Kedves vendégek panelház 10. emeletén

     Öt fiókát költött ki virágcserépben egy vörösvércse-pár egy budapesti panelház 10. emeletén – írta meg a sajtónak a lakás tulajdonosa, egy fiatalember.

 

Kedves vendégek panelház 10. emeletén

 

     A házigazda annyira megörült, hogy az ő erkélyét szemelte ki a védett ragadozómadár-pár, hogy még a lakását is átrendezte, nehogy véletlenül kényelmetlennek találják vércséék és továbbálljanak…

     A buzgó vendéglátó a konyhájának a fészekre néző ablakát pokróccal letakarta, hogy mozgásával ne zavarja a madárcsaládot. Azt sem bánta, hogy a szülőpár abban a cserépben költötte ki az öt fiókáját, amelybe eredetileg miniparadicsomot akart ültetni. A vörösvércse-párok évente csak egyszer költenek és a fészekrakással nem sokat bíbelődnek, így eshetett a választásuk a kényelmes cserépre.

     A vércsék eleinte csak nézelődtek, aztán szép sorban lerakták öt tojásukat. Tavasz végére minden fióka ki is kelt. Délidőben, ha odatűzött a nap, a madárszülők a szárnyukkal árnyékolták szépen gyarapodó fiókáikat, vadászni pedig felváltva jártak délutánonként. Az öt kis csőr állandóan nagyra tátva várta a finomságokat.

     A fészekrakás és költés nagyszerűen sikerült, az új vércsenemzedék azóta már kiröpült. A lakás tulajdonosa pedig abban reménykedik, hogy jövőre is az ő cserepében alapítanak családot vércséék.

 

forrás: allatportal.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.