Orbán hozta a meglepetést; „A paksi atomerőmű nélkül a magyar gazdaság nem tud versenyképesen működni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a paksi erőműbővítésről szóló orosz-magyar megállapodás ügyében.
A Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén, a jövő héten döntenek az újabb rezsicsökkentés mértékéről – erősítette meg a korábbi információkat Orbán Viktor miniszterelnök a közrádiónak adott ma reggeli interjúban, ahol alapvetően a paksi bővítésről beszélt. A kormányfő szerint „jó kis rezsicsökkentés lesz ez is”. Hozzátette: a harmadik rezsicsökkentéssel az áram, a gáz és a távhő ára lesz alacsonyabb ismét.
Utóbbi azért lehet meglepetés, mert – kormánykörökből származó értesüléseink szerint – korábban felmerült, hogy a távhő ezúttal kimaradhat a szórásból azért, mert a távhőszolgáltatás egy részét állami vagy önkormányzati cégek látják el, s ezek már a második csökkentési hullámot követően veszteségessé váltak. Orbán szavai másfelől azért is meglepetést jelenthetnek, mert Fónagy János, az NFM államtitkár azt mondta, a rezsicsökkentés 2014-ben az eddigi és esetlegesen más területeken is folytatódik, ahogy ezt Orbán Viktor miniszterelnök decemberi beszédében egyértelműen jelezte. Ezzel szemben most úgy tűnik, mégiscsak szűkebb területet érint a rezsicsökkentés 3.0, hiszen most nincs szó a pb-gáz, a kéményseprés és a szemétszállítás díjának szabályozási úton történő leszorításáról.
Azt már korábban világossá tették, hogy a tűzifára és a szénre nem fog kiterjedni a rezsiharc – a KSH adatai azt mutatják, hogy tavaly a szilárd tüzelőanyagok ára a többi energiahordozóval ellentétben nőtt, éves szinten 4,4 százalékkal. Mindenesetre a miniszterelnök péntek reggel megerősítette azt az indiai látogatása alkalmával tett célkitűzést, hogy négy-öt év múlva egész Európában Magyarországon legyen a legolcsóbb az áram.
Az eddigi rezsicsökkentésekkel azt sikerült elérni, hogy a magyar lakossági – vásárlóerő-paritáson mért – földgáz- és villamosenergiaárak európai összehasonlításban a középmezőny felé kezdtek csökkenni.
forrás: napi.hu