Debrecen – Sokféle sztereotípiát hallani a Tócóskerti lakótelepről, ám a valós vélemény kialakításához ezt a városrészt is mindenképpen látni kell. Sőt, érdemes megnézni felülről is.

     A tarka színűekre festett és különböző magasságú épületsorok látszólagos kesze-kuszasága alkotta panelrengeteg névadó vize, a Tócó a középkorban még folyó volt. Zoltai Lajos helytörténész szerint széles völgyet vájt, és több ággal eredt Hajdúböszörmény és Zelemér felől a Csege-halomig. A város belső területe 3–14 méterrel magasabb a Tócó völgyénél, így a szenny- és csapadékvizeket abba engedték.

     A Tócóskerti lakótelepnek – a leírások szerint – 7163 lakása van, s a kezdetek óta ott élők egyikének elmondásából úgy tudjuk, hogy 1986-ra fejeződött be a beruházás. Ezt követte a Tócó-völgyi rész megvalósítása (alagútzsalus technológiával). A Derék utca 70. szám alatti, 169 lakásos garzonház felső szintjéről lepillantva szépen kirajzolódik ez a fiatalabbik övezet is, ugyanakkor ráláthatunk a Szent Család katolikus templomra.

     A Kőszeghy Attila tervei alapján létrejött gyülekezeti hely 1998 óta szolgálja az itteni közösséget. Véletlen műve-e vagy sem, de a templom a magasból akár egy kedves sipkára, lakra is emlékeztethet, mely betérésre hívogatja az arra járókat. Az organikus stílusú épületegyüttes mellett a Holló László Emlékmúzeum villáján és parkján is megpihentethetjük a tekintetünket; az intézmény (a művész utolsó lakhelye) 1985-ben nyílt meg.

     A szomszédos Medgyessy-gimnázium által gondozott létesítmény egyik különtermében kaptak helyet a művész sógorának, Hrabéczy Ernőnek a festményei is. A hangulatos – macskaköves utcájú – szabadtéri kispiacot is magában foglaló Holló sétány körül és az egész lakótelepen megfigyelhető, hogy az épülettömbök között nem csak tágas terek találhatók, de zöldfelületek, padok és játszóeszközök is gazdagítják azokat.

     Látogatásunk másik állomását az István utca 117. szám alatti, 32 lakásos társasházba tettük. Ennek 10. emeletéről is lélegzetelállító kilátás nyílik – mégpedig többek között a nyílegyenes Széchenyi utcára (mely itt fut bele az Istvánba), a Nagytemplomra és a Petőfi téri 22 emeletes „felhőkarcolóra” is. Ez utóbbi egyébként az ottjártunkkor teljes mértékben rászolgált erre az elnevezésére, hiszen a szél ugyan elfújta az éjszakai esőfelhőket, ám a helyükre festői „bárányokat” terelt, s ezek a horizontig ellepték az eget.

     Mindemellett testközelből és szemmagasságból csodálható meg az István király téri református templom is. A Lengyel István tervei alapján, 1997-ben elkészült épületegyüttes gyülekezeti és hitoktató termeket és lakásokat is magában foglal, míg az 500 személyes templomot archaikus és modern elemek is jellemzik. A főhajó kör alakú, ugyanakkor az orgona és a kórus a szószék melletti emelvényen kapott helyet.

     A több tízezer embernek otthont adó lakótelepnek – a krónikák szerint – eredetileg egy igazi városközpontot is álmodtak. Volt szó jóléti tó létesítéséről is, sőt a Tócó mentén kialakítandó strandfürdőről is. Van viszont uszoda, és épp bővítik a jégcsarnokot, így talán nem kell végérvényesen lemondaniuk az itt élőknek arról sem, hogy egyszer valóban a házuk alatti riviérán kapcsolódjanak ki.

forrás: dehir.hu