Ez Budapest 15 legkedveltebb panel-lakótelepe.

     Elhatároztuk, hogy lakótelep-bajnokságot indítunk, megkeressük azt a klasszikus – panelből épült, távfűtéses – lakótelepe, amelyet a budapestiek legjobban szeretnek. A győztesnek természetesen ajándék is jár, a FŐTÁV nem csak félmillió forint értékű dísznövényt ajánlott föl a nyertes lakótelepnek, de azt is, hogy munkatársaik önkéntes munkával segítik az ottlakókat a kiültetésben. A parkosítást a FŐKERT segít majd megtervezni.

 

Ez Budapest 15 legkedveltebb panel-lakótelepe. 1. kép

 

     Eljutottunk az első komoly lépcsőhöz: kiderült, kik is az indulók. Meglepően sok lakótelepet ajánlottatok – köztük olyanokat is, amelyek biztos remekek, de sajnos nem feleltek meg a kiírás szabályainak. A szavazategyenlőségek miatt végül a tervezett 12 “csapat” helyett 15 állhat startvonalhoz. Ez azt jelenti, hogy egyel több csoportmérkőzés lesz. A hármas csoportok nyertesei jutnak a hatos döntőbe (+ a legtöbb szavazatot kapó második helyezett).

     Az ajánlások meglepő eredményt hoztak, például a III. kerület összes (vagyis mind a négy) lakótelepét beszavaztátok, Újbudáról pedig hármat, de van az indulók közt pesti is szép számmal.

     A párosításnál valami bonyolult algoritmuson agyaltam, hogy egy kerületben található telepek ne kerülhessenek össze már az első fordulóban, végül megtaláltam a tuti megoldást: abc-sorrendbe raktam őket és így alakítottam ki a csoportokat. Furcsa módon így az összes III. és XI. kerületi lakótelep szétszóródott.

     Ennek megfelelően a bajnokság tervezett menetrendje:

 
     Július 23. Csoportmérkőzés (1)

  • Békásmegyeri – III.
  • Béke-Tatai – XIII.
  • Csepeli – XXI.

 
     Július 29. Csoportmérkőzés (2)

  • Füredi úti – XIV.
  • Gazdagréti – XI.
  • Gyakorló utcai – X.

 
     Augusztus 6. Csoportmérkőzés (3)

  • Káposztásmegyeri – IV.
  • Kaszásdűlői – III.
  • Kelenföldi – XI.

 
     Augusztus 13. Csoportmérkőzés (4)

  • Kőbánya-Újhegyi – X.
  • Óbudai – III.
  • Őrmezői – XI.

 
     Augusztus 21. Csoportmérkőzés (5)

  • Rákoskeresztúri – XVII.
  • Római (Pók utcai) – III.
  • Újpalotai – XV.

 

forrás: urbanista.blog.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.