A paneltűz óta fáznak a szomszédok

     Fagyoskondak a lakók abban a Retek utcai panellakásban, paneltűz volt múlt szerdán. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, lakástűz volt a Retek utcában, január 22-én, múlthét szerdán. Egy 32 éves férfi felgyújtotta a függönyt, mert szomorú lett a rádióban hallott zenétől. A lakásban a konyha melletti három szobából kettő majdnem teljesen kiégett. A Szeged24 úgy tudja, hogy a gyújtogató korábban pszichiátriai kezelés alatt állt tudathasadásos elmezavar miatt.

 

A paneltűz óta fáznak a szomszédok 1. kép

 

     Felső szomszédai napokig voltak áram nélkül, most pedig fáznak, pedig egy hete a tűztől majdnem felgyulladt az ő lakásuk is. A negyediken egy nyugdíjas házaspár lakik. A tűz után négy napig nem volt náluk áram, de nagyobb gondjuk, hogy ha teljesen feltekerik a fűtést, akkor sincs melegebb a lakásban 18 foknál.

     A tűzben megsemmisült ablakok helyére, csak takarófóliát ragasztottak, ami a hideget átengedi, pláne, hogy a szél fel is tépte azt. A hideg alulról teljesen lehűtötte a felső szomszéd lakását. Védekezésképp a házaspár szőnyegeket terített a padlóra, mikor ez sem használt, akkor több zoknit hútak a lábukra. Ezek ellenére még mindig nem érzik konfortosabban a lakásban.

     Az idős házaspár felkereste a ház közös képviselőjét, hogy próbálja megtalálni a tüzet okozó férfi anyját, és rábírni arra, hogy a takarófólia helyett deszkákkal szögeljék be az ablakok helyét. A képviselő nehezen, de megtalálta a nőt.

     Kerestem folyamatosan, kedd délelőtt derült ki, hogy Szatymazra költözött ki egy rokonhoz. Szerda délelőtt jön be az irodánkba, már megrendeltük az OSB lapokat, amelyekkel be fogjuk fedni az ablakokat. – mondta Megyesi László , a Tarján IV. lakásszövetkezet elnöke, a ház közös képviselője a délmagyar.hu-nak.

     A lakó azt szerette volna, ha a javítás idejére átalánydíjat kérne tőlük erre az időre a hőszoldáltató, mert teljesen feltekert gázzal fűtenek, még sincs meleg. A fűtési elszámolási módon viszont csak akkor lehet változtatni, ha a társasházban élők mind hozzájárulnak. Az idős házaspárnak ettől függetlenül azt javasolták, hogy kérjenek egyéni elbírálást a helyi hőszolgáltató igazgatóságától.

 

forrás: szeged.hir24.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.