Azzal kell kezdenem ezen a napon, hogy köszönöm szépen ezt az évet mindenkinek!
Nem lehetek eléggé hálás azért a sok munkáért, kitartásért és segítségért, amit a körülöttem lévő, közeli és távoli barátok és ismerősök beletettek ebbe az évbe. Nem véletlen, hogy ott tartunk, ahol!
Voltak, akik velünk együtt húzták a szekeret, és voltak akik tolták hátulról, ha meredekebb hegyoldalhoz értünk. Voltak akik terhet vettek le a szekérről, hogy gyorsabban és egyenletesebben futhasson, és voltak akik csak utaztak rajta.
Voltak, akik a kormányzásban segítettek, hogy a jó irányba és sebesebben haladjunk, és voltak akik az utat mentesítették a kátyúktól. Voltak, akik a szekér körül sürögtek-forogtak, ellátták a szekér-húzókat mindenféle jóval, és voltak akik csak “bámészkodtak” a szekér körül, csodálva a kitartást.
Ez az év minden szempontból fantasztikus volt. Köszönöm nektek, hogy jóban-rosszban kitartottatok mellettünk, és hát mi mást kívánhatnánk: jövőre, veletek, ugyanitt!
A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja a végösszeget – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A nagyvárosokban értékesített lakások országos átlagai alapján a felújított téglalakások négyzetméterára az idei évben 441 ezer forint volt, ez 26 százalékkal haladja meg a felújítandó társaik átlagát. A felújított paneleket pedig 8 százalékkal drágábban, 279 ezer forintért lehet eladni, mint a felújítandókat.
“Budapesten és a legnagyobb vidéki városokban lehetnek ennél nagyobb különbségek is” – ismertette az eredményeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A fővárosban például a felújított téglalakások 29 százalékkal is drágábbak, így az átlagos négyzetmétáruk 479 ezer forint. A budapesti felújított paneleknek az átlagára 317 ezer forint négyzetméterenként, ami 13 százalékkal magasabb, mint a rosszabb állapotban lévőké.
Győrben a budapestihez hasonlóak az különbségek, egy felújított téglalakás négyzetmétára átlagosan 308 ezer forint, a paneleké pedig 261 ezer forint. Debrecenben a felújított panelek árelőnye 6 százalékos, a téglalakásoknál azonban jóval magasabb, 42 százalékos az árkülönbség. Érdekes eredmény született Miskolcon: a felújított panelek átlagos négyzetméterára 141 ezer forint, ami 50 százalékkal haladja meg a felújítandók átlagárát. Székesfehérváron a felújított panelek 241 ezerért, a téglalakások 304 ezres átlagáron keltek el idén, ami előbbieknél 15, utóbbiaknál pedig 40 százalékos többletet jelent a felújítandókhoz képest.
“A felújított lakások négyzetméterenként akár 50-100 ezer forintos többletet eredményezhetnek, ezért érdemes mindenképpen mérlegelni ezt a beruházást. A nagyvárosok országos átlagai alapján egy 50 négyzetméteres panelnél 1 millió forint, a téglalakásoknál pedig akár 3-5 millió forint is lehet a felújított lakások árelőnye” – mondta Balogh László. A szakember szerint azért is érdemes megfontolni a felújítást, mert jóval többen keresik a felújított lakásokat, ez pedig különösen vidéken igaz. Ugyanakkor a felújítandó lakások hamarabb, átlagosan 2-8 nappal elkelhetnek, mint a felújított társaik” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.
A felújított lakások iránti nagyobb keresletet a KSH lakásfelmérésre is alátámasztja. A magyar háztartások 13 százaléka – mintegy 500 ezer háztartás elégedetlen a jelenlegi lakáskörülményeivel és a környékkel. Ha pedig belevág egy lakásvásárlásba, akkor inkább jó állapotú, felújított lakásba szeretne menni, mint egy olyan ingatlanba, amelyet még korszerűsíteni kell. Az ingatlan.com elemzése szerint a lakáseladóknak érdemes tehát számításba venniük az esetleges felújítást és annak költségeit. Bár a felújítandó lakásokra kevesebbet költeni eladás előtt, és valamivel hamarabb gazdára találhatnak, a felújítottak a felújítás mértékétől függően jelentős ártöbbletet eredményezhetnek.
Fiatalos és ultra dizájnos panelek berendezésébe fogott a hazai Studio Artikerter brandalapítója, Csap Viktor. Lássuk, milyen lehet a jelen és jövő panellakása! Elképesztő!
„Ma már nem elegendő, ha a dizájn megfelel a megálmodott stílusnak és tetszik a megrendelőnek, vagy a vendégeknek. Mindez nagyon fontos, de nem minden. A munkáink során a teljes projektet szemléljük, az ügyfél álomszerű elképzeléseiből kiindulva a gyakorlati működésen át a mindennapi fenntarthatóságig. Tapasztalataim szerint célcsoport orientált, gazdaságilag működő rendszert tervezni kifizetődő az alkalmazott művészet területén is.”
mutatkozik be honlapján Csap Viktor szavaival a Studio Artikerter.
A cég hitvallása alapján az ügyfél elképzeléseiből kiindulva egy átfogó stratégia megalkotásával, a hagyományos belsőépítészeti tervezésen túlmutatva dolgozik. A csapat egy meglévő ingatlan fejlesztése vagy átalakítása előtt egy hozzávetőleges elképzelésből konkrét brandstratégiát épít.
Az alábbi panellakás esetében a megrendelők speciális kérése volt, hogy a fehér szín domináljon az enteriőrben. Mindezt pirossal szerették volna kontrasztossá tenni, melyet végül a tervezőcsapt javaslatára az amerikai dió meleg barnája váltott fel.
A legfőbb cél az volt, hogy a „panel érzés“ teljesen tűnjön el. A megrendelők egy egészen új otthont akartak: panel gondolatiság, érzés, korlátok és minden velejáró nélkül, mesélt a munkafolyamatról a design.hu-nak a cégvezető.
A sokat bírált panellakások megfelelő kialakítással és korszerűsítéssel kellemes, gazdaságos életvitelt biztosíthatnak. Összeállításunkban olyan átalakított budapesti panellakások láthatók, melyek egy korábbi szépségversenyen előkelő helyezést értek el.
A fődíjat egy XV. kerületi panellakásban élő Kóczián Patrícia nyerte.
„Mátészalkán nőttem fel családi házban. Jó dolog a lakótelepi életben a nagy lakóközösség, ahol mindig lehet találni segítőkész szomszédokat – mondta a verseny első helyezettje, aki azt is elárulta, hogy a lakás felújítása nem okozott sok nehézséget.”
„A lakás állapota átlagosnak volt mondható, egy tisztasági festés után is költözhető lett volna, de én tovább gondoltam a lakás szín és formavilágát. A lehetőségekhez, megkötöttségekhez mérten alakítottam saját ízlésem szerint, egyedi bútorokkal és harmonikus színárnyalatokkal tettem számomra otthonossá.”
Patrícia azt is elárulta, hogy a lakás berendezése során nem használt külső segítséget, régóta érlelődött benne, ha saját lakása lesz, azt miként szeretné berendezni.
Miért jó panelben élni? Patrícia válasza: élvezem, hogy nem kell fát vágni és befűteni, nem kell füvet nyírni sem, az erkélyt mégis kiskertté tudom varázsolni.
A 2. legszebb fővárosi panellakásban Csáki Anikó él.
A 3. legszebb budapesti panellakás Bobák Barbaráé.
Csupafehér konyha
Bobák Barbara a fehér szín, ha úgy tetszik, a steril lakberendezés szerelmese
Fehér, csipetnyi feketével
Nem ért el helyezést, sokan mégis ezt a lakást tartják a legszebbnek: Poós Izabella otthona
Az elmúlt pár évben felkapottá váltak a panellakások, melyet jól mutat az is, hogy milyen mértékben emelkedett az áruk. Az ingatlanközvetítők szerint a legkönnyebben, leggyorsabban eladható lakástípusról van szó, kérdés azonban, hogy valóban megkedveltük-e őket, szívesen költözünk-e már panellakásba?
A Balla Ingatlan szakértőinek elemzése.
Az elmúlt egy-két évben azt láthattuk, hogy óriási kereslet alakult ki a panellakások iránt, ami végül jelentős – minden más szegmenst meghaladó – áremelkedéshez vezetett. Megkedvelték a paneleket az emberek a relatíve magas rezsiköltségek ellenére, esetleg beértek már a felújítások, vagy egyszerűen csak a kényszer hajtja a vásárlókat a lakótelepekre? Megkérdeztük az ingatlanközvetítőket.
Habár igény mindig is mutatkozott a lakótelepi ingatlanok iránt, a kétezres évek közepén már úgy gondolták a szakértők, hogy várhatóan komoly visszaesés következik ebben a szegmensben. A válság azonban sok mindent megváltoztatott, az elmúlt években pedig a legnagyobb mértékben a panelek ára emelkedett, reagálva a jelentős mértékű keresletre.
Hogyan tekintünk ma egy panellakásra?
A III. kerületben az elmúlt év jelentette a panellakások “fénykorát”, amihez hozzájárultak a korábbi korszerűsítések is – hívta fel a figyelmet Nagy Andrea, a Balla Ingatlanirodák belbudai és észak-budai irodájának vezetője. Mára kevesebben zárják ki a panellakás vásárásának lehetőségét, mint a válság előtt években, amikor még alapvetően a kisebb pénztárcájú emberek szükségmegoldását jelentette.
A III. kerületben vannak kifejezetten kedvelt típusok és környékek, és elmondható, hogy a két-háromszobás ingatlanok esetében elég nagy az átjárás a panelek és a téglaépítésűek között – hangsúlyozta Nagy Andrea, aki szerint az emberek jelentős része kedveli a panellakásokat, és most már nem csak szükségmegoldásként költözik ilyenbe. Ugyanakkor persze van egy olyan – egyre kisebb – réteg, amely határozottan elutasítja őket.
Kicsit máshogy fest a panellakások helyzete Újpesten, ahol Balla Frigyes, a Balla Ingatlanirodák IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint lényegesen nem változott a a megítélésük az elmúlt egy-két és során. A panellakások jelen pillanatban az egyik legmegfizethetőbb kategóriát képviselik az ingatlanpiacon. Sokaknál a panellakás továbbra is csak egy “szükségmegoldás”, mondván: valahol lakni kell. Ha lenne az embereknek elég pénze, akkor inkább téglaépítésű lakást vásárolnának a kerületben – vélekedett az ingatlanközvetítő.
Rácz Gyula László, a Balla Ingatlanirodák XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt hangsúlyozta, hogy a panellakások vásárlásánál mindig is az ár/érték arány volt a döntő szempont. És mivel minden vevő tudja nagyjából, hogy meddig tud nyújtózkodni anyagiak tekintetében, ennek megfelelően határozza meg, hogy hol és mit vásárol. Az 1-2 millió forintos árelőny sokak számára meghatározó egy ingatlan vásárlásánál. A XVIII. kerület egyébként a panellakásokat tekintve az egyik legolcsóbb kerület, de nem azért, mert rossz hírű lenne, hanem mert a közlekedési adottságok, azaz a metrótól való távolság meghatározó a lakásárakat tekintve – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Könnyű eladni őket, de a presztízsük továbbra is szerény
Presztízsüket tekintve az utolsó előtti helyre szorulnak a panellakások. Egyetlenegy olyan lakástípus van, mely rosszabb helyzetű, ez az osztatlan közös tulajdonban lévő, földszintes, belső udvaros, 4-12 lakást magába foglaló ingatlan – jelezték a pesti kerületek ingatlanközvetítői. Ezekben a társasházakban sok önkormányzati lakás is található, melyeket adott esetben szükséglakásként kezelnek, ami csak ront az egyébként is kedvezőtlen adottságokon.
Nagy Andrea szerint ugyanakkor a III. kerületben minden korszerűtlen, felújítatlan, régi, rossz állapotú házban lévő, földszinti, rossz vízszigetelésű, ráadásul adott esetben magas rezsijű téglalakás kevésbé győzi meg a vevőket, mint panellakások. A téglalakások és a panelek között sok esetben már átjárás van, csak az újabb építésű téglalakások képviselnek határozottan más kategóriát, de persze itt az árfekvés is egészen máshol húzódik – tette hozzá.
Míg presztízsüket tekintve nem annyira, eladhatóság szempontjából nagyon jó helyen állnak a panelek, a könnyen értékesíthető kategóriába tartoznak, ami fontos tényező lehet az ingatlanosok mellett a vásárlóknak is, akik terveik szerint a jövőben értékesíteni szeretnék lakásukat.
A felújítások megakadtak, de elviselhető a rezsi
A könnyű eladhatóságnak és a jelentős keresletnek nem sok köze van az elmúlt években zajló panelfelújításokhoz, amelyek ugyan nagy lendülettel indultak, de hamar meg is torpantak. A IV. kerületben nagyon kevés házat tudtak csak leszigetelni a panelprogramban, így ez nem egy sikertörténet errefelé – fogalmazott Balla Frigyes. A házaknak csak kis százaléka került felújításra, inkább az jellemző, hogy egyes házaknál, melyek jól állnak anyagilag, kicserélik az ablakokat, szigetelik a tetőt, stb. A III. kerületben talán valamivel jobb a helyzet: az óbudai panelek mintegy ötöde korszerűsített, de itt is lassú ütemben haladnak a felújítások – jegyezte meg Nagy Andrea.
Mindez persze kihat a rezsire: a nem fűtésmérős panellakások távhő-átalánydíja egy 35 négyzetméteresnél 8-9 ezer forint havonta, míg a 71 négyzetmétereseknél 18 ezer forint körül alakul. Ez mintegy 15-20 százalékkal magasabb díjat jelent a korszerű, gázfűtéses téglalakásokhoz viszonyítva, de ezt kénytelenek elfogadni azok, akiknek nincs meg az a plusz pár millió forintjuk, hogy egy téglaépítésű, egyedi gázfűtéses lakást vásároljanak. Sokat segít persze az is, hogy a kétezres évek eleji, szinte elviselhetetlen panel-rezsidíjak az áfa- és a rezsicsökkentés révén jelentős mértékben kedvezőbbé váltak.
A míg így sem alacsony távhő-költséggel szemben áll az, hogy egy ablakcsere, szigetelés, fűtéskorszerűsítés egy-egy lakónak mintegy 15-18 ezer forintba kerül havonta a közös költség díján felül, és 6-8 évig kell fizetni – hívta fel a figyelmet Rácz Gyula László. Nyilván a fűtésszámla némileg karcsúsodik ennek eredményeként, azonban így is 8-10 ezer forintos többletkiadásra kell számítaniuk azoknak, akik belevágnak a korszerűsítésbe. Ezért aztán csak a bátrabb lakókközösségek mernek lépni. Ahol sok az idősebb tulajdonos, ott nem merik bevállalni az említett többletköltségeket.
Kedvelt és nem annyira kedvelt részek
A lakótelepek soha nem tartoztak a magas nívójú környékek közé, voltak közöttük azonban kifejezetten rossz hírűek is. Az egyik ilyen volt a XVIII. kerületi Havanna, a helyzet azonban már régen megváltozott, így a bűnügyi statisztikák már évekkel ezelőtt sem voltak rosszabbak a többi fővárosi lakótelepnél. Ráadásul rengeteg az új beruházás, valamint jelentős a szigetelt házak aránya – mondta Rácz Gyula László.
Szerinte mára egy teljesen átlagos, a kertvároshoz közel fekvő, parkosított, játszóterekkel felszerelt lakótelep jött itt létre. Ha valaki nem tudja megfizetni a metróhoz közelebb fekvő Kispest magasabb árait, ide költözik a XVIII. kerületbe, vagy azon belül is a Havannára. A különbség ugyanis 1-2 millió, sőt akár 3 millió forint is lehet a két kerület között, a Havanna javára, melynek csak annyi a hátránya, hogy több időt vesz igénybe a belvárosba való bejutás.
A III. kerületben Békásmegyernek is javul a megítélése, de természetesen a legjobban a Pók utcai és a Gyógyszergyár utcai lakótelepet kedvelik itt az emberek, ezek mellett szeretik még a belső óbudai paneleket is. A IV. kerületben a kedvelt lakótelepek közé tartozik a Semsei-park és az SZTK környéke, a Tél és a Nyár utca. A kerületben az Aradi utcának rossz a megítélése, de az olyan forgalmasabb, zajosabb utak melletti részeket sem kedvelik az emberek, mint amilyen az Árpád út környéke – jelezte Balla Frigyes.
Újpesten jellemző egyébként, hogy az itteni lakosok lokálpatrióták, tehát, aki a kerületbe született, az szívesen itt is marad, és másik lakást is itt választ magának. Ennek egyik oka, hogy elér a kerületbe a metró, nagyon jó az infrastruktúra. Az is igaz persze, hogy például a szomszédos kerületek közül a XIII. kicsit drágább, a XV. kerület megítélése kicsit rosszabb, ezért is maradnak sokan kerületen belül.
Melyik a legkedveltebb panellakás?
Érdekes kérdés, hogy lakótelepen belül, melyik lakást szeretik választani az emberek. Amit alapvetően kedvelnek, azok az 1-6 emeletek, de van aki feljebb, van aki lejjebb szeret költözni – jelezték az ingatlanosok. Amit sokszor kizárnak a vásárlók, azok a zárószintek. Bár Nagy Andrea szerint akad olyan vevő is, aki kifejezetten ilyet keres.
Sokan a szélső lakásokat keresik a házakban, míg mások a mindkét oldalról lakott lakásokat kedvelik. Ami még fontos, hogy a “sötét konyhásat” nem szeretik az emberek, azaz általában követelmény, hogy legyen ablak a konyhán. Sokan egyébként az 59 négyzetmétereseket is a nagyobb, használhatóbb konyha miatt kedvelik, de van, aki az egyébként nagy előnynek számító erkély miatt lemond a nagyobb konyháról.
És az árak
Ami az árakat illeti, a legalacsonyabb árakkal a XVIII. kerületben találkozhatunk. Ott a 35 négyzetméteres lakások ára 10,5-12 millió forint között mozog állapottól és elhelyezkedéstől függően. Az 53-60 négyzetmétereseknél 11-13,5 milliós árakról beszélhetünk, míg a 72 négyzetmétereseknél 12-15 milliós árakról. Az árnövekedés mértéke a válság mélypontjához képest mintegy 30-40 százalék minden méretnél – jelezte Rácz Gyula László.
A metró közelsége miatt a IV. kerületben a panelek ára némileg magasabb: a 36 négyzetméteres, másfél szobás lakások ára – melyeket az áremelkedés beindulása előtt még 7-8 millióért tudtak eladni – mára felkúszott 11-13 millió forintra. Az 53-58 négyzetméteres lakások ára 9 millióról 14-15 millió forintra emelkedett, míg a 71-esek 11-12 millióról 16-18 millióra drágultak. De adtak el 20 millió forintért is ingatlant, igaz annak a lakásnak a tulajdonosa 8 millió forintot tett bele a felújításba, így kirívó esetről van szó – jelezte Balla Frigyes, aki hangsúlyozta, hogy a pontos eladási árat az elhelyezkedés és az állapot határozza meg, így ez 1-2 millióval módosítja lefelé vagy felfelé az átlagárat.
A legmagasabb árakkal persze a III. kerületben találkozhatunk, melyek Nagy Andrea tapasztalatai szerint tavaly érték el csúcspontjukat. Ekkor nem volt ritka, hogy a nagyobb, jobb helyen lévő panellakásokért akár 30 millió forintot is hajlandóak voltak megfizetni a vevők. Mára azonban csökkenést mutat a tendencia, mérséklődik a fizetőképes kereslet, amely nagymértékben hat a panellakások áraira, így ezek most már lassan lefelé csorognak, és ez várhatóan a továbbiakban is így marad.
Még mindig Pakson kell a legmélyebben a zsebébe nyúlnia annak, aki lakóingatlant szeretne vásárolni. Egy kétszobás, régebbi belvárosi panellakás 10-13 millió forint. A megyeszékhelyen ekkora összegből már három, vagy akár négy szobás lakást is lehet vásárolni. Az árakat a jövedelmi viszonyok, az elérhető szolgáltatások és infrastruktúra befolyásolják, de az is számít, hogy épülnek-e új lakások, vagy csak a meglévők cserélnek gazdát.
A jobb állapotú kétszobás lakások már 7,4 milliótól elérhetők Szekszárdon. Egy viszonylag újabb, felújításra nem szoruló négyszobás házat viszont 20 millió forint alatt nem lehet találni a megyeszékhelyen. Ennél olcsóbban inkább csak lakható tanyát, vagy erősen felújításra szoruló házat lehet vásárolni, és azt sem a városközpontban. Az árak miatt egyre több szekszárdi fontolgatja, hogy a környező településeken – például Sióagárdon – vásárol ingatlant. Onnan bejárni ugyanis semmivel sem bonyolultabb, mint a város pereméről. Egy panel árából ráadásul ott házat lehet vásárolni, és még az is előforulhat, hogy némi felújításra is marad pénz.
A dombóváriak is kedvező helyzetben vannak, egy kétszobás lakáshoz már 5,3 millió forintból hozzájutnak, igaz ezt fel kell újítani, ennek duplájáért viszont már négyszobás családi házat tudnak vásárolni. Az árak Bonyhádon is hasonlóan alakulnak, bár itt az interneten elérhető ajánlatok között 26 millió forintért 6 szobás, medencés házat is kínálnak. Csak összehasonlításként ezért pénzért Szekszárdon és Pakson egy extrákat nékülöző négy, legfeljebb ötszobás házhoz lehet hozzájuktni. Tamásiban pedig egy 2 szobás lakás 6 millió forinttól elérhető.
Változatlanul a paksi lakások a legkeresettebbek, ezeket továbbra is csillagászati áron kínálják és, ami a legmeglepőbb vásárolják is. Fonyó Lajos ingatlan szakértő arról számolt be lapunknak, hogy a 250 ezer forintos négyzetméter árat is megadják egy régi, lakótelepi lakásért, a most épülők ára még erre is „ráver” körülbelül százezer forinttal. A legkelendőbbek az alacsonyabb szinten lévő lakások, de nem olcsó feljebb sem, minap kelt el egy 4. emeleti, erkély nélküli két szobás lakás 12,1 millióért. Igaz, ugyanez a Kurcsatov utcában, a földszinten 14 millió forint. A lakótelep közeli, maximum 20 millió forintos, kisebb házakat is keresik, de nem ezekből van sok a piacon, hanem a nagy, kétgenerációs házakból, amelyekért viszont 40-50, vagy akár 60 millió forintot is elkérnek, de ezek nehezebben találnak gazdára. Annak hírére, hogy a paksi atomerőmű új blokkjainak építésére érkezőket nemcsak Pakson szeretnék elhelyezni, hanem a környező településeken is, néhány Paks környéki faluban is megmozdultak az árak, mondta Fonyó Lajos. Hozzátette, elsősorban ennek hatásait Madocsán, Bölcskén és Dunaszentgyörgyön tapasztalja. Ezeken a településeken 5-8 százalékkal nőttek az árak az utóbbi hónapokban, mondta.
Az I. félévben a megyei hatóságok 25 új lakás használatbavételére adtak ki engedélyt, ez a 2014. azonos időszakinak 57 százalékát jelentette. (Országosan ennél jóval kisebb mértékben, 6,0 százalékkal csökkent a lakásépítés. Az újonnan átadott lakások tízezer lakosra jutó száma (1,1) – Fejér megyével együtt – az ötödik legalacsonyabb lakásépítési teljesítményt jelentette Tolnának a megyék rangsorában. A megyében az új lakások 52 százalékát a lakosság, 48 százalékát vállalkozások építtették. Az új otthonok 52 százalékát saját használatra, 48 százalékát értékesítési céllal készült. A lakások átlagos alapterülete 111 négyzetméter volt, amely 19 négyzetméterrel elmaradt a 2014. I. félévitől. Az idén január-júniusban 29 új lakás építésére adtak ki engedélyt a hatóságok, amely az előző év azonos időszakinak 66 százalékát tette ki. Az első hat hónap folyamán 12 lakás szűnt meg, kétharmada avulás miatt.
A napokban újabb felújított panelépületeket adtak át Győrben. A társasházak energiatakarékos felújítása hamarosan egy tízmilliárd forintos keretösszegű pályázattal folytatódik.
Mintegy 280 lakás felújítása készült el a közelmúltban Marcalváros II-n. Az átadáson Radnóti Ákos alpolgármester elmondta, a Kovács Margit utca 1-3. és a Mécs László utca 10-18. számú épületek olyan komplex fejlesztésen estek át, amelynek keretében megtörtént a nyílászárók cseréje, megvalósult a homlokzati szigetelés, és a fűtést is korszerűsítették. Hozzátette, Győr élenjáró a panelfelújítások terén, és a jövőben is szeretne a lakosság partnere lenni a pályázatok során, hiszen a fejlesztés révén nem csak jelentős energia-megtakarítás érhető el, de a lakókörnyezet is esztétikusabbá válik, és nő a lakások értéke is.
Rózsavölgyi László a terület önkormányzati képviselője a lakók nevében mondott köszönetet az összesen közel hatszáz millió forintos beruházásért. Számos család életkörülménye vált jobbá a fejlesztéssel, hiszen a Kovács Margit utcai épületben 110 lakás újult meg mintegy 246 millió forintból, a Mécs László úti épületben pedig 170 lakás vált korszerűbbé közel 347 millió forintból.
Simon Róbert Balázs a terület országgyűlési képviselője kiemelte, a győri lakosság közel egyharmada él lakótelepen, ezért is fontos, hogy városunk 22 ezer győri panellakásának közel hatvan százalékában valósult már meg az energetikai felújítás valamelyik eleme. Ez a szám a lakók, az önkormányzat és az állam összefogásának eredménye. Hozzátette, a beavatkozás akkor a leghatékonyabb, ha a nyílászárók cseréje, a külső hőszigetelés és a fűtéskorszerűsítés is megtörténik, ahogy ez a mostani beruházásnál is egyszerre valósult meg. A komplex felújítással egy 63 négyzetméteres lakás esetében havi 5-8000 forintos megtakarítás is elerhető. A képviselő utalt arra, hogy az Otthon Melege Program keretében hamarosan újabb pályázati lehetőség nyílik meg, amely már nem csak a panelépületeket, de az egyéb társasházakat is érinti, s a korábbi elemek mellett a megújuló energiát is beemeli.
A március 9-én induló programmal kapcsolatban lapunknak Kara Ákos győri országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kifejtette, a kormányzat tízmilliárd forintos keretet biztosít a több mint négy, de maximum 60 lakással rendelkező, 1946 és 2007 között épült távfűtéssel, házközponti fűtéssel, illetve egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek tulajdonosi közösségei számára. Hozzátette, a lakóközösségek képviselőit hamarosan Borkai Zsolt polgármesterrel közösen fogják tájékoztatni a pályázat részleteiről és az azzal kapcsolatos lehetőségekről. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a korábban meghirdetett, Győrben 1300 panellakást érintő felújítási program nagyon jól halad, nagyjából 120 olyan lakás van hátra, ahol a műszaki átadás még nem történt meg.
Elszámolási vita: Hét vállalkozás pertársaságba tömörült és 100 millió forint tartozás megfizetését követeli a Panel Lakónegyed Rehabilitációs Érdekképviselettől elmaradt vállalkozási díj címén.
Ezt Papp Gyula közölte, az egyik alvállalkozó, az ENFI Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Mint a tájékoztatón elhangzott, az érdekképviselet a társasházak nevében eljárva pályázott a felújítás támogatására, és nyertesség esetén intézte a kivitelezést is. A tájékoztatót szervező vállalkozások pályázatíróként, tervezőként és mérnöki szakértőkként vettek részt a folyamatban.
Mint Papp Gyula kifejtette, ingyen dolgoztak, abban a reményben, hogy ha nyer egy-egy társasház a támogatási pályázaton, akkor az érdekképviselet kifizeti őket, ám ez elmaradt.
Az MTI megkereste Szente Szabolcsot, az érdekképviselet vezetőjét, aki általánosságban elmondta, hogy teljesítési segédként vonták be a különféle cégeket a programba. A 2009-ben indult ZBR Klímabarát Otthon Panel Alprogram keretében 100 épület nevében jutottak támogatáshoz.
A teljesítési segédek egyike volt az ENFI Kft., amely pályázatíróként, szakértőként és műszaki ellenőrként is dolgozott 20 épületnél. Ebből öt épületnél – a szerződések lezárása után – kifizették, a többivel kapcsolatos szerződéseket viszont felbontották, mivel az óbudai Kabar utca 7-13. alatti háznál – ahol ez a cég volt a műszaki ellenőr – a 380 millió forintos költségvetésen belül az igazságügyi műszaki szakértő 80 millió forintnak nem találta meg az ellentételét.
A szerződésbontás után az érdekképviselet felkereste a vele kapcsolatban álló teljesítési segédek alvállalkozóit, és kifizette azokat – mondta Szente Szabolcs.
Papp Gyula erre úgy reagált, hogy volt ellentétes szakértői vélemény is a Kabar utcai munkáról, amelynek a támogatását az állam – az ÉMI ellenőrzése után – egészében kifizette. A saját könyvelése alapján az ő cége is megkapta az ott végzett munka díját. Az ügyvezető elismerte, hogy az alvállalkozók felét az érdekképviselet valóban kifizette, de a perlő hét cégnek még tartozik.
A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.
Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.
Feltétlenül szükséges sütik
Kérlek, először engedélyezd a feltétlenül szükséges sütiket, hogy elmenthessük a sütibeállítási preferenciáidat.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Weboldalunkon a Google Analytics (GA) a Google Inc. webes elemzési szolgáltatását használjuk, amely összesített, ezért anonim statisztikai adatokat nyújt számunkra a látogatókról.
Ezek a sütik nem gyűjtenek olyan adatokat, amely egyedileg azonosítják a látogatót. Ezek a sütik összesített, ezért anonim adatokat gyűjtenek. Ugyanakkor böngészője beállításait módosíthatja. Bővebb információért olvassa el a „4.3 Sütik (cookie-k) törlése” című pontot. Ha ön nem engedélyezi ezeket a sütiket, nem tudjuk nyomon követni a weboldal teljesítményét.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.