Halálba ugrott az egerszegi diáklány

     Féltékenység miatt ugrott a halálba egy 17 éves zalaegerszegi diáklány – tudta meg a Bors. T. Alexandra vasárnap veszett össze barátjával, Rolanddal, majd a tízemeletes panelház hetedik emeletéről a mélybe vetette magát.

 

Halálba ugrott az egerszegi diáklány 1. kép

 

     A lány a zuhanást túlélte, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

     Úgy tudjuk, Alexandra három éve járt K. Rolanddal, a legtöbb időt a fiú édesanyjának lakásán töltötték. A tini szerelmespár egy középiskolába járt, egy padban ültek, de az utóbbi időben valami elromlott kapcsolatukban.

     Alexandra nem volt kibékülve az alkatával, szerinte elhízott. Kétségtelen, hogy pár kiló felugrott a csinos lányra, de ez közel sem volt annyira vészes, mint ahogy ő magát látta. A lány folyamatosan féltékenykedett párjára, emiatt sokat veszekedtek. Hasonló eset történt vasárnap is, mikor szintén Rolandéknál voltak a fiatalok. A fiú úgy próbálta kikerülni a felesleges vitát, hogy levitte a szemetet, gondolta, mire visszaér, szerelme megnyugszik.

     Nem így történt: Alexandra kivetette magát a tízemeletes panelház hetedik emeletéről.

     A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

 

forrás: borsonline.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink