Évekig túlszámlázott fogyasztóinak a Főtáv, majd a nem fizetők tartozásait igencsak vitatható módon adta át követeléskezelőjének. Demszky Gábor volt főpolgármester idejében előfordult, hogy még a városháza fűtését is a panellakók fizették, a távfűtő pedig milliárdokkal támogatott egy olyan alapítványt, amelynek elvileg a rászorulók segítése lett volna a feladata, mégis értékpapírokban tartotta a megszerzett pénz jelentős részét.
A Főtáv 2006-ban indokolatlanul kezdte emelni árait, díjaiba olyan összegeket is beleépített, amelyeket – az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint – hivatalosan nem terhelhetett volna a fogyasztókra. Ilyen volt például az új fogyasztók bekötésének költsége, az alapítványi támogatások és az üzleti ajándékokra fordított összegek. Az áremelések mértékét jól szemlélteti: a távhőszolgáltatás díja az átlagos lakossági fogyasztó esetében 2008-ban már 82 százalékkal haladta meg a 2004-es összeget.
Egy fogyasztó a fenti rendellenességek miatt szándékosan nem fizetett, ami miatt a Főtáv követeléskezelője pert indított ellene; ügyét ma tárgyalja a bíróság. Kocsis Csaba évek óta tartó szélmalomharcába a több mint 200 ezer érintett közül egyre többen bekapcsolódnának. Ennek érdekében már alakulóban is van egy főleg jogászokból, közgazdászokból és közigazgatási szakértőkből álló civil kezdeményezés.
forrás: mno.hu