Először lobbant lángra szalma a pécsi biomassza-erőműben – közölte az erőművet működtető Pannonpower. A Dalkia-csoporthoz tartozó cég közleménye szerint „ezzel egy sikeres próbán jutott túl az új pécsi erőmű egyik legbonyolultabb eszközcsoportja, a bálázott lágyszárú mezőgazdasági melléktermékeket a kazánig juttató automata logisztikai rendszer”.
Távfűtése teljesen megújuló energiaforrásból származik…
A három és fél napra elegendő tárolókapacitással rendelkező tüzelőanyag-tároló csarnok és a kazán tűzteréig vezető utat több tucat szalmabálával tesztelték le. A beüzemelést végző mérnökök a kazánt ellátó négy szalagpálya egyikét tesztelték, majd a szerzett tapasztalatok alapján elvégezték a bálamozgató pálya finomhangolását. Ezt követően a maradék három szalagpálya beüzemelése következik – olvasható a közleményben.
Az új erőművi blokk működésével a Pannonpower gyakorlatilag teljes egészében megújuló alapokra helyezi Pécs távfűtését. Az új kazán ugyanis a meglévő, faaprítékot felhasználó biomassza-tüzelésű kazánt egészíti majd ki. A két blokk együttes teljesítménye elegendő ahhoz, hogy a város 31 ezer lakásának és 450 közintézményének fűtéséhez szükséges hőmennyiséget gyakorlatilag teljes egészében megújuló energia felhasználásával állítsa elő.
Ezzel Pécs lesz az első hazai nagyváros, amelynek távfűtése teljesen megújuló energiaforrásból származik, így helyben megtermelt energiahordozói révén függetlenedni tud az importból származó fosszilis tüzelőanyagoktól. A légkört többlet széndioxid-kibocsátással nem terhelő új erőmű ráadásul a tüzelőanyag összegyűjtése, tárolása és szállítása révén mintegy 150 embernek ad munkát a régióban, miközben összességében mintegy 3,5 milliárd forinttal növeli tüzelőanyag-beszállítóinak éves bevételét.
A környéken lakók pihenését lehető legkevésbé zavarja
A berendezés csővezetékeiben található építési szennyeződések tisztítására szolgáló gőzkifúvatás a következő hetekben immár a kazán teljes rendszerére kiterjedhet. Ez a cég tájékoztatása szerint azért fontos, mert kizárólag a teljes tisztítást követően engedhetik a turbinára a kazánban termelődő gőzt, és csak ezt követően kezdődhet majd meg a próbaüzem.
A gőzkifúvatás során a gőzt felügyelt és ellenőrzött helyre engedik, ami időszakosan mérsékelt zajhatással is járhat. A beüzemeléshez nélkülözhetetlen művelet végrehajtása során a mérnökök figyelnek arra, hogy az eljárás a környéken lakók pihenését a lehető legkevésbé zavarja. A gőzkifújások hanghatással járnak, de sem az emberekre, sem a környezetre nem jelentenek veszélyt – közölte a vállalat.
forrás: index.hu