Szeged – El kellett zárni a gázt egy Zöldfa utcai tízemeletes panelházban is, akárcsak egy Széchenyi téri lakótömb lakásaiban. A panelházban is szivárgást észleltek a szakemberek. Kérdéses, a városszerte a hetvenes években lefektetett csövek meddig bírják.
Semmilyen értesítést nem kaptam, csak a szomszédoktól tudtam meg, hogy bizonytalan időre elzárják a gázt – panaszolja Líbor Andrásné. A Zöldfa utca 16. alatti negyven lakás lakóinak többségét értesítette a társasház kezelője és a gázszolgáltató is, azok maradtak ki, akik nemrég költöztek az épületbe. Pénteken a kapura is kiragasztották a figyelmeztetést, de azt sokan nem tudják, milyen javításra szorulnak a gázcsövek. Ahogy azt sem sejtik a lakók, a lakásokon belül kell-e majd szerelni, mennyibe fog kerülni az egész felújítás, és kifutja-e a lakóközösség spórolt pénzéből.
2011-ben, amikor kezelőt váltott a társasház, be kellett fizetni lakásonként negyvenezer forintot. Elvileg a számlánkon kellene lennie legalább nyolcmillió forintnak – mondta magát is nyugtatgatva Kender Károlyné.
Azt persze nem tudjuk, hogy a házon, illetve a lakásokon belüli ellenőrzések eredménye mi lesz, kell-e ott is javítgatni – folytatta Líbor Andrásné. Azt már egy férfi magyarázta, hogy a napokban már felbontottak egy részt a ház mögött a gázszolgáltató szakemberei, de az ott dolgozóktól úgy tudja, hogy onnantól kezdve a társasház kezelőjének kell megkeresnie a kivitelezőt a további munkákra.
A helyszínről felhívtuk telefonon az ügyfélszolgálatot, ahol a társasházat kezelő cég vezetőjével szerettünk volna beszélni. Pénteken csak ügyeletest találtunk a számon, aki annyit közölt, hogy a szolgáltató végzett rendes ellenőrzést, amikor a szivárgást észlelték. A továbbiakról az ügyvezető nyilatkozik majd, aki pénteken külföldön tartózkodott.
Ott hagytam Jánoshalmán a villanytűzhelyet – sajnálkozik Kender Károlyné. Négy éve költöztem ide, most a lányom hozta ezt a kis rezsót, melegíteni jó lesz – tette hozzá Marika néni. Csak azt nem tudom, hogy a hatodikon mit csinál majd a fiatalasszony a három kisgyerekkel, a legkisebb négy hónapos, a legnagyobb is csak óvodás – jegyezte meg. Seres Emma most a mikrójában melegíti a kiporciózott ételt, időnként a közeli bisztróból hoz ebédet. A panellakásokban csak a gáztűzhelyeket kell pótolni, ezekben a fűtést és meleg vizet nem érintik a gázvezeték szerelései.
Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. azt közölte lapunkkal, hogy minden eljárásban, ami a társaságuk hatásköre, soron kívül intézkednek, akár hétvégén is, de ezek csak a műszaki felülvizsgálatra és a gázaláhelyezésre vonatkoznak. Tehát a kivitelezésről a társasháznak kell gondoskodnia.
Elgondolkoztató, amit Kardos Kálmán, az IKV Zrt. vezérigazgatója említett a belvárosi önkormányzati lakásokban lezárt vezetékekkel kapcsolatban. – Ezek a vezetékek még a szocializmus hőskorában kerültek a földbe, lettek a házakba bekötve. Ahány szállítmány cső volt, annyiféle minőségű, nem lehet pontosan megmondani, melyik, mikor lyukad ki. Gázszerelők szokták azt mondani, hogy az egyik harminc évet bír ki, a másik meg hatvanat.
Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.-nek is feltettük a vezetékek elöregedésére vonatkozó kérdéseinket, de a társaság is csak azok majd fél évszázados korát erősítette meg. A társaság arra hívta fel a figyelmet, hogy rendszeresen át kell nézetni a szolgáltató szakembereivel a rendszert, így – ha a javítások nem is – a szivárgás miatti azonnali szolgáltatásfelfüggesztés elkerülhető.
forrás: delmagyar.hu