panel villanyszerelés logo

Megoldják a denevérek lakhatási gondjait

Kategória: Panel rengeteg

A megyeszékhely intézményeinek és civil társadalmának széleskörű bevonásával országos denevér élőhely-védelmi mintaprogram indult Szolnokon, jelentette be a projekt nyitórendezvényének sajtótájékoztatóján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal denevérszakértője hétfőn.

 

Fotó: Bugány János / MTI

 

     Dobrosi Dénes a projekt keretében elkészült első denevérodú kihelyezésének helyszínén, a szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda udvarán elmondta: az ötletgazdák célja a megyeszékhelyen megtalálható és – az itt megvalósuló mintaprogram kiterjesztésével – a magyarországi denevérfajok élőhelyének hosszú távú megóvása, fejlesztése.

     A helyi közösségek bevonására épülő akció fontos eleme ezen kívül az ismeretterjesztés, az ökológiai szempontból rendkívül értékes emlősök megismertetése, elfogadtatása és védelmük fontosságának hangsúlyozása.

     A szakértő emlékeztetett: az emberre ártalmatlan, ám környezetvédelmi szempontból kifejezetten hasznos városlakó, zömmel panelhézagokban élő és szaporodó denevérfajok élettere a lakótelepek épületkorszerűsítéseivel rendkívül beszűkült. Számukra “életmentő” segítséget jelenthet mesterséges búvó- és fészkelőládák kihelyezése.

     Ezt felismerve a kormányhivatal vállalta a program koordinálását, míg a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 200 denevérodú legyártásával járul hozzá annak sikeréhez – tájékoztatott Dobrosi Dénes.

     Hangsúlyozta: az elkészült odúkat szeretnék minél több szolnoki családhoz és intézményhez eljuttatni és felszerelésükkel párhuzamosan ismeretterjesztő előadásokat, bemutatókat is tartanak majd.

     z eseményen Lenner Ádám, a tiszalöki székhelyű Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a februárjától a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként is működő civil szervezet elsőként tervezi kiterjeszteni és Debrecenben is megvalósítani a Szolnokon meghirdetett denevér élőhely-védelmi mintaprogramot.

 

forrás: index.hu

Panelprogram: tíz panelház felújítására lehet elég a keret Hajdú-Biharban

Kategória: Panel program

     Debrecen – Az egyik debreceni lakásszövetkezetnél keveslik az idei panelprogram keretösszegét, közben sok lakó ki sem tudná fizetni a saját részét.

 

Panelprogram: tíz panelház felújítására lehet elég a keret Hajdú-Biharban

 

     – Mi örülnénk, ha a lakásszövetkezet össze tudná hozni. Ebbe is belementünk egyből, annak is a felét mi fizettük ki, felét a polgármesteri hivatal – mondta Hajnal Sándorné.

     Az új panelprogramban lakásonként ötven százalékos önrészt kell fizetniük a tulajdonosoknak. Ez a Hortobágy utca 13-15. alatt lakóknak nagyjából 350 ezer és 650 ezer forint közötti összeget jelentene teljes korszerűsítés esetén. Sokan azonban még így sem biztos hogy vállalják majd a pluszköltséget.

     – Nem kérem, mert nem tudom kifizetni. Abból a 100 ezer forintból egész hónapban gyógyszerre, mindenre nem telik – hallhattuk Sustyák Jánosnét.

     A Napsugár Lakásfenntartó Szövetkezet házai közül egyedül egy felelne meg az új követelményeknek. A 2015-ös Otthon Melege Programban ugyanis csak a 4-60 lakásos házak vehetnek részt.

     A szövetkezet elnöke szerint gyakorlati tapasztalat, hogy a fűtésszámlán a megtakarítás összege fedezi a havonta fizetendő törlesztőrészletet. A pályázatírás költsége nem számolható el, ez körülbelül 1,5 millió forintot jelent, amit szintén a lakóknak kellene összedobniuk. Az összesen 39 épületet kezelő lakásszövetekezetnél továbbá keveslik az összesen tízmilliárdos országos keretösszeget.

     – Figyelembe véve azt, hogy egy négyemeletes, hatvan lakásos épület korszerűsítése durván hatvan millió forintba kerül, akkor nagyjából tíz épületre elegendő ez az összeg Hajdú-Bihar megyében – nyilatkozta Adamkó János, a Napsugár Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke.

     A pályázatokat márciust 9-től fogadják. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál egyébként már készül az a program is, amely a 60 lakás fölötti társasházak lakóit segíti.

 

forrás: dehir.hu

 

Befalazták a cicákat a Jerikó utcán

Kategória: Panel bulvár, Panel rengeteg

     Debrecen – Kölykeivel együtt falazták be a cicákat egy Jerikó utcai társasházban. A környéken harc dúl macskabarátok és ellenzők között.

 

Befalazták a cicákat a Jerikó utcán

 

     Egy lyukban élnek a kóbor macskák a Jerikó utca 14. alatt. Egy résen keresztül jutnak be a közműfolyosóra, ezért a szomszéd tömb házmestere bejelentette az esetet az üzemeltető DH Szerviznek. Ők pedig befalazták a nyílást, noha egy környékben élő hölgy még fel is hívta a munkálatokat végző férfi figyelmét arra, hogy macskák lehetnek benn.

     A környéken évek óta heves viták dúlnak a négylábúak miatt. Vannak, akik a fertőzéstől, mások a patkányok elszaporodásától félnek. Ennek ellenére sokan felháborodtak a macskák befalazása miatt.

     A rést befalaztató DH Szerviz munkatársai péntek reggel jártak a Jerikó utcán. Azt is megmutatták, milyen gondokat okoz, hogy az állatok a lyukon át bejárnak a közműfolyosóra. Vannak, akik a szag és az esetleges bolhák miatt tiltakoznak. A DH Szerviz szakembere szerint ezért indokolt volt a négylábúak száműzése. Azt mondja, ők körültekintően jártak el, mivel macskafogókat is kihelyeztek

     A mindenkinek jó megoldás éppen a Debrecen Televízió stábjának ottjártakor született meg. A tervek szerint egy olyan lyukat falaztatnak be, ami lehetővé teszi, hogy a macskák a kinti résben meghúzhassák magukat, a folyosóra viszont már nem jutnak be.

 

forrás: dehir.hu

 

A tócóskerti riviéra – az élet Debrecen felett

Kategória: Panel bulvár

     Debrecen – Sokféle sztereotípiát hallani a Tócóskerti lakótelepről, ám a valós vélemény kialakításához ezt a városrészt is mindenképpen látni kell. Sőt, érdemes megnézni felülről is.

 

A panelprogramok valósága 1. kép

 

     A tarka színűekre festett és különböző magasságú épületsorok látszólagos kesze-kuszasága alkotta panelrengeteg névadó vize, a Tócó a középkorban még folyó volt. Zoltai Lajos helytörténész szerint széles völgyet vájt, és több ággal eredt Hajdúböszörmény és Zelemér felől a Csege-halomig. A város belső területe 3–14 méterrel magasabb a Tócó völgyénél, így a szenny- és csapadékvizeket abba engedték.

     A Tócóskerti lakótelepnek – a leírások szerint – 7163 lakása van, s a kezdetek óta ott élők egyikének elmondásából úgy tudjuk, hogy 1986-ra fejeződött be a beruházás. Ezt követte a Tócó-völgyi rész megvalósítása (alagútzsalus technológiával). A Derék utca 70. szám alatti, 169 lakásos garzonház felső szintjéről lepillantva szépen kirajzolódik ez a fiatalabbik övezet is, ugyanakkor ráláthatunk a Szent Család katolikus templomra.

     A Kőszeghy Attila tervei alapján létrejött gyülekezeti hely 1998 óta szolgálja az itteni közösséget. Véletlen műve-e vagy sem, de a templom a magasból akár egy kedves sipkára, lakra is emlékeztethet, mely betérésre hívogatja az arra járókat. Az organikus stílusú épületegyüttes mellett a Holló László Emlékmúzeum villáján és parkján is megpihentethetjük a tekintetünket; az intézmény (a művész utolsó lakhelye) 1985-ben nyílt meg.

     A szomszédos Medgyessy-gimnázium által gondozott létesítmény egyik különtermében kaptak helyet a művész sógorának, Hrabéczy Ernőnek a festményei is. A hangulatos – macskaköves utcájú – szabadtéri kispiacot is magában foglaló Holló sétány körül és az egész lakótelepen megfigyelhető, hogy az épülettömbök között nem csak tágas terek találhatók, de zöldfelületek, padok és játszóeszközök is gazdagítják azokat.

     Látogatásunk másik állomását az István utca 117. szám alatti, 32 lakásos társasházba tettük. Ennek 10. emeletéről is lélegzetelállító kilátás nyílik – mégpedig többek között a nyílegyenes Széchenyi utcára (mely itt fut bele az Istvánba), a Nagytemplomra és a Petőfi téri 22 emeletes „felhőkarcolóra” is. Ez utóbbi egyébként az ottjártunkkor teljes mértékben rászolgált erre az elnevezésére, hiszen a szél ugyan elfújta az éjszakai esőfelhőket, ám a helyükre festői „bárányokat” terelt, s ezek a horizontig ellepték az eget.

     Mindemellett testközelből és szemmagasságból csodálható meg az István király téri református templom is. A Lengyel István tervei alapján, 1997-ben elkészült épületegyüttes gyülekezeti és hitoktató termeket és lakásokat is magában foglal, míg az 500 személyes templomot archaikus és modern elemek is jellemzik. A főhajó kör alakú, ugyanakkor az orgona és a kórus a szószék melletti emelvényen kapott helyet.

     A több tízezer embernek otthont adó lakótelepnek – a krónikák szerint – eredetileg egy igazi városközpontot is álmodtak. Volt szó jóléti tó létesítéséről is, sőt a Tócó mentén kialakítandó strandfürdőről is. Van viszont uszoda, és épp bővítik a jégcsarnokot, így talán nem kell végérvényesen lemondaniuk az itt élőknek arról sem, hogy egyszer valóban a házuk alatti riviérán kapcsolódjanak ki.

 

forrás: dehir.hu

 

Ittas volt az Újkertben ámokfutó nő

Kategória: Panel rengeteg

     Debrecen – Egy tízemeletes panelház vetett véget a Lehet utcai ittas nő kalandjának.

 

Ittas volt az Újkertben ámokfutó nő  1. kép

 

     Összesen kilenc parkoló autóban okozott kárt egy ámokfutó szerda este a debreceni Lehet utcán. Dobó Dénes hadnagy, a megyei kapitányság sajtóreferense közölte: a balesetet okozó járművet egy 58 éves debreceni nő vezette ittas állapotban. A csúszós úton azonban elveszítette az uralmat a gépkocsija felett, és emiatt az nekiütközött a szervizúton parkoló személygépkocsiknak. Ezt követően azonban tovább haladt, és több másik járművet is összetört, végül pedig egy ház falának csapódott. A balesetet okozó K. N. Ilonához a kiérkező rendőrjárőrök hívtak mentőt, és a tanúmeghallgatások után ők értesítették a megrongált gépkocsik tulajdonosait is.

     A sajtóreferens azt mondta, a szakértők még vizsgálják a baleset körülményeit, és az autókban esett károk felmérése is megkezdődött. Az asszonnyal szemben – aki szabadlábon védekezhet – ittas állapotban történt járművezetés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság.

 

forrás: haon.hu

 

Folytatódik a panelprogram!

Kategória: Panel program

     Debrecenben is rengeteg a teljes korszerűsítésre váró bérház, de folytatódik a panelprogram!

 

Folytatódik a panelprogram!  1. kép

 

     – Sikerült előteremteni a hiányzó összeget, így újraindul az előző kormányzat által 2009-ben meghirdetett, de forráshiány miatt leállított panelprogram – jelentette be kedden Győrben, sajtótájékoztatón a nemzeti fejlesztési miniszter. – A hiányzó fedezetet lépésről lépésre, úgy is mondhatnám, forintról forintra sikerült előteremtenünk – mondta Németh Lászlóné. Hozzátette: mintegy 8 ezer lakás újulhat meg a Panel II. program során a következőkben. – Számításaink szerint ez közel 9 milliárd forintos lehetőséget fog az építőipar, a felújításban résztvevők számára jelenteni – fogalmazott. A miniszter kitért arra is, hogy a panellakások építésekor a gyorsaság és nem a környezetbarátság vagy a takarékos működés volt az elsődleges szempont, ezért a lakók költségeinek csökkentése és az ország nemzetközi vállalásainak teljesítése érdekében szükség van ezekre a munkákra.

     Németh Lászlóné megjegyezte: ezt a programot 14 milliárdos forráshiánnyal vették át a 2010-es kormányváltáskor, ezt két év alatt sikerült 8,9 milliárdra csökkenteni. A múlt év végéig további 4,56 milliárd forintot sikerült szén-dioxid-kvótaértékesítésből erre a célra fordítani. Hozzátette: a most előteremtett összeggel a Panel II. program befejezéséhez szükséges összeg a rendelkezésünkre áll, így támogatni tudják az eddig tartaléklistán lévő 140 lakóközösség által igényelt támogatást, ezzel a programot 2009 óta körüllengő bizonytalanság véget ért.

 

forrás: civishir.hu

 

Fázik Debrecen, már több ezren kérték a fűtést

Kategória: Panel bulvár

     Az elmúlt napokban, több mint négyezer debreceni távfűtéses lakásban és intézményben kérték a szolgáltatás beindítását. A Hőszolgáltatónál azt mondják: igyekeznek, de két napon belül mindenképpen bekapcsolják a fűtést.

 

Fázik Debrecen, már több ezren kérték a fűtést 1. kép

 

     A Varga utcai Bölcsődében már a múlt héten beindították a fűtést. Azóta 23-24 fok van a szobákban. Kiss Istvánné azonban még hiába vizsgálgatta ma a radiátort, panellakásában még nem fűtenek, ezért jól felöltözik, hogy ne fázzon.

     A fűtést nyomtatványon lehet megrendelni., a dokumentum a Debreceni Hőszolgáltató honlapjáról is letölthető. A fűtés beindítását időjárástól függően is lehet kérni, ilyen esetben a szolgáltatást akkor indítják be, ha Debrecenben a napi átlaghőmérséklet három egymást követő napon alacsonyabb 12 foknál, vagy ha egy nap kevesebbet mérnek 10 foknál. A szolgáltatást két napon belül beindítják.

     – A kéréstől számítva a lehető legrövidebb időn belül, de maximum két napon belül, ez azért húzódhat el, mert ha egyszerre sokan kérik, a fűtésbeindítási kapacitásunk miatt két napra van szükség a fűtés beindításához – hallhattuk Kovács Zsoltot, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szolgáltatási igazgatóját.

     Debrecenben 31 ezer lakásban és 2800 intézményben van távfűtés, ezek körülbelül 15 százalékában, mintegy négyezer helyen már melegek a radiátorok.

 

forrás: dehir.hu

 

Spórol a villanyszámlán az önkormányzat

Kategória: Panel lakás felújítás

     Debrecen – Több mint 200 millió forintot nyert az önkormányzat napelemekre. Ebből még idén hét intézményben szerelnek fel paneleket, így spórol a villanyszámlán az önkormányzat.

 

Spórol a villanyszámlán az önkormányzat 1. kép

 

     A Méliusz Könyvtárban is kiépítik majd a környezettudatos technológiát. A paneleket még idén felszerelik az épületre, amitől azt remélik, hogy több százezer forinttal csökken ott a villanyszámla.

     – Nekünk a legnagyobb problémát a villanyszámla jelenti, ugyanis 1 millió forint körüli összeget fizetünk. Abban bízunk, hogy ez akér 1-2 százezer forinttal is csökkenthető – hallhattuk Kovács Béla Lórántot, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatóját.

     A Méliusz Központ mellett még hat intézményben lesznek ilyen panelek. Például a Fazekas, a Tóth Árpád Gimnáziumban és a Debreceni Sportuszodában is. Csütörtökön a Sipos utcai Óvodában szereltek napelemeket a munkások. Az önkormányzat folyamatosan pályázna megújuló energiaforrásokra.

     – Az a célunk, hogy 2020-ra valamennyi önkormányzati intézményt el tudjuk látni megújuló energiafelhasználásra alkalmas eszközzel. Bízom abban, hogy olyan pályázatok lesznek, amelyek ezt segíteni fogják.

     Az önkormányzat összesen 228 millió forintot nyert el napelemekre, ezek 1-2 év alatt visszahozzák azt a pénzt, amennyibe kerültek, s átlagosan 35 százalékos spórolást jelentenek a rezsiköltségekben.

 

forrás: dehir.hu