Jegyzet: Rideg vénasszonyok

     Jobb esetben a lakótelepi házaknak is minimum két oldaluk van, nemcsak a szólásbeli éremnek. Lehet több is, de esetünkben azok éppen annyira nem lényegesek, mint az érem pereme. Szóval legtöbbször a panelház két fő, átellenes hosszanti oldalán sorakoznak a lakószobák. S ezek általában a legkevésbé sem ideális tájolásúak. T. Szűcs József jegyzet.

 

Jegyzet: Rideg vénasszonyok

 

     A legideálisabb az lett volna, hogy építésükkor a most inkább északkeleti, mint keleti, nagyon kevés napot kapó oldalakat délibb irányba tolták volna el. De nem tolták el. Így ezen házoldal lakói természetesen nem élvezhetik a vénasszonyok nyarának előnyeit lakásukban. Pedig rájuk férne, merthogy a nyárnak véget vető lehűlés ugyancsak lehűtötte paneljeiket is. Amelyeket a nekik jutó, érintőlegesen besütő délelőtti nap már nem tud újra felmelegíteni. Tehát ezekben az otthonokban, ha nem kér a ház (elő)fűtést, ilyenkor és a tavaszi hasonló átmeneti időszakban a cidri az úr. Márpedig sokszor, sok helyütt nem kér. Már csak azért sem, mert az átellenes oldalon déltől napnyugtáig ilyenkor is értékelhetően melegíti a napfény az ott élők lakásait. S ezen a ponton találkozik szembe a valóság a paragrafusokkal. A társasházak ugyanis maguk dönthetnek fűtés beindításáról, amikor őszelőre fordul az idő. Ami első blikkre a demokrácia non plus ultrája. Ám a ház két ellenkező oldalán élők érdekei a lakásuk tájolása okán homlokegyenest ellenkezőek. Az egyik oldalon, mesterséges meleg nélkül minden évben menetrendszerűen jön az otthon szerzett megfázás.

     A másik oldalon, mint említettük, viszont ilyenkor is 5-6 órát vagy még többet betűz a nap. Nekik tehát színtiszta ráfizetés lenne, legalábbis úgy érzik, a radiátorok (számukra) idő előtti langyosítása. Kár, hogy a vonatkozó törvény nem veszi figyelembe az érem és a házak két oldalát. Azt, hogy a keleti, északkeleti oldalon jóval előbb kell(ene) beindítani a fűtést, mint a ház ilyenkor is melegebb átellenes, délnyugati oldalán. (Lehet, hogy nemcsak a lakók, de az épület műszaki védelme okán is.) Ezzel lehetne a ház fekvését, benapozottságát, illetve annak hiányát némileg ellensúlyozni.

     De, mint utaltunk rá, a törvény úgy kezeli a társasházakat, mintha azokban megközelítőleg minden tulajdonostárs egyforma mennyiségben részesülne Napunk melegéből. Ezáltal lesz, lehet egy látszólag demokratikus szabályozás „az ördög a részletekben lakik” mondás tipikus példája. Ugyanis ráhagyja a piszkos munkát, az egyik fél érdekeit megkerülhetetlenül sértő döntés meghozatalát a lakóközösségekre. A korántsem ma született, de érvényben lévőnél (saját bőrömön mért tapasztalataim alapján) az ősrégi szabályozás is ésszerűbb és humánusabb volt. Az, amely a kinti s az épületek falán is mért hőmérséklet alapján indította be s adagolta előfűtést. Általában csak esténként, és nem is teljes áron. S ez ellen az automatizmus ellen nem volt apelláta. Viszont nem is volt, aki megfázott volna az otthon hidegétől. Mert reggel és este adtak annyi meleget a radiátorok, hogy az ember nem kényszerült, mint most, igencsak sokat fogyasztó hősugárzókkal ellensúlyozni a ház emelésekor lazán kezelt építési szabályokból fakadó ésszerűtlenségeket. Meg az újabb kori (ez esetben: látszat-) demokrácia fonákságát. De, ha erre a lakókra átruházott döntési szabadságra azt mondom, hogy álságos, azt hiszem, akkor sem túlzok.

 

forrás: mon.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.