Na igen, ez a különbség a magyar és a kínai szocializmus között. A magyar komcsik kétségbeesnek, mikor rájönnek, hogy a frissen épült házról lefelejtették az ablakokat. Tudjátok, mint A tanú híres jelenetében. A kínaiaknak viszont a szeme sem rebben. Egyszerűen kamuablakokat festenek rá.
Messziről semmi sem látszik:
Ahogy közelítesz…
… úgy már egyre jobban látszik,…
… hogy az ablakok kamuk.
Ráadásul nem egy kis gátőrvityillóról van szó, hanem egy huszonakárhány (ha nem harminc) emeletes panel toronyházakról. A Csingtao (angolul Qingdao, ha valaki tudja a szabályos magyar átírást kínaiból szóljon! – kösz, dá) városában fekvő épületeken így spórolt az állam, ha már kifejezetten a szegényebb rétegek szállását kívnják megoldani velük. De azért a látszatra adni kell!
Lehet, hogy angol örökség? Ott ugyanis a XIX. század közepéig az ablakok után kellett adót fizetni, de sokan nem akaratak lemondani a cifra homlokzatokról,m így aztán rengeteg vakablak épült akkoriban a királyságban.
Ezennel végetért a Főtáv és az Urbanista nagy közös játéka, a Lakótelep-bajnokság, melyben 2013 legnépszerűbb, legszerethetőbb klasszikus, távfűtött, panellakótelepét kerestük. És a 2013-as bajnoklakótelepe nem más, mint Rákoskeresztúr lett!
Íme a részletes eredmény:
Köszönjük midnenkinek a szavazatokat, a győztes laktelepeknek gratulálunk! A paneltémát pedig nem feledjük, természetesen a későbbiekben is foglalkozunk még velük.
A Főtáv és az Urbanista közös játékának második fordulóját Gazdagrét nyerte, annyi szavazattal, hogy ha az Örs vezér tere két oldala egyesíti is erőit, akkor sem érte volna be az újbudai sztárt.Így Békásmegyer után megvan az újabb döntősünk. Na de ki lesz a harmadik, eddigi legizgalmasabb fordulójának győztese? Csütörtök délig eldől.
Káposztásmegyer ugyanis egyelőre vezet Kelenföld és Káposztásmegyer előtt. Persze az állás még változhat, csak rajtatok múlik, ki jut tovább a döntőbe. Augusztus 29-én délig szavazhattok, hogy a III. vagy a XI. kerület indíthasson egy második játékost is, vagy esetleg Pest is labdába rúghasson végre.
Káposztásmegyer
Káposztásmegyer nem egy korábbi település helyén, hanem zöldmezős beruházásként épült a 80-as években. Az eredetileg húszezer lakásra tervezett telepből csak hatezer készült el a rendszerváltásig, amikor leállt a fejlesztés. Ezt alighanem senki sem bánja, azt már inkább, hogy a hozzá tervezett metrókapcsolat még mindig nem készült el (egy hónapja 2019-es átadás merült fel). Ennek ellenére fel van tárva a terület villamossal, buszokkal és vonattal is. Két ütemben épült, a második talán a legkorszerűbbnek nevezhető a szocializmusban épült lakótelepek közül. Legismertebb épülete ma alighanem az AquaWorld.
Kaszásdűlő
Ahogy Káposztásmegyernek, Kaszásdűlőnek is arra utal a neve, hogy korábban csak mezőgazdasági célra használták a területet, ahol épült. A viszonylag kicsi – mintegy 3500 lakásos – telep nevezetessége a közelmúltban odatelepült MTV székháza, na meg Budapest legmagasabb építménye, melyről nem is olyan rég esett szó nálunk. Gyorsvasúti kapcsolatát a HÉV adja, de közvetlen buszkapcsolata van Újbudával és belvároson át Kőbányával is.
Kelenföld
A kelenföldi lakótelep igen sokszínű (mint ahogy Kelenföld is az), 1966-ban épültek az első, 1983-ban az utolsó házai. A városközpont történetét Papp Géza foglalta össze a hg.hu-n, de érdemes a vonatkozó Wikipédia-szócikket is elolvasni. Közlekedési kapcsolatai most sem rosszak, de hamarosan még jobb lesz, hiszen a Bikás-park legtöbbet azzal szerepel a hírekben manapság, hogy a 4-es metrő megállójának megnyitásával párhuzamosan teljesen megújul. Kelenföldi híreket bővebben itt találtok az ittlakunk.hu oldalán.
Elhatároztuk, hogy lakótelep-bajnokságot indítunk, megkeressük azt a klasszikus – panelből épült, távfűtéses – lakótelepe, amelyet a budapestiek legjobban szeretnek. A győztesnek természetesen ajándék is jár, a FŐTÁV nem csak félmillió forint értékű dísznövényt ajánlott föl a nyertes lakótelepnek, de azt is, hogy munkatársaik önkéntes munkával segítik az ottlakókat a kiültetésben. A parkosítást a FŐKERT segít majd megtervezni.
Eljutottunk az első komoly lépcsőhöz: kiderült, kik is az indulók. Meglepően sok lakótelepet ajánlottatok – köztük olyanokat is, amelyek biztos remekek, de sajnos nem feleltek meg a kiírás szabályainak. A szavazategyenlőségek miatt végül a tervezett 12 “csapat” helyett 15 állhat startvonalhoz. Ez azt jelenti, hogy egyel több csoportmérkőzés lesz. A hármas csoportok nyertesei jutnak a hatos döntőbe (+ a legtöbb szavazatot kapó második helyezett).
Az ajánlások meglepő eredményt hoztak, például a III. kerület összes (vagyis mind a négy) lakótelepét beszavaztátok, Újbudáról pedig hármat, de van az indulók közt pesti is szép számmal.
A párosításnál valami bonyolult algoritmuson agyaltam, hogy egy kerületben található telepek ne kerülhessenek össze már az első fordulóban, végül megtaláltam a tuti megoldást: abc-sorrendbe raktam őket és így alakítottam ki a csoportokat. Furcsa módon így az összes III. és XI. kerületi lakótelep szétszóródott.
Ennek megfelelően a bajnokság tervezett menetrendje:
Szép Hölgyek és Jó Urak! Ismét fantasztikus játék kezdődik nálunk, olyan, amilyen eddig még nem volt! A FŐTÁV és az Urbanista közös murijában, a Lakótelep-bajnokságban Budapest kedvenc távfűtött panellakótelepeit keressük.
Mivel történetesen ezeket a sorokat is épp egy panelház negyedik emeletén írom, szó szerint van némi rálátásom a dolgokra. Ugyanakkor az lenne a legjobb, ha Ti is elárulnátok, hol vannak a legtutibb panelkecók, hol a legjobbak a parkok, a legklasszabb a közlekedés, a boltok, miegymás.
Persze egy ilyen játék soha nem a racionális érvek ütköztetésénél dől el, sokkal inkább a személyes érzéseken. Hol laktok vagy hol nőttetek fel, hol játszottatok gyerekkorotokban, hova jártatok/jártok a csajotokhoz/pasitokhoz? Vagy csak egyszerűen a szomszédodban, kerületben van és szereted? A kérdést úgy is feltehetném egyszerűen: hova húz a szívetek?
Tavaly nyáron volt egy nagy sikerű játék ugyanitt az Urbanistán, a Városnegyed-bajonkság, melyben kemény harcok után kiderült, melyik városrészt szeretitek a legjobban Budapesten. Már akkor felmerült, hogy hiába szabtunk ki nagyjából egységes lakókörzeteket az Otthontérkép segítségével, nehéz volt összehasonlítani az almát a körtével, vagyis mondjuk egy kertvárosi övezetet és egy belvárosi bérházas környéket.
(Érdekes módon már ott is bekerült pár mostani játékunkkal határeset a top3-ba, hiszen a József Attila, ha nem is klasszikus panel, de lakótelep, Újlipótváros meg cakli-pakli távfűtéses, de ebbe most ne menjünk bele.)
Tehát most tematikus bajnokság következik, mégpedig Budapest legszerethetőbb, legkedvencebb, klasszikus, távfűtött panellakótelepét keressük!
A játék menete a megszokott lesz. Ez a -1. forduló, ahol a tippjeiteket várjuk. Kik legyenek az indulók? Melyik panellakótelepet szeretitek és miért? Mindenféle megkötés nélkül várjuk a lakótelepneveket, persze ha rövid indoklást biggyesztetek mellé, az nem baj.
Aztán a javaslataitok alapján összeáll, hogy kik indulnak a versenyen, majd attól függően, hogy hány “játékost” javasoltatok, kihirdetjük a játék menetét, és indulhat a bajnokság! Klassz móka lesz, már nagyon várom.
A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.
Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.
Feltétlenül szükséges sütik
Kérlek, először engedélyezd a feltétlenül szükséges sütiket, hogy elmenthessük a sütibeállítási preferenciáidat.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Weboldalunkon a Google Analytics (GA) a Google Inc. webes elemzési szolgáltatását használjuk, amely összesített, ezért anonim statisztikai adatokat nyújt számunkra a látogatókról.
Ezek a sütik nem gyűjtenek olyan adatokat, amely egyedileg azonosítják a látogatót. Ezek a sütik összesített, ezért anonim adatokat gyűjtenek. Ugyanakkor böngészője beállításait módosíthatja. Bővebb információért olvassa el a „4.3 Sütik (cookie-k) törlése” című pontot. Ha ön nem engedélyezi ezeket a sütiket, nem tudjuk nyomon követni a weboldal teljesítményét.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.