A PÉCSI PANELSZÖRNY HELYÉN GYEREKEK JÁTSZANAK MAJD

A Magasház romjai is eltűntek már Pécsről, most a következő fejlesztésre lehet koncentrálni: az egykori panelszörny helyén több ezer négyzetméteres park, játszótér várja a családokat várhatóan jövő tavasztól.

 

Itt nemsokára egy szuper park lesz!

 

     Évtizedekig csúfította Pécs látképét a Magasház, az 1989-ben kiürített szellemépület. A kormány 2015-ben egymilliárd forintot biztosított a pécsi önkormányzat számára, ebből a keretből finanszírozták az épület bontását. A ház már teljesen eltűnt, helyén egy elegyengetett, sík terület látható ma.

     Ez azonban nem sokáig marad így, hiszen az önkormányzat célja, hogy a szellemépület helyén olyan tér jöjjön létre, amelyet a pécsi polgárok, a környéken élő családok is használhatnak. A Zöld Város program keretében 134 millió forintot nyert Pécs, a közelmúltban a támogatási szerződést is aláírták. A tervezési eljárás már folyik, a beruházás révén alaposan átalakul majd a környék.

     A legfontosabb, hogy a területet nem építik be újra, hanem a környék zöld szigeteként egy hatalmas parkot alakítanak ki. A teljes terület összesen mintegy 3400 négyzetméter, ebből legalább 2000 négyzetméter lehet a tervek szerint a park. Itt lehet majd sétálni, gyerekekkel hancúrozni, azaz minden a pécsi polgárok kikapcsolódását szolgálja. Jó tudni, hogy a fogtechnika épülete előtti fákat meg is akarják tartani, de természetesen sok új növényt fognak elültetni a területen – így az a környék zöld tüdejévé válhat.

     A családokra külön is gondoltak, hiszen egy mintegy 700 négyzetméteres játszótér is épül majd – ez várhatóan nagyon népszerű lesz, elég csak a Szilárd Leó parkban vagy a Tettyén megépült játszóterekre gondolni, azokat mindig sok család használja. A pécsiek jól tudják, hogy az uránvárosi parkban egy pavilon is épült, hasonló lesz a Magasház helyén is: a mintegy 100 négyzetméteres épülethez egy ugyanekkora méretű terasz is kapcsolódik majd, itt cukrászda, fagyizó is nyílhat a későbbiekben.

     A parkban ugyanakkor emléket állítanak annak is, hogy egykor itt állt Magyarország legmagasabb lakóépülete: a Magasház-emlékmű révén erről az ide látogató vendégek is értesülhetnek.

     A parkot, a játszóteret a tervek szerint 2018 tavaszán vehetik majd birtokba a pécsiek.

 

forrás: pecsma.hu

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.