Vegyél panelt vagy garázst!

     Jól indult az idei év a hazai ingatlanpiacon: a bérleti piac pörög, befektetési céllal is érdemes most ingatlant venni. A panellakás és a garázst lehet az elkövetkező időszak slágere.

 

Vegyél panelt vagy garázst! 1. kép

 

     Élénken indult az év a hazai ingatlanpiacon – állítja januári tapasztalatai alapján az OTP Ingatlanpont. Az ingatlanközvetítő-hálózat adatai szerint a minden évben erős őszi hónapok eredményeihez képest több mint tíz százalékkal nőtt az érdeklődők, vevők száma 2014 első hónapjában.

     „Azt tapasztaljuk, hogy a kedvező finanszírozási lehetőségeknek és az állami támogatásoknak köszönhetően kezdenek nagy számban visszatérni a piacra a hitelből, otthonteremtési céllal vásárló ügyfelek, míg a korábbi években a készpénzes adásvételek voltak jelentős túlsúlyban. Emellett a befektetési célú kereslet is folyamatosan erősödik” – mondja Kosztolánczy György, az OTP Ingatlanpont ügyvezető igazgatója.

     Főképpen Budapesten pezseg a piac, de több megyeszékhelyen, például Győrben, Kecskeméten is érezhetően nőtt az ingatlan iránt érdeklődők száma. Zömmel a 10 millió forint körüli, 1,5-2 szobás ingatlanok iránt magas továbbra is az érdeklődés országszerte. A fővárosban a tavasszal átadni tervezett új metró vonalán élénkül látványosan az érdeklődés, főképpen a dél-budai oldalon, de a folyamatosan megújuló Belváros – így mostanában például a Ferenciek tere környéke – is népszerűnek számít. Itt főképpen a befektetési célú vásárlások dominálnak.

     „Az ingatlanárak alacsony szinten mozognak, a bérleti piac pörög, így a jól megválasztott ingatlanbefektetések kimondottan magas hozamot biztosíthatnak a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben” – sorolja annak okait Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője, hogy miért pezsdülhetett fel az elmúlt időszakban a befektetési célú kereslet a hazai ingatlanpiacon.

     A panellakások valamint a teremgarázsok jelenthetnek most kimondottan jó üzletet. Főként azokat a garázsokat könnyű kiadni – és így ilyenekbe érdemes fektetni –, amelyek közel vannak a belvároshoz, vagy a metró megállókhoz, amelyek környékén fizetős a parkolás és nehéz parkolóhelyet találni, illetve fedett, fűthető teremgarázsban vannak, lehetőleg új/újszerű társasházban. Ilyen garázshelyeket Bel-Budán 2,5-4,5 millió forintért, a pesti belvárosban, a Nagykörúton belül 2,5-4 millióért, míg a külsőbb pesti és budai övezetekben pedig 1,5-2,5 millió forintért lehet kapni átlagosan.

     A garázshelyek befektetési célú vásárlásának nagy előnye, hogy az árukhoz képest arányaiban jóval magasabb összegért lehet kiadni őket, mint egy lakást. Bel-Budán 28-38 ezer, pesti belvárosban 25-35 ezer, a külsőbb kerületekben Pesten és Budán egyaránt 15-25 ezer forint körül alakul a megszokott bérleti díj. A belvárosi részeken a szemfüles tulajdonosok sokszor úgy is ki tudják adni a garázshelyeket, hogy éjszakára, illetve hétvégére a környéken lakó, míg napközben, például 9-18 között az ott dolgozó bérlő használja. A két bérleti díj így együtt jóval magasabb lehet, igaz, ez a megoldás már több egyeztetéssel, intéznivalóval jár. Az OTP Jelzálogbank példaszámításai szerint garázsvásárlással és kiadással jelenleg évi 7-8 százalékos adózott hozam is elérhető.

     A befektetési céllal vásárlók körében is különösen kedveltek a panellakások. Kiadási céllal nem csak a fővárosban érdemes lakást vásárolni, a vidéki – főleg egyetemi – nagyvárosok is jó terepnek számítanak, ráadásul itt az ingatlanárak javarészt alacsonyabbak is.

     „A felújított, egyedi mérős panellakásokat könnyű kiadni, viszont az áruk 20-30 százalékkal is alacsonyabb lehet a hasonló adottságú, de hagyományos, tégla építésű lakásokénál. Mivel ez a bérleti díjban nem, vagy csak minimálisan jelenik meg, elmondható, hogy a panelek kiadásával gyakran magasabb hozamot lehet elérni” – magyarázza Kosztolánczy György. Az OTP Jelzálogbank és az OTP Ingatlanpont számításai szerint lakásvásárlással és kiadással az amortizáció levonása után is évi 4-6 százalékos adózott hozam is elérhető.

     A gyerek jövőjét is meg lehet alapozni egy megfelelő ingatlanbefektetéssel. Ennek lényege, hogy a vásárolt ingatlant bérbe adjuk addig, amíg a gyerek el nem kezdi az önálló életét. Ilyen célú lakásvásárlásba úgy is bele lehet vágni, ha éppen nincsen akkora önereje az embernek, amely elegendő egy önálló ingatlan megvételére: hitelből.

     Egy 10 milliós ingatlan 5 millió forint önerőből és 5 millió forint hitelből történő megvásárlása és kiadása esetén akár hat év alatt is teljesen törleszthető a kölcsön. A befolyt bérleti díjból, ahhoz egy keveset hozzátéve nem csak a hitelt törlesztjük, hanem nyitunk mellé egy-két lakástakarék-számlát is. Az azon megtakarított összegre 30 százalékos állami támogatás igényelhető, így évente közel harmadával növelhető meg a lakás kiadásából származó bevétel egy része.

     A lakástakarékban összegyűjtött, állami támogatással kiegészített összeget pedig a szerződés lejárata után (minimum 4 év) a hitel előtörlesztésére lehet fordítani. A lakástakarék akkor is különösen kedvező kiegészítő megoldás lehet, ha otthonteremtési céllal vásárol valaki saját maga számára ingatlant. Otthonteremtési célú lakásvásárlásnál ugyanis kedvezményes, állami kamattámogatású hitelt is felvehető. Ez esetben gyakorlatilag albérlet fizetése helyett, körülbelül ugyanakkora összegből lehet saját ingatlanhoz jutni.

 

forrás: privatbankar.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.