Csótány az otthonunkban

     Hányszor bosszankodhattak már a panellakók az ízeltlábú, visszataszító „lakótársak” miatt… A csótány jelenlétén már alig-alig lepődünk meg, lassan megtanulunk együtt élni velük, de azért mindennek van határa…

 

Jól megtermett és barátságos hím konyhai csótány  panelben

 

     Ugyan undorítóak, kellemetlenek, mégis sok ember nem tesz meg mindent azért, hogy kiirtsa a bogarakat. Ahhoz pedig, hogy végleg búcsút inthessünk a fürge lakótársaknak egy – tegyük fel – tízemeletesben, minden lakó beleegyezése és együttműködése szükséges.

     – „Ki lehet irtani őket, bár nem egyszerű feladat. A lényeg, hogy mindenhova be kell jutni, azaz minden fertőzött zeg-zugba. Azok a tízemeletesek, ahol még mindig vannak szemétledobók, nagy veszélyforrást jelentenek, ott nagyobb a probléma. Ez esetben takarítócéggel is össze kell fogni” – mondta lapunknak Győrfi László egészségügyi gázmester.

     Megtudtuk, hogy háromféle technológiával lehet a csótányokat kiirtani: permetező módszer, gélező technika és csapdázás. A permetező módszer esetében az irtószert négy-öt hétig kell a felületen hagyni, hogy kifejthesse hatását. Ezt már nem olyan sűrűn használják, napjainkban már inkább a gél az elterjedtebb. Ez a módszer gyomorméreg, kicsi csalétkek, amelyek megmérgezik a csótányt.

     A csótány passzívan terjed, azaz általában valahonnan elszállítjuk, és az otthonunkba visszük akaratunkon kívül, ahol majd elkezd szaporodni. Kifejezetten a nedves, sötét búvóhelyeket szereti. Békés megyében hetente két-három magánbejelentés is érkezik, de nem elég csak egy ember hozzájárulása, a lakóközösség egészének akarata szükséges az irtáshoz – tudtuk meg a szakembertől.

     A kifejlett nőstény egyed egy petezsákjában 12-36 apróság is megbújhat, amelyek egy év múlva már ivarérettek is lehetnek, számoljunk csak…. Elég hamar káosz alakulhat ki otthonunkban, ha nem figyelünk oda az ízeltlábú „lakótársakra”, hiszen kifejezetten szapora állatok.
 

forrás: hir6.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.