Jelen helyzetben, ügyfeleink és a saját biztonságunk érdekében a következő intézkedéseket vezetjük be:

 

ONLINE FELMÉRÉS

Az első és legfontosabb, – amivel a mi munkánk tulajdonképpen kezdődik -, az a felmérés. Alapesetben a dolog sajátossága, hogy az ajánlathoz szükséges egy helyszíni bejárás, csak így határozhatók meg azok az apróságok, amik a végleges árat kialakítják.

Azonban a jelenlegi kivételes helyzetben, – amikor a személyes találkozások minimalizálására kell törekednünk -, élesítenünk kell az eddig csak néhány alkalommal használt Online Felmérési Protokollunkat. Ezt elsősorban olyan lakások megtekintésénél alkalmaztuk eddig, ahová nem lett volna gazdaságos eljutnunk adott pillanatban, vagy az Ügyfelünknek nem volt alkalmas az időpont.

Ezekben az esetekben előzetesen a pontos cím ismerete (google maps) és az  alaprajz megszerzése után – és némi internetes kutatás után -, felkészülten vártuk az online felmérést. Majdnem ránézésre meg tudjuk mondani, hogy adott épülettömbben milyen technológiával vannak jelenleg a vezetékek vezetve, és hogy mi lenne a leggazdaságosabb kivitelezési módja az új hálózat  kialakításának.

A személyes bejárás alkalmával azt vesszük szemügyre, hogy mik az adottságok, hol van az elosztótábla, hol vannak a kapcsolók és milyenek, hol vannak a konnektorok és milyenek. Arról fogunk beszélni, hogy mit hova szeretnétek, milyen gépeitek lesznek, azok hova kerülnek. Ehhez előzetesen rendelkeznetek kell elképzelésekkel, hogy mi hogyan lesz majd berendezve (elsősorban a konyha és a fürdőszoba érintett az ügyben).

Ami szükséges részetekről az egy okostelefon és internet előfizetés, amin valamilyen applikáción keresztül (leggyakrabban skype vagy facebook messenger) videós kapcsolat létesítünk, hogy láthassam a lakást, és közben halljuk egymást.

Szükség lehet arra, – de ezt előre megbeszéljük! -, hogy egy kapcsolót levegyetek nekem. Ezt mindenképpen áramtalanítás után tesszük meg. Így a felmérés csak nappal történhet, és mindenképpen szükséges egy kis csavarhúzó, és adott esetben egy létra is. Ezen lépésekre nem feltétlen van szükség, így ha ezzel kapcsolatban bárminemű ellenérzésed van, nem erőltetjük, sőt …

 
[contact-form-7 id=”109″ title=”Panel villanyszerelés”]
 

A munka során egyelőre a szokásos tisztasági és higiéniás előírásokat tartjuk meg. Terveink között szerepel ózonos légtisztító beszerzése, illetve természetesen a fertőtlenítés is fontos szerepet játszik mindennapjainkban (liftek gombjainak és kilincsek fertőtlenítése, kesztyű viselése, stb.).

Jelen helyzetben sem tudunk együtt és egyszerre dolgozni más szakmákkal, ezt kérem, tartsátok tiszteletben. 

Jelen intézkedések visszavonásig érvényesek.

Elérhetőségeink

+36303633244

info@panelvillanyszereles.com

Legújabb videónk
Barátaink
KIVÁLÓ
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
157 vélemény alapján
Közzétéve itt: Google Google
Gyulai Vajk Máté profile picture
Gyulai Vajk Máté
2026.08.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Zsalusbeton lakás elektromos hálózatának felújítását végezték. Az árajánlat jól áttekinthető és részletes volt. Rövid idő alatt, igényesen és tisztán dolgoztak. Az elvégzett munkáról részletes dokumentációt is kaptunk. Jófej és profi csapat.
Közzétéve itt: Google Google
Teveli-Hám profile picture
Teveli-Hám
2026.07.23.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Precíz, igényes, korrekt! Nem találkoztam még ennyire akkurátus és gyors kivitelezéssel.
Közzétéve itt: Google Google
Róbert Gray profile picture
Róbert Gray
2026.07.04.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Az elejétől kezdve minden nagyon gördülékenyen ment. Nagyon korrekt és precíz munkát végeztek, és mindezt villámgyorsan.
Közzétéve itt: Google Google
Miklós Réthy profile picture
Miklós Réthy
2026.06.22.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon korrekt, megbízható, szakszerű villanyszerelés!
Közzétéve itt: Google Google
Dániel Dunai profile picture
Dániel Dunai
2026.06.08.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
A lakásunk elektromos hálózatának teljes felújításával bíztuk meg Pétert és Tamást, és a végeredménnyel maximálisan elégedettek vagyunk. A munkálatok előtt 8–10 villanyszerelővel is egyeztettünk, azonban senki sem vállalta a kivitelezést az általunk elképzelt módon; a legtöbben a gipszkartonozást javasolták. Péterék ezzel szemben professzionálisan megoldották a vezetékek falban történő elvezetését, pontosan úgy, ahogyan szerettük volna. A teljes munkafolyamat átlátható volt az első egyeztetéstől kezdve. Kaptunk egy részletes előzetes tervet, majd a munka megkezdése előtt együtt berajzoltuk a kapcsolók és konnektorok helyét. Néhány változtatás csak ott jutott eszünkbe, de ezt is maximálisan figyelembe vették így minden oda került ahova elképzeltük. A kommunikáció végig korrekt volt, a munka minősége pedig kifogástalan. Ritka olyan szakemberekkel találkozni, akik ennyire felkészültek, precízek és ügyfélközpontúak. Jó szívvel ajánljuk őket.
Közzétéve itt: Google Google
Attila Dr. Boda profile picture
Attila Dr. Boda
2026.05.24.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon örülünk, hogy Péteréket kértük meg a panellakásunk villamoshálózatának felújítására. Nagyon elégedettek vagyunk a munkájukkal, ami profi, alapos és gyors volt, illetve részletes dokumentációt is kaptunk róla. Minden a tervek szerint, gördülékenyen ment. Ezúton is köszönjük a munkájukat! Bátran ajánljuk őket mindenkinek!
Közzétéve itt: Google Google
Renáta Vizi profile picture
Renáta Vizi
2026.05.15.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter segítőkész, alapos. Minden a megbeszéltek szerint történt. Pontos, gyors kivitelezés.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Dosa profile picture
Eszter Dosa
2026.05.01.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Jó szívvel ajánljuk Péteréket. Precízek, pontosak, gyorsak és minden tekintetben korrektek.
Közzétéve itt: Google Google
László Biró profile picture
László Biró
2026.04.28.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Péter és Attila mindenről érthető tájékoztatást nyújtottak a felkeresésüktől egészen a munka végéig, segítőkészséget mutattak. Minden esetben tartották a megbeszélt határidőket és minőségi munkát végeztek. Köszönöm a becsületes munkavégzést.
Közzétéve itt: Google Google
Eszter Szabó profile picture
Eszter Szabó
2026.04.26.
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5
Nagyon elégedett vagyok Péterék munkájával, bátran ajánlom a Panel villanyszerelés csapatát mindenkinek. Nálam egy 56 m2-es csúsztatott zsalus lakás vezetékeinek teljes cseréjét, illetve teljesítménybővítést végeztek. A helyszíni felmérés során minden kérdésünkre részletes választ, illetve hasznos tanácsokat kaptunk Pétertől. A munkálatok precízen, profin, gyorsan haladtak - közben végig ügyeltek még a lakás és a lépcsőház tisztaságára is - így még a vállalt határidőnél 1 nappal hamarabb el is készültek. Külön köszönöm a munkáról kapott dokumentációt, a részletes szerelvény listát, illetve a lakás vezetékeinek elhelyezkedéséről készült videót, ami nagy segítség lesz majd a felújítás jövőbeli fázisainál.
Panelvillanyszerelés logo
Adatvédelmi áttekintés

A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.

Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.