Panelbajnokság eddigi legizgalmasabb fordulója

     A Főtáv és az Urbanista közös játékának második fordulóját Gazdagrét nyerte, annyi szavazattal, hogy ha az Örs vezér tere két oldala egyesíti is erőit, akkor sem érte volna be az újbudai sztárt.Így Békásmegyer után megvan az újabb döntősünk. Na de ki lesz a harmadik, eddigi legizgalmasabb fordulójának győztese? Csütörtök délig eldől.

 

Panelbajnokság eddigi legizgalmasabb fordulója 1. kép

 

     Káposztásmegyer ugyanis egyelőre vezet Kelenföld és Káposztásmegyer előtt. Persze az állás még változhat, csak rajtatok múlik, ki jut tovább a döntőbe. Augusztus 29-én délig szavazhattok, hogy a III. vagy a XI. kerület indíthasson egy második játékost is, vagy esetleg Pest is labdába rúghasson végre.

     Káposztásmegyer

     Káposztásmegyer nem egy korábbi település helyén, hanem zöldmezős beruházásként épült a 80-as években. Az eredetileg húszezer lakásra tervezett telepből csak hatezer készült el a rendszerváltásig, amikor leállt a fejlesztés. Ezt alighanem senki sem bánja, azt már inkább, hogy a hozzá tervezett metrókapcsolat még mindig nem készült el (egy hónapja 2019-es átadás merült fel). Ennek ellenére fel van tárva a terület villamossal, buszokkal és vonattal is. Két ütemben épült, a második talán a legkorszerűbbnek nevezhető a szocializmusban épült lakótelepek közül. Legismertebb épülete ma alighanem az AquaWorld.

     Kaszásdűlő

     Ahogy Káposztásmegyernek, Kaszásdűlőnek is arra utal a neve, hogy korábban csak mezőgazdasági célra használták a területet, ahol épült. A viszonylag kicsi – mintegy 3500 lakásos – telep nevezetessége a közelmúltban odatelepült MTV székháza, na meg Budapest legmagasabb építménye, melyről nem is olyan rég esett szó nálunk. Gyorsvasúti kapcsolatát a HÉV adja, de közvetlen buszkapcsolata van Újbudával és belvároson át Kőbányával is.

     Kelenföld

     A kelenföldi lakótelep igen sokszínű (mint ahogy Kelenföld is az), 1966-ban épültek az első, 1983-ban az utolsó házai. A városközpont történetét Papp Géza foglalta össze a hg.hu-n, de érdemes a vonatkozó Wikipédia-szócikket is elolvasni. Közlekedési kapcsolatai most sem rosszak, de hamarosan még jobb lesz, hiszen a Bikás-park legtöbbet azzal szerepel a hírekben manapság, hogy a 4-es metrő megállójának megnyitásával párhuzamosan teljesen megújul. Kelenföldi híreket bővebben itt találtok az ittlakunk.hu oldalán.

 

forrás: urbanista.blog.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
KIVÁLÓ
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
157 vélemény alapján
Közzétéve itt: Google Google
Gyulai Vajk Máté profile picture
Gyulai Vajk Máté
2026.08.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Zsalusbeton lakás elektromos hálózatának felújítását végezték. Az árajánlat jól áttekinthető és részletes volt. Rövid idő alatt, igényesen és tisztán dolgoztak. Az elvégzett munkáról részletes dokumentációt is kaptunk. Jófej és profi csapat.
Közzétéve itt: Google Google
Teveli-Hám profile picture
Teveli-Hám
2026.07.23.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Precíz, igényes, korrekt! Nem találkoztam még ennyire akkurátus és gyors kivitelezéssel.
Közzétéve itt: Google Google
Róbert Gray profile picture
Róbert Gray
2026.07.04.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az elejétől kezdve minden nagyon gördülékenyen ment. Nagyon korrekt és precíz munkát végeztek, és mindezt villámgyorsan.
Közzétéve itt: Google Google
Miklós Réthy profile picture
Miklós Réthy
2026.06.22.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon korrekt, megbízható, szakszerű villanyszerelés!
Közzétéve itt: Google Google
Dániel Dunai profile picture
Dániel Dunai
2026.06.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A lakásunk elektromos hálózatának teljes felújításával bíztuk meg Pétert és Tamást, és a végeredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk. A munkálatok előtt 8–10 villanyszerelővel is egyeztettünk, azonban senki sem vállalta a kivitelezést az általunk elképzelt módon; a legtöbben a gipszkartonozást javasolták. Péterék ezzel szemben professzionálisan megoldották a vezetékek falban történő elvezetését, pontosan úgy, ahogyan szerettük volna. A teljes munkafolyamat átlátható volt az első egyeztetéstől kezdve. Kaptunk egy részletes előzetes tervet, majd a munka megkezdése előtt együtt berajzoltuk a kapcsolók és konnektorok helyét. Néhány változtatás csak ott jutott eszünkbe, de ezt is maximálisan figyelembe vették így minden oda került ahova elképzeltük. A kommunikáció végig korrekt volt, a munka minősége pedig kifogástalan. Ritka olyan szakemberekkel találkozni, akik ennyire felkészültek, precízek és ügyfélközpontúak. Jó szívvel ajánljuk őket.
Közzétéve itt: Google Google
Attila Dr. Boda profile picture
Attila Dr. Boda
2026.05.24.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon örülünk, hogy Péteréket kértük meg a panellakásunk villamoshálózatának felújítására. Nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal, ami profi, alapos és gyors volt, illetve részletes dokumentációt is kaptunk róla. Minden a tervek szerint, gördülékenyen ment. Ezúton is köszönjük a munkájukat! Bátran ajánljuk őket mindenkinek!
Közzétéve itt: Google Google
Renáta Vizi profile picture
Renáta Vizi
2026.05.15.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter segítőkész, alapos. Minden a megbeszéltek szerint történt. Pontos, gyors kivitelezés.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Dosa profile picture
Eszter Dosa
2026.05.01.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Jó szívvel ajánljuk Péteréket. Precízek, pontosak, gyorsak és minden tekintetben korrektek.
Közzétéve itt: Google Google
László Biró profile picture
László Biró
2026.04.28.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter és Attila mindenről érthető tájékoztatást nyújtottak a felkeresésüktől egészen a munka végéig, segítőkészséget mutattak. Minden esetben tartották a megbeszélt határidőket és minőségi munkát végeztek. Köszönöm a becsületes munkavégzést.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Szabó profile picture
Eszter Szabó
2026.04.26.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon elégedett vagyok Péterék munkájával, bátran ajánlom a Panel villanyszerelés csapatát mindenkinek. Nálam egy 56 m2-es csúsztatott zsalus lakás vezetékeinek teljes cseréjét, illetve teljesítménybővítést végeztek. A helyszíni felmérés során minden kérdésünkre részletes választ, illetve hasznos tanácsokat kaptunk Pétertől. A munkálatok precízen, profin, gyorsan haladtak - közben végig ügyeltek még a lakás és a lépcsőház tisztaságára is - így még a vállalt határidőnél 1 nappal hamarabb el is készültek. Külön köszönöm a munkáról kapott dokumentációt, a részletes szerelvény listát, illetve a lakás vezetékeinek elhelyezkedéséről készült videót, ami nagy segítség lesz majd a felújítás jövőbeli fázisainál.
Panelvillanyszerelés logo
Adatvédelmi áttekintés

A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.

Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.