Csökkenhet a távfűtési díj

     Támogatná a távfűtési alapdíjának legalább ötvenszázalékos mérséklését – mondta a Délmagyarországnak Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a rezsicsökkentést az elmúlt két esztendő legnagyobb szociális sikerének tartja.

 

Csökkenhet a fűtési díj 1. kép

 

     A Csongrád megyei napilapban kedden megjelent interjúban a politikus úgy fogalmazott, hogy „fekete hónap elé néznek a szolgáltatók”. 2014 után az a fő kérdés, hogy miként lehet a tartósan alacsony áram- és gázárat biztosítani Magyarországon – mondta. „Garantáljuk, hogy a lakossági szolgáltatásoknál nem lesz helye a profitnak” – tette hozzá Lázár.

     Az államtitkár közölte, a kormány kész minden áram- és gázszolgáltatóval korrekt tárgyalásokat folytatni arról, hogy miként tudják átadni érdekeltségeiket, elhagyni az országot. Jelenleg is folynak ilyen tárgyalások – tudatta a politikus, hangsúlyozva: akármelyik céget is veszi át az állam, minden munkavállalóra igényt tart majd. „A szolgáltatás színvonalát nem akarjuk csökkenteni, csak a kivett pénz mennyiségét.” Az áprilisi választás tétjével kapcsolatban Lázár János kifejtette, bár nem teljesen elégedett, tiszta lelkiismerettel állnak a választók elé.

     Készen vannak az új struktúrák, minőségjavításra kell az újabb négy év – fogalmazott a politikus. „Az állam szempontjából sok területen – például az egészségügy, oktatás – félmunkát végeztünk. Hiába van például Klebelsberg-központ, amíg a magyar oktatás nemzetközi összehasonlításban romló eredményeket mutat, nem vagyok nyugodt” – mondta az államtitkár, leszögezve: „Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy sikeressé tegyük az országot. A Fidesznél csak a Fidesz a jobb.”

 

forrás: napi.hu

 

Elérhetőségeink
+36303633244
info@panelvillanyszereles.com
Legújabb videónk
Barátaink
Kiváló
70 vélemény alapján
Katinka Bohár
Katinka Bohár
2024.02.10.
Pontos, alapos, megbízható és mindennap rendet is hagytak a lakásban.
Balázs Szegner
Balázs Szegner
2024.02.08.
Amper bővítés miatt kerestem meg őket, gyors, pontos tájékoztatás a szükséges teendőkről. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.
Szeg007
Szeg007
2024.01.08.
Korrekt, és gyors brigád. Mindent a megállapodás szerint sikerült elvégezni.
Gábor Porhajas
Gábor Porhajas
2024.01.06.
Kimagasló minőségű szolgáltatás. Péter kiváló szakember és rendkívül ügyfélközpontú. Végig tartotta magát a megbeszéltekhez, rendkívül precízen és lelkiismeretes munkával, gyorsan és pontosan végezte el házgyári lakásom teljes átkábelezését. Ráadásul ár/érték arányban is kiemelkedően jó munkát végez csapatával. Rendkívül ritka ilyen szakembert találni a piacon, mindenki számára őszintén ajánlom.
Anna Gyorgy
Anna Gyorgy
2023.11.23.
Kökéletes munkát végzett, gyorsan, és megfizethető áron.
Adrián Tájnel
Adrián Tájnel
2023.11.22.
Panel lakás villamos hálózatának felújításával kerestem meg Pétert. Tudásával tapasztalatával segít, tanácsot ad és precízen kivitelezi. Kommunikáció, kapcsolattartás egész kivitelezés alatt hibátlan bármi kérdés felmerül hívható. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Szokol Martin
Szokol Martin
2023.11.16.
Precíz, pontos munka, mindenkinek szívvel ajánlom
Szilvia Kovácsné Zs.
Szilvia Kovácsné Zs.
2023.11.07.
Panellakás elektromos hálózatának korszerűsítésével kerestük meg őket. Nagyon korrekt, megbízható, felkészült csapat. Munkájukat precízség, gyorsaság, mindenkor segítőkész hozzáállás jellemzi. Minden a szerződésben foglaltak szerint zajlott. Örülök, hogy rájuk találtunk.