Itt vesznek panellakást a tehetősebb magyarok

     Erősebben kezdett az idei év a tavalyinál, miután 2013. januárjában 8,7 százalékkal kevesebb panellakást vásároltak, mint idén az első hónapban – derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. Az év első három hete még ennél is nagyobb ingatlan adás-vételi darabszámot sejtetett, de ez a folyamat az utolsó héten látványosan lelassult. A lassulás hátterében a forintgyengülés áll, amely mind eladói, mind vevői oldalról befolyásolta a szereplőket. A devizában eladósodott eladóknak nem kedvez a gyenge forint, ugyanis a hitel végtörlesztésének összege jelentősen emelkedik. Vevői oldalon a hitelt felvevők bizonytalanodtak el a Jegybank lehetséges válaszreakciói miatt, mivel kamatemelés esetén más feltételekkel juthatnak forráshoz. Meglepően magas szintre ugrott januárban a Kereslet Index. A 83 pontos érték az elmúlt két év egyik legkiemelkedőbb adata, amelynek okát nehéz egyelőre megmagyarázni. Nagy kérdés, hogy ez egyszeri kiugrás, vagy ezen a szinten marad a kereslet a következő hónapokban is.

 

Itt vesznek panellakást a tehetősebb magyarok 1. kép

 

     Januárban hasonló áron, valamivel 6,7 millió fölött vásároltak panellakást az ország két felében, de míg a keleti oldalon 111 ezret adtak egy négyzetméterért, addig nyugatabbra már 125 ezret. Ugyanezért a lakástípusért Pesten 170 ezret, Budán 197 ezret fizettek a vevők. A téglalakások estében a keleti országrészben 144 ezret adtak ki egy m2-ért, nyugaton 160-at, Pesten viszont már 220 ezret. A budai oldalon szinte a keleti régiók dupláját, 283 ezret fizettek a vásárlók, a belvárosban még ennél is többet 294 ezret átlagban.

     Messze a legnagyobb érdeklődés a XIII. kerület iránt mutatkozott, vagyis a Duna House ingatlanirodáiban érdeklődők 17,6 százalékban biztosan megjelölték ezt a lokációt, mint potenciális vásárlási helyszínt. Szinte azonos érdeklődés övezte 16 százalékos megjelöléssel a VI., XI., és XIV. kerületeket, majd valamivel lemaradva a VII. következett a népszerűségi listán. A legkisebb érdeklődés a XX.-XXIII. Kerületek iránt mutatkozott. Ezek egyike sem érte el a 4 százalékot.

     Pest Megyében a családi házaikat értékesítők szenvedték el januárban a legnagyobb árcsökkenést. Átlagosan 10 százalékot kellett engedniük az árból, hogy a vevők érdeklődését felkeltsék, majd további 10 százalékos vásárlói alku következett. A legjobban árazható ingatlannak a fővárosi panel bizonyult, ahol elegendő volt a 2 százalékos árkorrekció és a vevők is csak további 5 százalékot faragtak az árból.

     Januárban a fővárosban elkelt lakások vevőinek fele vallotta magát beosztottnak. Kereken 11 millió Forintos átlagon vásároltak 55 négyzetméteres méretű ingatlanokat. Vidéken a beosztottak 8,4 milliót költöttek átlagosan a megvásárolt lakásokra. Ugyanitt a vevők negyede elsőlakás vásárlással indokolta a beruházást, másik negyede pedig nagyobb lakásba költözéssel.

     Magas, 46 százalékos volt azon fővárosi eladók aránya, akik nagyobb lakásba költöznek. A „kinőtt”, 48 négyzetméteres ingatlantól átlag 10,5 millióért váltak meg. Jóval kisebb, csupán 27 százalék volt azok aránya a piacon, akik épp ellenkezőleg, vagyis kisebbe mennének. Vidéken valamivel kisebb, de így is szintén a legnagyobb eladói tábor a nagyobba költözőké volt. Nem sokkal maradt el tőlük az örökölt ingatlanjukat értékesítők 17 százalékkal.

     Nincs azonban jelentős eltérés a megvásárolt ingatlanok paramétereiben vidéken. A legkedveltebb méret a 40-60 négyzetméter közötti, amely a tranzakciók 46 százalékát tették ki az év első hónapjában. Ennek nagyjából a fele volt a valamivel nagyobb 60-80 négyzetméter közötti adás-vétel és 11 százalék a 20-40 közöttieké. Budán—a tavalyi első hónappal összehasonlítva—feltűnik, hogy mindegyik 10 és 30 millió közötti lakásár kategóriában nagyobb volt a vásárlói kedv. Tavaly ugyanekkor 10 és 15 millió között zajlott minden tízedik tranzakció, idén januárban szinte megduplázódott az arány, és ugyanez látható a magasabb árkategóriákban is. Pesten is kicsit a drágábbak felé érzékelhető elmozdulás a 10 millió alattiak kárára, de így is 42 százalékkal a legtöbb eladott ingatlan 5-10 millió között került ki.

 

forrás: penzcentrum.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
KIVÁLÓ
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
157 vélemény alapján
Közzétéve itt: Google Google
Gyulai Vajk Máté profile picture
Gyulai Vajk Máté
2026.08.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Zsalusbeton lakás elektromos hálózatának felújítását végezték. Az árajánlat jól áttekinthető és részletes volt. Rövid idő alatt, igényesen és tisztán dolgoztak. Az elvégzett munkáról részletes dokumentációt is kaptunk. Jófej és profi csapat.
Közzétéve itt: Google Google
Teveli-Hám profile picture
Teveli-Hám
2026.07.23.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Precíz, igényes, korrekt! Nem találkoztam még ennyire akkurátus és gyors kivitelezéssel.
Közzétéve itt: Google Google
Róbert Gray profile picture
Róbert Gray
2026.07.04.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az elejétől kezdve minden nagyon gördülékenyen ment. Nagyon korrekt és precíz munkát végeztek, és mindezt villámgyorsan.
Közzétéve itt: Google Google
Miklós Réthy profile picture
Miklós Réthy
2026.06.22.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon korrekt, megbízható, szakszerű villanyszerelés!
Közzétéve itt: Google Google
Dániel Dunai profile picture
Dániel Dunai
2026.06.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A lakásunk elektromos hálózatának teljes felújításával bíztuk meg Pétert és Tamást, és a végeredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk. A munkálatok előtt 8–10 villanyszerelővel is egyeztettünk, azonban senki sem vállalta a kivitelezést az általunk elképzelt módon; a legtöbben a gipszkartonozást javasolták. Péterék ezzel szemben professzionálisan megoldották a vezetékek falban történő elvezetését, pontosan úgy, ahogyan szerettük volna. A teljes munkafolyamat átlátható volt az első egyeztetéstől kezdve. Kaptunk egy részletes előzetes tervet, majd a munka megkezdése előtt együtt berajzoltuk a kapcsolók és konnektorok helyét. Néhány változtatás csak ott jutott eszünkbe, de ezt is maximálisan figyelembe vették így minden oda került ahova elképzeltük. A kommunikáció végig korrekt volt, a munka minősége pedig kifogástalan. Ritka olyan szakemberekkel találkozni, akik ennyire felkészültek, precízek és ügyfélközpontúak. Jó szívvel ajánljuk őket.
Közzétéve itt: Google Google
Attila Dr. Boda profile picture
Attila Dr. Boda
2026.05.24.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon örülünk, hogy Péteréket kértük meg a panellakásunk villamoshálózatának felújítására. Nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal, ami profi, alapos és gyors volt, illetve részletes dokumentációt is kaptunk róla. Minden a tervek szerint, gördülékenyen ment. Ezúton is köszönjük a munkájukat! Bátran ajánljuk őket mindenkinek!
Közzétéve itt: Google Google
Renáta Vizi profile picture
Renáta Vizi
2026.05.15.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter segítőkész, alapos. Minden a megbeszéltek szerint történt. Pontos, gyors kivitelezés.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Dosa profile picture
Eszter Dosa
2026.05.01.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Jó szívvel ajánljuk Péteréket. Precízek, pontosak, gyorsak és minden tekintetben korrektek.
Közzétéve itt: Google Google
László Biró profile picture
László Biró
2026.04.28.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter és Attila mindenről érthető tájékoztatást nyújtottak a felkeresésüktől egészen a munka végéig, segítőkészséget mutattak. Minden esetben tartották a megbeszélt határidőket és minőségi munkát végeztek. Köszönöm a becsületes munkavégzést.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Szabó profile picture
Eszter Szabó
2026.04.26.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon elégedett vagyok Péterék munkájával, bátran ajánlom a Panel villanyszerelés csapatát mindenkinek. Nálam egy 56 m2-es csúsztatott zsalus lakás vezetékeinek teljes cseréjét, illetve teljesítménybővítést végeztek. A helyszíni felmérés során minden kérdésünkre részletes választ, illetve hasznos tanácsokat kaptunk Pétertől. A munkálatok precízen, profin, gyorsan haladtak - közben végig ügyeltek még a lakás és a lépcsőház tisztaságára is - így még a vállalt határidőnél 1 nappal hamarabb el is készültek. Külön köszönöm a munkáról kapott dokumentációt, a részletes szerelvény listát, illetve a lakás vezetékeinek elhelyezkedéséről készült videót, ami nagy segítség lesz majd a felújítás jövőbeli fázisainál.
Panelvillanyszerelés logo
Adatvédelmi áttekintés

A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.

Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.