panel villanyszerelés logo

A legszebb kiskertet díjazták Tarjánban

Kategória: Panel rengeteg

     Meghatszorozódott Tarjánban a közösségi kiskertek programban résztvevők aránya ebben az évben. A környezetgazdálkodási cég „Virágos Szegedért” akciója mellett ugyanis a körzet képviselője, Kothencz János is programot indított, hogy még több szépen gondozott terület legyen a panelkörzetben.

 

A legszebb kiskerteket díjazták Tarjánban

 

     A lakosság bevonásával idén tavasszal indította útjára a „Közösségi Kiskertekért” elnevezésű projektet Kothencz János, Tarján és Felsőváros Fidesz-L.É.T.-es önkormányzati képviselője. A L.É.T. Egyesület Csongor téri irodájában tíz lakóközösség munkáját ismerték el egy-egy ajándékkosárral és virágutalvánnyal a Vitaricum Kft. és Acsay Lajos jóvoltából. „Nagyon jó közösségbe is kovácsolta a lépcsőházakban élőket ez az akció, ami különösen fontos mai, elszemélytelenedő világunkban. Elidősödő félben lévő kerületünkben nem könnyű igazi közösséget építeni, de azt tapasztalom, hogy az ilyen és ehhez hasonló programjaink elősegítik ezt” – fogalmazott Kothencz. Hozzátette, a L.É.T. Egyesület hét éve dolgozik a közösségépítés területén, és immár a harmadik nagy létszámú nyugdíjas klubjukat tudják elindítani Tarjánban, összességében mintegy kétszáz embert fognak össze programjaikkal, akcióikkal.

     A „Közösségi Kiskertekért” programban több tucatnyian vettek részt, például a Pentelei sorról, a Zöldfa, Gyík és Szamos utcákból, a Budapesti körútról egészen az Etelka sorig. Kothencz Jánostól megtudtuk, maguk a környékbeli lakosok járták végig a kerteket, és próbálták meghozni a legigazságosabb döntést, hogy kinek ítéljék oda a díjakat. Az önkormányzati képviselő kiemelte Kruzslicz Lászlóné odaadó munkáját, ő mintegy két évtizede dolgozik azon, hogy szebbé tegye környezetét, és több kertet is ápol egyedül. Az asszony portálunknak elmondta, nagyon megörült Kothencz kezdeményezésének, minden segítség elkél a közösségi kiskerteknél. Megtudtuk, saját költségén mozgásérzékelős lámpákat is felszereltetett a kerthez, mert bizony volt olyan eset, hogy a virágok felét kilopták a kertből. Úgy értékelte, hogy elhivatottság is kell ehhez, és saját pénzéből is rendszeresen költ a kertre, az elvirágzott vagy eltulajdonított palántákat mindig pótolni szokta. „Nagyon örülök, hogy látom, egyre többen gondoznak kertek, és arra buzdítok mindenkit, hogy csatlakozzon, mert sokkal szebbé, kellemesebbé tudjuk tenni a környezetünket” – fogalmazott Kruzslicz Lászlóné.

     A „Közösségi Kiskertekért” elnevezésű program keretében idén a legszebbnek a Pentelei sor 3. szám melletti kertet ítélték, amit hárman gondoznak, Monoszi Józsefné, Balázs Ferencné és Gajdács Ferencné. Megtudtuk, a házban lakó főorvos alakított ki először kertet az épület mellett, ezt a munkát vette át a három asszony. Három egymástól független kertről van szó egyébként, az egyikben például fűszernövényeket is termesztenek. Elmondták, minden nap akad tennivalójuk, van mikor locsolni kell, máskor az elnyílt palántákat cserélik, és szakkönyvekből képzik is magukat, arra is törekszenek ugyanis, hogy évről évre egyre szebb legyen a kertjük.

      Tarjánban jövőre is folytatják a virágosítási programot, a körzet képviselője, Kothencz János reméli, hogy még több lakóközösség fog csatlakozni felhívásukhoz.

 

forrás: szegedma.hu

 

Megvan a legkreatívabb pécsi panel

Kategória: Panel bulvár

     Miért ne lehetne egy panellakás a legkreatívabb, legdivatosabban berendezett? A PÉTÁV ősszel meghirdetett pályázatára ilyen otthonokról készült fotókat vártak. Összesen 46 pályamű érkezett a házgyári lakásokhoz fűződő sztereotípiákkal leszámolni vágyó megmérettetésre. Csütörtökön átadták a díjakat.

 

Megvan a legkreatívabb pécsi panel

 

     Szeptember közepén hirdette meg a PÉTÁV Kft. és a pécsi egyetem Breuer Marcell Doktori Iskolája a Kreatív Panel pályázatot azzal a céllal, hogy valós példákon keresztül szemléltethessék, panelben élni nem feltétlenül hátrány. Olyan lakberendezési, térfelhasználási és dekorációs ötleteket kerestek, amelyek tulajdonosai egy-egy kreatív – és akár mások által is megvalósítható – megoldással kényelmesebbé és otthonosabbá tudták tenni házgyári lakásukat.

     A Kreatív Panel versenyre 46 nevezés érkezett Pécs valamennyi paneles városnegyedéből. Különlegesen berendezett szobák, praktikus térkihasználási módok, egyedi dekorációs megoldások jelennek meg a pályázók fotóin. A pályázatok közös jellemzője az élhetőség és a praktikusság: volt, aki az ízléséhez passzoló dekorációt készített, másnak a család bővülése és a növekvő helyigény miatt kellett átgondolnia a térfelhasználást. Közös azonban mindegyikben, hogy minden tekintetben használható és szemre is tetszetős végeredmények születtek.

     – Holott sokan még mindig szocialista csökevényként tekintenek ezekre a lakóépületekre, mára azok a területek, amelyekben panelok vannak túlsúlyban a legjobb infrastruktúrájú városrészekké váltak – mondta a Vida János PÉTÁV vezérigazgatója, mielőtt átadta volna aszót a zsűri vezetőjének, Bachman Zoltánnak.

     A nemrég Nemzet Művésze elismeréssel kitüntetett Kossuth- és Ybl-díjas pécsi építész, segítségére volt a döntésben Dr. Borsos Ágnes, a PTE Belsőépítészeti és Környezettervezési Tanszékénak adjunktusa és Pető Alexandra építész doktori hallgató. A pályaművek megtekintésekor Bachman professzor többször is kiemelte a panellakások általa legnagyobb hiányosságának vélt étkezőhelyiség hiányát, amelyet több pályázó is igen ötletesen és praktikusan alakított ki. A beküldött fotók alapján szembetűnő, hogy milyen központi szerepet foglal el, e lakásokban a konyha. Olyan aspiráns is akadt, aki a szobákat elválasztó panelelem átvágásával növelte a belső teret, amelyet az építész külön kiemelt. Az egyik díjazottnál kifejezetten a lakás gyermekközpontúsága tetszett meg a zsűrinek, mások idézve az építészt lakberendezési lapokba való, professzionális módon felújított lakásaikkal nyerték el az értékelő építészek szimpátiáját. Bachman Zoltán az értékelést követően arra is kitért, hogy a panelházas városrészek fejlesztésének a közösségi terek kialakításának irányába kell elmozdulnia. Vida János pedig a panellakások az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb élettartamával és a bennük rejlő további épületgépészeti lehetőségekkel folytatta. Mint kiemelte, nem igaz, hogy e házakat nem lehet felújítani műszakilag, amelyre példaként hozta a PÉTÁV-berkekben csak mintaházként emlegetett Páfrány utca 20. számú lakóépületet, amely nem mellesleg a Pécs legöregebb panelháza. A valóban mintaértékű ház eredményeiről ebben a cikkünkben olvashat részleteket.

 

forrás: pecsinapilap.hu