Egzotikus állatok a panelban

     Az, hogy valaki panellakásban lakik Hódmezővásárhelyen, nem kizáró ok arra, hogy állatot tartson. Sorozatunkban olyan jószágokról írunk, amelyek egzotikus, és praktikusak egyben, hiszen tarthatók kis helyen is.

 

Egzotikus állatok a panelban  1. kép

 

     A varánusz egy nagytestű gyík, hüllők közé tartozik, és nagykorára akár az egy métert is elérheti. Nem megszokott házi kedvenc, Papp Dániel mégis egy ilyen fajta mellett döntött, amikor elhatározta, hogy állatot fog tartani panelban, Hódmezővásárhelyen.

     – Világ életemben a különlegesebb állatfajtákat kedveltem, hüllőm is volt már több, de végül a sztyeppi varánusz mellett döntöttem, mert nagyon okos, és mutatós jószág – magyarázza.

     Dani elmeséli, hogy a gyíkja féléves, Budapesten vásárolta egy állatbörzén. Főleg ízeltlábúakkal eteti, de kiegészítésként csirkemellet is ad neki. Mindent megeszik, ami mozog: tücsköt, csótányokat, pókot. A gazdája egy helyi állatkereskedésből szerzi be az eleséget. A varánusz nagyobb korában akár kisebb rágcsálókkal és madarakkal is elbánik, Dani hetente háromszor, négyszer ad neki enni, a tartása mint elmondja, nem költséges, havonta körülbelül ezerötszáz forintból kijön.

     – A szobámban van a terráriuma egy kis szekrényen, hogy szokja a jelenlétemet. Viszonylag nagy, nyolcvanszor negyven centiméter alapterületű a helye, mert elég mozgékony típusú állatról beszélünk. Sűrűn kell takarítani, mert elég szagos tud lenni – fejti ki, miközben megmutatja nekünk a gyík életterét. A terráriumot lámpa világítja meg, növény, faág, sőt, még egy koponya is helyet kap benne, a hüllő érdeklődve néz ránk, miközben róla beszélgetünk.

     – Habár nagyra megnő, mégis ideális panellakásba, mert a terráriumból nem mászkál ki. Érdekes elnézni, hogyan éli a maga kis világát odabent, az „üvegkalitkában”.

 

forrás: delmagyar.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink