Egy szlovák panelház járta be az internetet, mint a világ legkisebbje – de kiderült: Szegeden áll egy annál is kisebb. A telket, amin áll, árulják. Ki tudja, meddig marad meg.
A kicsi panelház verseny itt nem ért véget, ugyanis egy kommentelő egy Google Street View-fotót osztott meg Szegedről, amin olyan kicsi panelház látható, aminél kisebbet már tényleg nem nagyon lehet építeni. Az internetes oldalakon a világ legkisebb paneljaként terjedt a kép, ami télen készülhetett, mert lomb még nincs a fákon. Kimentünk Újszegedre, a Dorottya utcába, hogy közelebbről megnézzük ezt az építészeti kuriózumot.
A házikó elölről kockának látszik, de oldalról látni, hogy téglatest: a falon húzódó két sáv alapján három elemből rakták össze. A háztetőn a parabolaantenna is arra utal, hogy valamikor lakhatták, a postaládára írt nevek alapján elfért benne egy háromtagú család.
Nem messze, a Thököly utcában is található egy apró, földszintes panelház, amit elsőre nem olyan könnyű észrevenni. „Rendes” tetőt húztak fel rá ugyanis, nem kizárt, hogy a padlásteret is beépítették, és fedett kis terasz készült mellé. Az épület lakatlannak tűnik, bár ránézésre – redőnyök, nem túl elvadult kert – a közelmúltban ez még nem így volt. Ezen a házon nincs kint az „Eladó” tábla.
Szeged – Felújította a Szetáv az újszegedi fűtőművének épületét. A berendezések egy részét modernizálták, az épület többi részét pedig munkaállomássá alakították.
Az odesszai nagy fűtőműben jártunk Újszegeden, amelynek teljes területén eddig fűtőmű és kazánház működött 1200 négyzetméteren. A technológia előrehaladtával azonban kisebbek lettek a berendezések, így az épületet átalakították.
– Ez például az egész lakótelepnek a háztartási melegvíz-előállító rendszere, amelynek mérete körülbelül a tizede az előzőnek. A még itt látható régi, vízköves berendezéseket elbontjuk majd – mutatta Kóbor Balázs, a Szetáv Kft. ügyvezetője. Hozzátette, a háztartási meleg víz igénye az ötödére csökkent 20 év alatt azáltal, hogy vízórákat szereltek fel a lakosságnál, és az előállítása sem azzal a technológiával történik, mint régen, így az új berendezés kisebb helyet foglal.
Mivel csökken a berendezések mérete, a tér pedig adott volt, átalakították az egész épületet: a nagy gépészeti tereket lebontották, a felszabaduló helyekre beköltöztették a Csongor téri épületben dolgozó munkásokat. Korábban megírtuk (2018. április 17.: Megújul a városrész – több zöld terület és parkoló lesz), az épület fenntartása nem költséghatékony, így tavaly áprilisban döntött arról a közgyűlés, hogy a város megveszi az épületet a szolgáltatótól, később lebontja, helyére parkolókat épít. A költözés már lezajlott, az ottani műszaki állomány – az esztergályosok, a gépészek, a lakossági karbantartók – munkaállomása Újszegeden lesz.
– A panelprogram miatt a fűtési igény is összement: a hőelőállítás ezen a hőközponton keresztül történik – magyarázta a másik terembe átérve Kóbor Balázs, és mutatta a már megújult eszközparkot. Ami korábban az egész épületet elfoglalta, most a negyedét sem – ezek a kor mostani színvonalának megfelelő gépészeti berendezések. – Vannak régi kazánjaink is, olyanok, amelyeket 1974-ben gyártottak. Egy új annyira drága – 80 millió forint darabja –, hogy egyszerre nem tudjuk mindet kicserélni. Nemcsak az a baj velük, hogy elavultak, hanem az is, hogy lecsökkent a lakosság hőigénye, ezekkel az óriási vasakkal nem lehet alapjáraton üzemelni, így nem hatékonyak – magyarázta a kazánok működési elvét az ügyvezető. Hozzátette, a gépészeti átalakításra így is 100 millió forintot költöttek.
Kóbor Balázstól megtudtuk, ahol a személyi állomány dolgozik, ott a teljes fűtés-, vízvezeték-, elektromos felújítás és hideg-meleg burkolás megtörtént. Az épület többi részén később szeretnének nyílászárókat cserélni, valamint a környéket is rendbe szeretnék tenni, parkolóhelyeket alakítanának ki.
Szeged – Egymás mellett kapott helyet a játszótér és a bekerítetlen kutyafuttató a Gáz utcai panelsor mögött. A megkérdezettek nem örülnek annak, hogy a póráz nélkül szaladgáló kutyák szabadon jutnak át a játszótérre.
– Nincs semmi bajom a kutyákkal és a gazdáikkal, de a kutyafuttatót mégiscsak be kellene keríteni – mondta a Gáz utcai ötszintes panelsor mögött játszótéren Gégény Ferenc. A férfi éppen kislányát, a hároméves Anna Virágot hintáztatta.
A panelek által közrefogott füves területen az a furcsa helyzet alakult ki, hogy míg az egyik oldalon több tábla jelzi, hogy az az önkormányzat által kutyafuttatásra kijelölt terület, onnan húsz méterre, közvetlenül a homokozóval és mászókákkal felszerelt játszótér mellett már olyan táblákat szereltek fel, ami tiltja a kutyák sétáltatását. Azt viszont nem tudni, meddig tart a kutyafuttató, azaz meddig szabad póráz nélkül szabadon engedni a kutyákat, mert nincs egyértelműen kijelölve a határa.
Az itt élők szerint ha több kutya jön össze, a játék hevében átszaladgálnak a játszótérre és a mellette felállított szabadtéri kondiparkba is, ami zavarja a kisgyerekek játékát, szüleiket és a kondizókat. Nem beszélve arról, hogy akadály nélkül elvégezhetik a dolgukat bárhol.
– Jó lenne egy külön tárolóedény az ürüléknek is, mert így a csikkesedénybe dobják a gazdik, és ha meleg van, napokig ott bűzlik – jegyezte meg a Gáz utcai lakó, aki szerint a kutyások többsége összeszedi kedvence után az ürüléket, legalábbis a homokozóban ők még nem találtak. A mellette lévő „focipályán” viszont már akad kutyagumi.
– Kicsi ez a terület, szerintem nem jó ötlet, hogy idetelepítették a kutyafuttatót – mondta az aprócska ölebét sétáltató Garainé Csanádi Mária, aki szintén a Gáz utcában lakik. Mint fogalmazott, a kutya nem arra megy, amerre ki van írva, hogy szabad neki. Főleg, ha póráz nélkül szaladgálhat, amire egy kutyafuttatóban lehetősége van, mert ott a gazdája büntetlenül elengedheti.
– Szabályos megoldás, hogy nem kerítenek be egy kijelölt kutyafuttatót. A hullámtériek sincsenek például bekerítve – mondta el kérdésünkre Kósa János, a városüzemeltetési iroda osztályvezetője. Szegeden a 18 kijelölt kutyafuttató közül mindössze 5-öt vesz körül kerítés. A Gáz utcai tömbbelsőn kívül a Lomnici utcában a töltés mellett és a tápéi Búcsú téren is játszótér szomszédságában van kerítés nélküli kutyafuttató.
– Ha játszótér mellett bekerítetlen területen működik kutyafuttató, a játszótér felé nem jó ötlet elengedni a kutyát. A gazda felelőssége, hogy vissza tudja-e parancsolni a póráz nélkül a futtatóban elengedett kutyáját, mielőtt átmegy a játszótérre. Ha nem, szabálysértést követ el – tette hozzá az osztályvezető.
Kitiltják a kutyásokat
– Tudok a problémáról, érkezett ezzel kapcsolatban panasz hozzám is. Alkalmasabb lenne kutyafuttatónak a Gáz utca és a Makkosházi körút közti terület, de ott szoktak táborozni a vándorcirkuszok és a mobil vidámparkok – mondta el Tóth Károly. A körzet önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, a megoldás az lesz, hogy néhány héten belül megszüntetik a kutyafuttatót a tömbbelsőben. Helyette ott lesz a Dugonics temető mögötti nagy terület, ami mellett nincs játszótér. Emellett a Gyöngyvirág utcai bekerített kutyafuttatót duplájára bővítik, amelynek már megvan a fedezete – tette hozzá a képviselő.
Szeged – Jelenleg úgy tűnik, egy hétig még biztos meleg lesz a radiátor a szegedi panelekben, ha föltekerjük a szabályozót. Az elszámoló számlák zöme júliusban jön – lesz, aki 40-50 ezret is fizethet a havi számlán felül.
– Nem szoktam már fűteni. Egész télen szabályoztam, ahogy lehet, mert takarékoskodni akartam. Amikor viszont igazán hideg volt, föltekertem – mondta kutyasétáltatás közben Bácskai Katalin, akit arról kérdeztünk, szerinte szükség van-e még a távfűtésre. Úgy becsülte, hiába spórolt a meleggel, nagyjából 30 ezer forintos elszámoló számlát kaphat a fűtési idény végén. Nem kérte az előleg megemelését, mert az szerinte macerás.
A megkérdezett makkosháziak megosztottak voltak: a kisgyerekes anyukák a gyerek miatt még fűtenek esténként, mások viszont már megvannak nélküle, főleg ha újraszigetelt panelban laknak.
A hosszú évtizedekig tartó gyakorlat szerint ma, április 15-én érne véget a távfűtési szezon, de erre ma már nincs előírás. Szeptember 15. és május 15. között kell a fűtést biztosítani az időjárástól függően – tudtuk meg Kóbor Balázstól, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójától. Ahhoz, hogy leállítsák a városban a távfűtést, egy napig 14 vagy három napig 12 fok fölött kellene alakulnia a napi átlaghőmérsékletnek – ettől azonban messze vagyunk. A jelenlegi előrejelzések alapján úgy tűnik, csak április 24. és 28. között áll majd le a távfűtés.
Az időjárás nem kedvezett a távfűtött lakásokban élő családoknak. Október elejétől december végéig az átlagfogyasztásnál 9 százalékkal nagyobb hőmennyiségre volt szükség a panelekben, a szokatlanul kemény januári hidegben pedig 35 százalékkal többet fűtöttünk, mint egy átlagos januárban. A helyzeten némileg javít a melegebb február és március végi–április eleji idő, így a Szetáv számításai szerint átlagosan 5-10 ezer forintos elszámoló számlákkal tervezhetünk.
Persze lesz, akinek 40-50 ezer forint pluszba fog kerülni a hideg tél – tette hozzá az ügyvezető. A számlák egyébként már készülnek: a fogyasztók kétharmada július elején kapja kézhez, és a hónap végéig be is kell fizetni. Akinek 50 ezer forintnál magasabb lenne az elszámoló számla összege, kamatmentes részletfizetést kérhet a cégtől.
Megkérdeztük azt is, hányan éltek a lehetőséggel, hogy megemelik a fűtéselőlegüket, hogy csökkentsék az elszámoló számla várható összegét. Kóbor Balázs elmondta, csak a fogyasztók kevesebb mint 10 százaléka, és átlagosan 1 gigajoule-lal, azaz nagyjából 3000 forinttal emeltették meg havi számlájukat.
Korábban is leállíthatják
Azok a társasházi lakók, akiknek már most is melegük van, a városi szintű távfűtés leállítása előtt is kérhetik a fűtés leállítását. Ehhez a közös képviselő írásbeli nyilatkozata szükséges. Az épület fűtési szolgáltatásból való kizárása a műszaki feltételek függvényében 1-2 napon belül megtörténik – tájékoztatott a Szetáv Kft.
Csongrád megye – A panellakásban élő kisgyermekes családok és az idősek viselik legnehezebben az őszi és a tavaszi átmeneti időjárást. Szegeden és Szentesen holnap bekapcsolják a távfűtést, a többi városban október 15-én kezdődik a szezon, és a hőmérséklettől vagy a lakók kérésétől függ a korábbi indulás.
Vettünk egy hősugárzót azért, hogy Beni meg ne fázzon, amikor fürdetjük – mutatta a kis fehér szerkezetet a hathetes Benett édesanyja, Braczkó Ramóna. Egy szegedi panellakás kilencedik emeletén élnek, azt mondják, nemcsak a kicsi, ők is fáznak. A hidegebb napokon igencsak fel kell öltözni otthon is. Az átmeneti időszakot főként a kisgyermekes családok és az idősek viselik nehezebben.
Fűtési szezonban is mindig megy a radiátor. Igaz, hogy a ház még nincs szigetelve, de a nyílászárókat saját költségen kicseréltettük. Így valamivel jobb a helyzet, mégis örülnénk, ha hamarabb kapcsolnák be a fűtést – mondta az édesanya.
A Szetáv Kft. operatív igazgatójától, Medgyes Tamástól megtudtuk, hogy a szegedi távfűtési szolgáltatás őszi indulásának dátuma szeptember 15. Ez azonban nem a fűtés bekapcsolásának napját jelenti, hanem azt, hogy ettől a naptól kezdődően köteles a távhőszolgáltató elindítani a fűtést, ha a külső hőmérséklet ezt indokolja.
A rendelet értelmében akkor indítjuk el, ha a napi átlaghőmérséklet egymást követő 3 napon keresztül 12 fok alá süllyed, vagy ha egy napig a 10 fokot sem éri el. Mivel az előrejelzések szerint a következő napok hideg, nyirkos időjárást hoznak, és hosszabb távon sem várható felmelegedés, a Szetáv Kft. vezetősége úgy döntött, hogy szerdán elindítjuk a távfűtést – válaszolta lapunk kérdésére az operatív igazgató. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy minden lakásban meleg legyen, az kell, hogy a radiátorszelepek nyitva legyenek, és a lakóközösségek ne legyenek lekapcsolva az átmeneti időszakban.
A szeptember 15-i dátumtól is el lehet térni például bölcsődék, bentlakásos intézmények esetében. Az elmúlt években rendszeresen el is tértünk, idén azonban a kellemes, késő nyári időjárás miatt erre nem volt igény – tette hozzá az operatív igazgató.
Vásárhelyen október 15-én kapcsolják be a távfűtést, vagy akkor, ha a napi középhőmérséklet három napon keresztül 10 Celsius fok alatt marad. A lakosok maguk is kérhetik, hogy indítsák be fűtést, eddig ezt senki nem jelezte a szolgáltatónak. A helyzet Makón is ez.
Befejeztük a fűtési rendszer karbantartását Szentesen, bármikor el tudjuk indítani a szolgáltatást – tudtuk meg a Szentes Városi Szolgáltató Kft. ügyvezetőjétől, Döbrőssy Ivántól. – Jelenleg a fogyasztók még nem kérték, de valószínű, hogy szerdától elindul Szentesen a fűtés.
A csongrádi közmű kft. témában illetékes vezetőjét tegnap nem értük el.
Szeged – El kellett zárni a gázt egy Zöldfa utcai tízemeletes panelházban is, akárcsak egy Széchenyi téri lakótömb lakásaiban. A panelházban is szivárgást észleltek a szakemberek. Kérdéses, a városszerte a hetvenes években lefektetett csövek meddig bírják.
Semmilyen értesítést nem kaptam, csak a szomszédoktól tudtam meg, hogy bizonytalan időre elzárják a gázt – panaszolja Líbor Andrásné. A Zöldfa utca 16. alatti negyven lakás lakóinak többségét értesítette a társasház kezelője és a gázszolgáltató is, azok maradtak ki, akik nemrég költöztek az épületbe. Pénteken a kapura is kiragasztották a figyelmeztetést, de azt sokan nem tudják, milyen javításra szorulnak a gázcsövek. Ahogy azt sem sejtik a lakók, a lakásokon belül kell-e majd szerelni, mennyibe fog kerülni az egész felújítás, és kifutja-e a lakóközösség spórolt pénzéből.
2011-ben, amikor kezelőt váltott a társasház, be kellett fizetni lakásonként negyvenezer forintot. Elvileg a számlánkon kellene lennie legalább nyolcmillió forintnak – mondta magát is nyugtatgatva Kender Károlyné.
Azt persze nem tudjuk, hogy a házon, illetve a lakásokon belüli ellenőrzések eredménye mi lesz, kell-e ott is javítgatni – folytatta Líbor Andrásné. Azt már egy férfi magyarázta, hogy a napokban már felbontottak egy részt a ház mögött a gázszolgáltató szakemberei, de az ott dolgozóktól úgy tudja, hogy onnantól kezdve a társasház kezelőjének kell megkeresnie a kivitelezőt a további munkákra.
A helyszínről felhívtuk telefonon az ügyfélszolgálatot, ahol a társasházat kezelő cég vezetőjével szerettünk volna beszélni. Pénteken csak ügyeletest találtunk a számon, aki annyit közölt, hogy a szolgáltató végzett rendes ellenőrzést, amikor a szivárgást észlelték. A továbbiakról az ügyvezető nyilatkozik majd, aki pénteken külföldön tartózkodott.
Ott hagytam Jánoshalmán a villanytűzhelyet – sajnálkozik Kender Károlyné. Négy éve költöztem ide, most a lányom hozta ezt a kis rezsót, melegíteni jó lesz – tette hozzá Marika néni. Csak azt nem tudom, hogy a hatodikon mit csinál majd a fiatalasszony a három kisgyerekkel, a legkisebb négy hónapos, a legnagyobb is csak óvodás – jegyezte meg. Seres Emma most a mikrójában melegíti a kiporciózott ételt, időnként a közeli bisztróból hoz ebédet. A panellakásokban csak a gáztűzhelyeket kell pótolni, ezekben a fűtést és meleg vizet nem érintik a gázvezeték szerelései.
Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. azt közölte lapunkkal, hogy minden eljárásban, ami a társaságuk hatásköre, soron kívül intézkednek, akár hétvégén is, de ezek csak a műszaki felülvizsgálatra és a gázaláhelyezésre vonatkoznak. Tehát a kivitelezésről a társasháznak kell gondoskodnia.
Elgondolkoztató, amit Kardos Kálmán, az IKV Zrt. vezérigazgatója említett a belvárosi önkormányzati lakásokban lezárt vezetékekkel kapcsolatban. – Ezek a vezetékek még a szocializmus hőskorában kerültek a földbe, lettek a házakba bekötve. Ahány szállítmány cső volt, annyiféle minőségű, nem lehet pontosan megmondani, melyik, mikor lyukad ki. Gázszerelők szokták azt mondani, hogy az egyik harminc évet bír ki, a másik meg hatvanat.
Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.-nek is feltettük a vezetékek elöregedésére vonatkozó kérdéseinket, de a társaság is csak azok majd fél évszázados korát erősítette meg. A társaság arra hívta fel a figyelmet, hogy rendszeresen át kell nézetni a szolgáltató szakembereivel a rendszert, így – ha a javítások nem is – a szivárgás miatti azonnali szolgáltatásfelfüggesztés elkerülhető.
Tűz keletkezett egy tízemeletes szegedi panelház szemétledobójában a Fésű utcában, vasárnap kora délután. A szegedi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakók eloltották a tüzet.
Az egységek megkezdték az épület átvizsgálást és átszellőztetését. A lakók eloltották a tüzet. A tűzoltók átszellőztetnek és átvizsgálnak – írja honlapján a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Számos színes program és bográcsban főtt marhapörkölt is várta a Puskás utcai játszótér mellett a Ménesi Imre képviselő által szervezett Családi Napra kilátogató rókusiakat.
Már messziről lehetett hallani és érezni, hogy a panelházak között szombat délelőtt történik valami. Beszélgetés zsivaja és zene szólt, valamint kellemes pörkölt illat fogadta az arra sétáló, vagy céltudatosan a rendezvényre érkezőket. Ménesi Imre szocialista önkormányzati képviselő már évek óta rendszeresen szervez családi napokat és egyéb rendezvényeket a Búvár tó melletti füves területre Új-Rókuson. Amikor a legutóbbi választásokra átrajzolták a választókerületek határait hozzá került Rókus egy része is. Már a választási kampányban szervezett erre a részre is családi napot, így akkor megteremtette a rendezvény hagyományait. Idén október második szombatján pedig ismét a Puskás utcai játszótér mellé várta a környék lakóit a képviselő.
Ménesi Imrét elég nehéz volt pár szóra megállítani mivel hol itt, hol ott tűnt fel, kóstolta a pörköltet, beszélgetett az érkezőkkel, áldomást ivott, irányította a szervezőket, vagy éppen a következő programról egyeztetett. Azért elmondta, nagyon fontosak az ilyen rendezvények, mivel a mai szürke világban, amikor mindenki reggeltől estig, rohan, dolgozik, kellenek az ilyen közösségeket összekovácsoló programok, ahol az egész család jól érezheti magát, és pár órára kikapcsolódhat. Kiemelte a színes programok mellett egy finom marhapörkölttel is várják a vendégeket.
A rendezvényre lányával együtt látogatott ki Szabó Sándor szocialista országgyűlési képviselő is, aki elmondta, kedveli az ilyen programokat, mivel közösségteremtő ereje van. Kiemelte, ezek az események arra is kiváló lehetőséget nyújtanak, hogy az emberekkel találkozva meghallgassa panaszaikat, ötleteiket és véleményüket.
A rókusi Családi Napon a kilátogató gyerekeket ingyenes lovaglás, lovaskocsizás, ugrálóvár, arcfestés és lufihajtogatás várta. Fellépett a Szegedi Ugrálóköteles csoport is. A gyerekek kezében olyan gyorsan pörgött az ugráló kötél, hogy szemmel alig lehetett követni. Mint vezetőjük Ördög Nóra elmondta, heti több alkalommal edzenek a Vörösmarty Általános Iskolában, valamint az Agórában annak érdekében, hogy ilyen ügyesen mozogjanak. Minden bizonnyal gyerekkorában mindenki próbálkozott ugrálókötelezéssel, de ezek a gyerekek teljesen más dimenzióban használták ezt a játékszert.
Ezt követően a Csiga Duó szórakoztatta a szépszámú közönséget, a sok ismert dal között természetesen felcsendült az elmaradhatatlan „Csigabiga szereti a csokifagyit” dal is, amelyet együtt énekeltek a gyerekek az előadókkal. A programok sorát egy meglepetés mesejáték zárta.
A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.
Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.
Feltétlenül szükséges sütik
Kérlek, először engedélyezd a feltétlenül szükséges sütiket, hogy elmenthessük a sütibeállítási preferenciáidat.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Weboldalunkon a Google Analytics (GA) a Google Inc. webes elemzési szolgáltatását használjuk, amely összesített, ezért anonim statisztikai adatokat nyújt számunkra a látogatókról.
Ezek a sütik nem gyűjtenek olyan adatokat, amely egyedileg azonosítják a látogatót. Ezek a sütik összesített, ezért anonim adatokat gyűjtenek. Ugyanakkor böngészője beállításait módosíthatja. Bővebb információért olvassa el a „4.3 Sütik (cookie-k) törlése” című pontot. Ha ön nem engedélyezi ezeket a sütiket, nem tudjuk nyomon követni a weboldal teljesítményét.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.