Népszerűek a panelek

     Rendkívül gyorsan drágulnak a panelek, a fővárosban már a válság előtti árakat is meghaladták reálértéken – bár a legtöbb helyen még így is jóval olcsóbbak, mint a téglalakások.

 

Népszerűek a panelek

 

     Óriási panelárrobbanásról számolt be nemrég a Duna House (DH). Az ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint július és szeptember között a panelek ára emelkedett a legnagyobb arányban az ingatlanpiacon, mi több, a fővárosi árak már a válság előtti, azaz a 2008 elején uralkodó árakat is meghaladták reálértéken. A jelenség nem új keletű: a panellakások árindexe 2014 második felétől meredek emelkedést mutat az ország minden részén.

     A DH értékesítési adatai alapján a harmadik negyedévben Észak-Budán átlagosan 282 ezer forint volt a panellakások négyzetméterára, Észak-Pesten 271 ezer, Közép-Magyarországon 216 ezer, de a Nyugat-Dunántúlon is 172 ezer. Csak a szeptembert tekintve Budán már 300 ezer forint fölé kúszott az ár, és Észak-Budán, valamint Észak-Pesten alig több mint 30 nap alatt akadt rájuk vevő. Érdekes jelenség az is, hogy Kelet-Magyarországon szeptemberben már többe kerültek a panelek, mint a téglalakások: míg előbbiek 156 ezres, utóbbiak 153 ezres átlagos négyzetméteráron keltek el.

     – Mind a forgalmat, mind az árakat nézve nagy robbanásról beszélhetünk a panellakások esetében – mondta érdeklődésünkre Déry Attila, az Otthon Centrum (OC) vezető elemzője, kiemelve, hogy mind Budapesten, mind a nagyobb vidéki városokban az ingatlanpiaci átlagnál jóval markánsabban drágultak a panelek. Az elemző szerint a nem saját célra vásárlóknak nagyon jó befektetés lehet most egy panellakás. A fővárosban például egy jól kiadható, 50 négyzetméteres téglaépítésű lakást csak 20 millió forint feletti áron lehet megszerezni, ugyanakkor – igaz, nem a belvárosban – egy jó közlekedési kapcsolatú, frekventált, szép környezetben fekvő, saját mérőórákkal ellátott panelhez 12-15 millió forintért hozzá lehet jutni.
A fővárosi árakban nagyon jelentős a különbség. Déry Attila megjegyezte: a használt téglalakások négyzetméterára 350 ezer forint körül alakul, míg a panelek jellemzően 230-240 ezerbe kerülnek. Más azonban a helyzet vidéken, ahol szintén nagyon kelendők a panellakások, ám ezek ára sok helyen alig marad el a téglaépítésű ingatlanokétól. Miskolcon például a téglalakások négyzetmétere átlagosan 110-115 ezer forint, de a panelek is 95 ezer körül vannak, sőt a jobb állapotúakat 100 ezer forint feletti négyzetméteráron kínálják eladásra. Vidéken is jellemző a befektetési célú pa­nelvásárlás, ebben a körben kiemelkedik Pécs, ahol az egyetemistákra alapozva nagyon felpörgött a piac e szegmense.

     Az OC vezető elemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy a vevők korántsem csak befektetési céllal gondolkodnak panellakásban. Egy nagy családnak például fontos szempont lehet, hogy ha csak kétszobás téglalakásra lenne pénze, ugyanannyiból egy nagyobb, három-négy szobás panelt is meg tud vásárolni. A kedvező ár az első lakásukat vásárló fiataloknak is fontos tényező. Az ár mellett az is fontos szempont, hogy a panelprogramban felújított ingatlanok energetikailag akár jóval kedvezőbbek is lehetnek, mint egy-egy téglalakás, különösen, ha egyedi mérősek, s a radiátorokat külön-külön le lehet csavarni. Déry Attila emlékeztetett: mindig is a panel volt az egyik leggyorsabban és legkönnyebben eladható lakástípus, de ez most különösen így van. Ezek tavaly is az átlagosnál gyorsabban keltek el, nagyjából két hónap alatt, de az értékesítési idő a fővárosban most egy hónapra csökkent, és az eladóknak országosan is csupán másfél-két hónapig kell vevőre várniuk. Ennek oka többek között az, hogy ezek a lakások standard alaprajzúak, és bár ki-ki másként rendezi be azokat, alapvetően nagyon könnyű összevetni az egyes paneleket, s így a vásárlók gyorsan tudnak dönteni.

 

forrás: kisalfold.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.