(K)öltözz minibe! Ez is panel, csak trendi!

     New York, és különösen Manhattan régóta túlzsúfolt. A hatalmas kereslet miatt az ingatlan árak és a lakbérek a felhőkarcolók csúcsának magasságában röpködnek. Megoldás? Mini panel-lakások a fiatal szingliknek!

 

(K)öltözz minibe! Ez is panel, csak trendi! 1. kép

 

     Létezik egyfajta különös vonzalom a mini-dolgok irányába. Minifánk, mini körömlakk, mini minden. Aztán persze jött a kiábrándulás, amikor „mini hot dog” címen egy fél kiflibe belenyomkodott bánatos koktélvirsli jön szembe, 490 forintért. Kicsit ilyenek lehetnek majd az új new yorki minilakások is, bár ki tudja? Az ötlet, a design azonban innovatív.

 

(K)öltözz minibe! Ez is panel, csak trendi! 2. kép

 

     Michael Bloomberg, New York polgármestere tavaly jelentette be, hogy szeretnék megépíteni a város első mikrolakásait: egy olyan épületet terveztek, amelyben ötven, egyenként 23-34 m2-es lakások találhatók. Csak az érdekesség kedvéért, New Yorkban az addigi rendeletek alapján illegális volt ilyen kis lakásokat építeni. Bloomberg pályázatot hozott létre a mini-apartmanok tervezésére, és ezen a héten hirdette ki a nyertest. A My Micro NY projekt másik 33 jelentkezőt ütött ki a nyeregből. Az építkezések ez év végén kezdődnek majd meg, és a tervek szerint 2015 szeptemberében fognak beköltözni az új lakók. Az épületnek nemcsak az az újítása, hogy ennyire apró lakások lesznek benne, de ez lesz az első olyan épület Manhattanben, ami előre gyártott panelekből áll. (Talán mégsem mindig igaz, hogy a Nyugat húsz évvel előttünk jár…)

 

(K)öltözz minibe! Ez is panel, csak trendi! 3. kép

 

     De hogy lehet 23 négyzetméteren élhető teret varázsolni? A mozgó falak és átalakítható, összecsukható bútordarabok segítségével minden négyzetcentiméter többfunkcióssá válik, hiszen tervezői úgy álmodták meg, hogy a belső tér reggel, délután, este és éjjel más-más képet mutasson. Amanda Burden, a tervezési munkálatok vezetője szerint ez egy kiváló lehetőség arra, hogy ötvözzük a dizájnt és az új lakás-lehetőségeket. A statisztikák azt mutatják, hogy nincs elég hely annak a rengeteg embernek, akik a városban szeretnének élni, és a tervezők ebben tudnak segíteni.

 

(K)öltözz minibe! Ez is panel, csak trendi! 4. kép

 

     Bloomberg és a városfejlesztők azt is megemlítik, hogy egy olyan ingatlanpiacon, ahol a bérlők mintegy harmada több mint a fizetése felét az albérletre költi, a mikrolakások a lakhatás megengedhetőbb alternatíváját kínálják. Na igen, megengedhető, de kinek? Egy ilyen apró kis ékszerdobozt már havi 2000$-ért meg lehet kaparintani, és higgyétek el, ez a mintegy félmilliós összeg nemcsak nekünk hajmeresztő. A New York Times egy friss elemzése szerint a new yorki „középosztály” átlagos jövedelme évi 250.000$, amiből vidáman futná ilyen úri huncutságokra. A város statisztikai hivatala szerint azonban a városban élő egyedülállók 81.2 százaléka (nyilvánvaló okokból az új lakások elsődleges célközönsége) 2009-ben évi 75.000$ alatt keresett, a népesség legnagyobb százaléka, 36.6% pedig évi 20.000$-t vagy kevesebbet vitt haza, amiből, ha utánaszámolsz, nem biztos, hogy kijön egy 2000$-os kis kuckó.

 

(K)öltözz minibe! Ez is panel, csak trendi! 5. kép

 

     Emellett, ahogy a projekt bírálói megjegyezték, nemcsak szingli fiatalok keresnek lakást New Yorkban, és a terv semmit nem segít az alacsony jövedelmű családok helyzetén. Ha valaki hosszabb ideig szeretne a városban maradni, vagy esetleg családot tervez, ezt egy ilyen kis dobozban nem fogja tudni megtenni. És még valami: a terveket szemlélve felmerül a kérdés, hogy vajon hány olyan, fiatal, egyedülálló nő van, aki valamilyen gyűjtési szenvedélynek hódol? Cipők, táskák, felsők, csizmák, valami mindig akad. Az újrahasznosítható terekben hová rejted a stiletto-kollekciót? Jó lesz mindenből a legapróbbat venni, hogy biztosan elférjen!

forrás: cotcot.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
KIVÁLÓ
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
157 vélemény alapján
Közzétéve itt: Google Google
Gyulai Vajk Máté profile picture
Gyulai Vajk Máté
2026.08.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Zsalusbeton lakás elektromos hálózatának felújítását végezték. Az árajánlat jól áttekinthető és részletes volt. Rövid idő alatt, igényesen és tisztán dolgoztak. Az elvégzett munkáról részletes dokumentációt is kaptunk. Jófej és profi csapat.
Közzétéve itt: Google Google
Teveli-Hám profile picture
Teveli-Hám
2026.07.23.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Precíz, igényes, korrekt! Nem találkoztam még ennyire akkurátus és gyors kivitelezéssel.
Közzétéve itt: Google Google
Róbert Gray profile picture
Róbert Gray
2026.07.04.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az elejétől kezdve minden nagyon gördülékenyen ment. Nagyon korrekt és precíz munkát végeztek, és mindezt villámgyorsan.
Közzétéve itt: Google Google
Miklós Réthy profile picture
Miklós Réthy
2026.06.22.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon korrekt, megbízható, szakszerű villanyszerelés!
Közzétéve itt: Google Google
Dániel Dunai profile picture
Dániel Dunai
2026.06.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A lakásunk elektromos hálózatának teljes felújításával bíztuk meg Pétert és Tamást, és a végeredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk. A munkálatok előtt 8–10 villanyszerelővel is egyeztettünk, azonban senki sem vállalta a kivitelezést az általunk elképzelt módon; a legtöbben a gipszkartonozást javasolták. Péterék ezzel szemben professzionálisan megoldották a vezetékek falban történő elvezetését, pontosan úgy, ahogyan szerettük volna. A teljes munkafolyamat átlátható volt az első egyeztetéstől kezdve. Kaptunk egy részletes előzetes tervet, majd a munka megkezdése előtt együtt berajzoltuk a kapcsolók és konnektorok helyét. Néhány változtatás csak ott jutott eszünkbe, de ezt is maximálisan figyelembe vették így minden oda került ahova elképzeltük. A kommunikáció végig korrekt volt, a munka minősége pedig kifogástalan. Ritka olyan szakemberekkel találkozni, akik ennyire felkészültek, precízek és ügyfélközpontúak. Jó szívvel ajánljuk őket.
Közzétéve itt: Google Google
Attila Dr. Boda profile picture
Attila Dr. Boda
2026.05.24.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon örülünk, hogy Péteréket kértük meg a panellakásunk villamoshálózatának felújítására. Nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal, ami profi, alapos és gyors volt, illetve részletes dokumentációt is kaptunk róla. Minden a tervek szerint, gördülékenyen ment. Ezúton is köszönjük a munkájukat! Bátran ajánljuk őket mindenkinek!
Közzétéve itt: Google Google
Renáta Vizi profile picture
Renáta Vizi
2026.05.15.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter segítőkész, alapos. Minden a megbeszéltek szerint történt. Pontos, gyors kivitelezés.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Dosa profile picture
Eszter Dosa
2026.05.01.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Jó szívvel ajánljuk Péteréket. Precízek, pontosak, gyorsak és minden tekintetben korrektek.
Közzétéve itt: Google Google
László Biró profile picture
László Biró
2026.04.28.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter és Attila mindenről érthető tájékoztatást nyújtottak a felkeresésüktől egészen a munka végéig, segítőkészséget mutattak. Minden esetben tartották a megbeszélt határidőket és minőségi munkát végeztek. Köszönöm a becsületes munkavégzést.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Szabó profile picture
Eszter Szabó
2026.04.26.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon elégedett vagyok Péterék munkájával, bátran ajánlom a Panel villanyszerelés csapatát mindenkinek. Nálam egy 56 m2-es csúsztatott zsalus lakás vezetékeinek teljes cseréjét, illetve teljesítménybővítést végeztek. A helyszíni felmérés során minden kérdésünkre részletes választ, illetve hasznos tanácsokat kaptunk Pétertől. A munkálatok precízen, profin, gyorsan haladtak - közben végig ügyeltek még a lakás és a lépcsőház tisztaságára is - így még a vállalt határidőnél 1 nappal hamarabb el is készültek. Külön köszönöm a munkáról kapott dokumentációt, a részletes szerelvény listát, illetve a lakás vezetékeinek elhelyezkedéséről készült videót, ami nagy segítség lesz majd a felújítás jövőbeli fázisainál.
Panelvillanyszerelés logo
Adatvédelmi áttekintés

A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.

Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.