Zarándokút Gazdagrétre – Beindult a Szomszédok-túra

     Távolodó tévétorony, majd panelházak tömkelege aláfestve az első taktus után azonnal felismerhető dallamokkal – a kilencvenes években kéthetente csütörtök esténként hatmillió magyar kapcsolta be televízióját erre a nyitóképre.

 

Beindult a Szomszédok-túra 1. kép

 

     A magyar Dallas, azaz a Szomszédok teleregény 331 részen át zúdította nyakunkba a hétköznapi emberek problémáit. A kultikus sorozat manapság a Youtube-on él tovább, illetve egy egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően a Bupap (Budapesti Aszfaltprojekt) jóvoltából különleges élményben lehet részük a rajongóknak.

 

Beindult a Szomszédok-túra 2. kép

 

     Konkrétan két és fél órás túra keretében kultúrtörténeti előadásokkal színesítve végigjárhatjuk a gazdagréti lakótelep legfontosabb eredeti forgatási helyszíneit. Egy hardcore fanatikusnak kötelező rászánnia a 2500 forintos részvételi díjat, ennyi pénzért elmondhatja magáról, hogy járt Jutka iskolájától kezdve László atya templomáig szinte az összes az epikus helyen. No, de elég volt ennyi szpojler, kezdjük az elején!
 

„Induljon a banzáj”, nézzük a túraútvonalat

     A séta remek felütéssel a Gazdagrét térről indul, méghozzá a posta (vagy ahogy a megboldogult Kutya úr emlegette: póóósta) elől, ahová a Lantos utca 8. fő házőrzője gyakran járt csekket befizetni akkor is, ha már nem volt mit, vagy miből. Az ok nyilvánvaló: cherchez la femme!, azaz keresd a nőt!, Hegyi Bernát megtalálta Mimike postáskisasszony személyében.

 

 

     Merker Dávid szociológus tolmácsolásában megismerkedhetünk a sorozat kulisszatitkai mellett a nyolcvanas–kilencvenes évek panelvilágával. Kiderül például, hogy annak idején a gazdagréti lakónegyedet a többihez képest emberbarátibb környezetben húzták fel a monotonitást megtörvén különböző méretű panelházakkal, amelyekben ötezer lakás található összesen.

     Első célpontunk a teleregény kezdeti részeiben látott háztömb, amely előtt meg is nézünk egy videót kedvenc szereplőink beköltözésének perceiről – Vágási Feri internetbe beszállása óta szerencsére nem mikroszoft vindóz 95-tel, hanem iOS operációs rendszerrel futó iPad segítségével tűnik fel a fülbevalós, bagózó, bőrdzsekis ifjú nyomdász. Értelemszerűen az itt lakók nyugalmát nem zavarjuk meg, vagyis elmarad a harminc–negyven résztvevő egyenkénti körbekalauzolása a lakásokban, pedig szívesen borotválkoztam volna egyet ott, ahol anno Mágenheim doktor.

 

Beindult a Szomszédok-túra 3. kép

 

     Apropó, Nagy Fehér! A lakótelep fehér köpenyes megmentője azt a szerepet töltötte be a sorozat idején, amit most Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője: ha például elégedetlenek voltak a kor magyarországi mentősei a rohamkocsik állapotával, nemtetszésük „Mágen” tolmácsolásában megjelent az epizódokban.

     Következő állomásunk a már említett iskola. Állhatunk annál a táblánál, ahol Julcsi próbált meg törtet törttel szorozni, és bandázhatunk abban az aulában, melyben Bujáki elvtárs utasította rendre a rosszcsont nebulókat. A katarzist mégsem ez okozza, hanem az – élőben sokkal kisebbnek tűnő – tanári szoba.

 

Beindult a Szomszédok-túra 4. kép

 

     Béla bácsi és Hável igazgató úr gyakori vitáinak színhelye hozza el a nap legviccesebb pillanatát: miközben videót nézünk egy tanáris jelenetről a faliújság előtt állva, Csaba tanár úr monológja alatt feltűnik a felvételen ugyanaz a nagy piros betűs „HELYETTESÍTÉS” felirat, ami a mai napig ott díszeleg. Epic!

 

 

     A túra csúcspontja ezután következik, végre célba vesszük azt a bizonyos házat. Mint kiderül, a Lantos fiktív utcanév volt, napjainkban Csiki-hegyek utcaként funkcionál a mesebeli környék. A szervezők ezen a helyen még inkább tiszteletben tartják a helyi lakosokat, pedig az első állomással ellentétben ebben az épületben hosszú-hosszú évekig forgattak. Persze érthető, az itt élőknek hamar elegük lenne, ha az ide zarándokló Szomszédok-hívők becsöngetnének Takácsék egykori apartmanjába, hogy bocsánat, csak egy fotót szeretnénk készíteni Lenke néni szürke foteljéről, amelyben szobahőmérsékleten kötött.

 

Beindult a Szomszédok-túra 5. kép

 

     Szintén legendás helyszín a közelben található buszmegálló. Ej, hányszor, de hányszor keveredett verekedésbe itt a Gazdagréti Batman, amikor jött haza az éjszakai busszal a nyomdából! Ráadásul ebben az utcában egyszer el is ütötték szegény Ferit. Vele szemben található a templom, amelyben belül hidegebb van, mint kint, és amiről érdemes tudni, hogy László atya, a négy évvel ezelőtt elhunyt római katolikus lelkész hathatós közbenjárására épült.

 

Beindult a Szomszédok-túra 6. kép

 

     A futballrajongó pap többször feltűnt a sorozatban,illetve a karakterek életében is fontos szerepet játszott a szent hely: újabb videó kerül elő, amelyben az alapkőletétel pillanatait élhetjük át újra.

     Zárásként hol máshol, mint a presszóban gyűlünk össze, ám nem ott, ahol Alma húzta folyton főnökét, Lacit (az egykori légikisasszony munkahelye az Alkotás utcában található). Ebben az italozóban a stábtagok fordultak meg leginkább, de több jelenetet is forgattak a Muskátli Eszpresszóban Kutya, Sümeghy és a konyak főszereplésével.

 

Beindult a Szomszédok-túra 7. kép

 

     Autentikus lenne almafröccsel, vagy Etus-szelettel zárni a kirándulást, helyettük egy kupica konyakkal koccintunk a tizenkét esztendőn át életünk részévé vált figurák egészségére és emlékére.

forrás: player.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.