Újabb szuper-pályázatokat indíthat a kormány

     Az elmúlt két évben a különböző panelprogramok keretében 21,32 milliárd forint támogatást fizettek ki, ebből mintegy 60.000 lakás korszerűsítése történt meg – írta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter szocialista képviselők kérdésére adott válaszában.

 

Újabb szuper-pályázatokat indíthat a kormány

 

     Az Országgyűlés honlapján olvasható válasz szerint ezen belül a ZBR-Panel II. alprogramban több mint 16,7 milliárd forint támogatást ítéltek meg az elmúlt két és fél évben, ami 30 000 család otthonának felújításához járult hozzá.

     Az eddig fedezethiány miatt várakozó pályázatok támogatásához szükséges összegnek már több mint a kétharmada rendelkezésre áll, és a kormány „nagy erőkkel dolgozik” a szükséges támogatási igény fedezetének biztosításáért.

     Az ismertetés szerint a Zöld Beruházási Rendszer 2009-ben kiírt Klímabarát Otthon Alprogram, az iparosított technológiával épült lakóépületek szén-dioxid-kibocsátás csökkentést és energiamegtakarítást eredményező korszerűsítése, felújítása céljából nyújtott támogatása” című (ZBR-Panel II.) konstrukcióját 14 milliárd forintos fedezethiánnyal vette át 2010-ben a kormány. Azóta a szén-dioxid-kvótabevételekből folyamatosan törekedett a források előteremtésére, a finanszírozási hiány 2013 februárjára 4,4 milliárd forintra csökkent.

     Válaszában a miniszter kiemelte azt is, hogy a kormány az Új Széchenyi Tervvel és a nemzeti energiastratégia céljaival összhangban a fenti támogatási konstrukción túlmenően is elkötelezett az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiák alkalmazásának elterjesztése iránt, s azt 2010 óta 150 milliárd forint támogatással segítette.

     A miniszteri válasz szerint 2014-től újabb támogatási konstrukciók meghirdetése várható, ami nagyban elősegíti majd a 2020-ig kitűzött klímavédelmi és energiastratégiai célok hatékony elérését.

     Emlékeztetett arra, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásának tervezésével és intézményrendszerének kialakításával összefüggő aktuális feladatokról szóló kormányhatározatban foglaltaknak megfelelően a megújuló energiaforrások felhasználásának fokozása és az energiahatékonyság növelése az Európai Unió 2014-2020-as időszakra vonatkozó pénzügyi tervezése során is hangsúlyos szerepet tölt be.
 

forrás: penzcentrum.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.