A XV. kerületi panelfelújítást nevezte egyik legfontosabb feladatának László Tamás polgármester, aki a Fidesz-KDNP színeiben megnyerte a kerületben az országgyűlési választást.
László Tamás azt mondta, bár a XV. kerület hagyományosan baloldali berendezkedésű – a sok lakótelep miatt -, mégis az elmúlt években sikerült olyan programokat indítani, amelyeknek köszönhetően „ha nem is rendszerváltozás”, de jelentős átalakulás, közösségépítés történt a városrészben, a lakótelepeken. A politikus főként ennek tudja be mostani eredményét is.
A régi-új képviselő, aki 2010 óta polgármester is, kiemelte: a XV. kerület megosztott, de ő azokat is képviselni fogja a parlamentben, akik nem rá szavaztak. Küldetésének is azt tartja, hogy a két politikai oldal közötti különbözőség „ne váljon feszítő erővé”, hanem éppen ellenkezőleg, enyhüljön.
László Tamás egyúttal fontos parlamenti feladatának nevezte a XV. kerületben beindított panelház-korszerűsítési program folytatását, valamint a helyi lakótelepi tapasztalatok kamatoztatását az országos politikában.
forrás: 15.kerulet.ittlakunk.hu