panel villanyszerelés logo

Panelgyártás újratöltve: házgyár épül Magyarországon

Kategória: Panel rengeteg

Másfél milliárd forintból építenek új, házgyári elemeket gyártó üzemet kínai befektetők Kenderesen a közeljövőben, a beruházás kezdetben száz új munkahelyet teremt – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere.

 

Panelgyártás újratöltve: házgyár épül Magyarországon

 

     Pádár Lászlóné elmondta: a tárgyalások fél évvel ezelőtt kezdődtek, a beruházásról szóló együttműködési megállapodást és bérleti előszerződést pedig most írták alá a több mint négy és félezer lakosú kisvárosban. Kínai részről a CITIC befektetési alapkezelő jegyzi a dokumentumot.

     A gyár meglévő terveinek magyarországi adaptálását, engedélyeztetését követően indulhat a Kínában már előre gyártott elemekből történő építkezés a 4-es főút melletti önkormányzati tulajdonban lévő 21 hektárból kivont 2,1 hektáron – számolt be a településvezető, hozzátéve: – “a befektetők szeretnék mielőbb elkezdeni a kenderesi gyár építését és még idén elindítani a házgyári panelek gyártását.

     Az üzemben gyártani tervezett elemeket Európa valamennyi országába értékesítik majd. A kínai vállalat 100 év garanciát vállal saját fejlesztésű paneleire. A befektető kötelezettséget vállal arra is, hogy a megépült gyárban kezdetben száz, később kétszáz embert foglalkoztat majd. Hozzátette: – “az üzemben betanított munkaerőre lesz szükség, de később szakképzést is szerveznek majd az üzemben dolgozóknak.

     A beruházás a jelenleg csaknem tíz százalékos munkanélküliség nagyarányú csökkentését jelenti, valamint a térség, a város gazdaságának erősödését, a kereskedelmi és ingatlanpiac fellendülését.

 

forrás: origo.hu

Őz bóklászott a Havanna-lakótelepen

Kategória: Panel rengeteg

Az állat békésen sétált a panelek között.

 

Őz bóklászott a Havanna-lakótelepen

 

     A Havanna-lakótelepen a Csontváry utcában videóztak le egy autóból egy őzet, amely békésen sétálgatott a panelek között a hóban.

     Télen az őzek csapatokba verődve szoktak élelmet keresni, ilyenkor temetők környékén is keresélnek, a Havanna-lakótelep környékén pedig egy kisebb erdő és egy temető is van, így tévedhetett arra az állat.

     Oláh Csaba, a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat vezetője azt mondta, nem kell félni a városba tévedő vadállatoktól, de nem érdemes megközelíteni őket, mert kiszámíthatatlan lehet a viselkedésük. Ilyenkor vagy a rendőrséget, vagy mezei őrszolgálat ügyeleti telefonszámát kell értesíteni.

 

 

 

forrás: hvg.hu

Egyszerű a módja, hogy garzonodat családi otthonra cseréld

Kategória: Panel rengeteg

Mit tegyen az, aki nagyobb panellakásba költözne, de a 11. és 13. kerületetek megfizethetetlenek már a számára? Mindenképpen nézzen körül a külsőbb kerületekben, ahol az előbbi ár töredékért lehet hozzájutni a lakásokhoz. Mindez egyben azt is jelenti, hogy egy kis lakásból, bár az elhelyezkedésre vonatkozó erős kompromisszum mellett könnyen lehet nagyot varázsolni. Ha mondjuk az előbbi népszerű kerületeket feladjuk és helyette a külső pestieket választjuk, 50 négyzetméter helyett közel 80 négyzetméteres lakóterületünk lehet. Fordított irányú költözésnél azonban nincsenek könnyű helyzetben a vásárlók, egy 60 négyzetméteres külső-pesti panellakásból csak egy garzonra futja az irodaövezetekben.

 

Egyszerű a módja, hogy garzonodat családi otthonra cseréld

 

     Az elmúlt 3-4 évben hihetetlen áremelkedés zajlott le a hazai lakáspiacon. A KSH számai szerint a tiszta árváltozás közel 50 százalékos volt, vagyis Magyarországon egy átlagos lakóingatlan közel a másfélszeresére drágult.

     Az árak növekedése azonban nem érintette egyformán az ország különböző részeit, Budapesten ennél jóval nagyobb változás játszódott le. De különbség van a téglaházak és a panellakások árváltozása között is. Utóbbiak ugyanis szinte reneszánszukat élik, és a válság utáni felívelés nyerteseinek számítanak.

     Több tényező is közrejátszott abban, hogy panelek kapósakká váltak az elmúlt pár évben. Ilyen ok lehetett például a távhő áfájának csökkentése, mely az addig kimagaslóan nagy fűtési költségeket jelentősen megszelídítette.

     Szintén közrejátszott a családi otthonteremtési kedvezmények reformja, mely 2015 közepétől ismét lehetővé tette, hogy az állami támogatást használt lakás vásárláshoz is igénybe lehessen venni. Ráadásul a CSOK összeg a “legtöbbet” arányaiban a legolcsóbb otthonok kategóriájában ér.

     Másrészt közben a lakások műszaki állapotával kapcsolatban is jelentek meg pozitívnak számító hírek, jobb állapotban vannak, mint sokáig a szakemberek gondolták. Természetesen ez ugyan messze áll az újszerűtől, vagy egyáltalán korszerűtől, és súlyos pénzekre van szükség a megfelelő felújításokhoz, de összességében szívesebben vesznek a vevők panelt, mint néhány éve.

     Azt, hogy mennyiért tehetünk szert egy panellakásra még Budapest különböző részei között is nagyon-nagy szórást mutat, a legdrágább területeken, mint a 13. és 11. kerület a KSH számai szerint több mint 350 ezer forintot kell fizetni négyzetméterenként egy átlagos panelért. Az olcsóbb helyszíneken, mint a 20., 21., 23. és a 18. kerületek azonban már csak 225-250 ezer forintot kértek az eladók a lakások négyzetméterért a KSH adatai szerint 2017 első félévében.

     Mindez természetesen azt jelenti, hogy ha valaki hajlandó kompromisszumot kötni a helyszínt illetően, akkor jelentősen nagyobb lakást vásárolhat egy külsőbb kerületben a felkapottabb környéken található ingatlanának eladásával.

 

Forrás: KSH, Portfolio számítás

 

     Egy 50 négyzetméteres 11. 13. kerületi lakás árából például Csepelen már 78-80 négyzetméteres otthon is kijöhet, míg egy 50 négyzetméteres zuglói panel áráért egy 1-2 gyerekkel kényelmesnek számító 60-68 négyzetméteres lakást lehet venni a pesti külsőbb kerületekben.

 

Forrás: KSH, Portfolio számítás

 

     Megfordítva a kérdést pedig az előbbiekből egyértelmű, hogy nincsenek könnyű helyzetben azok, akik viszont a külső kerületekből költöznének például a munkahelyükhöz közelebb a 11. vagy 13. kerületek.

     Egy 60 négyzetméteres csepeli panel árából többnyire csak egy garzonra futja a 11. és 13. kerületekben, ahol 37-38 négyzetméteres lakást vásárolhatunk. De még a panelek között közepesen drágának számító 10. kerületi, 60 négyzetméteres otthonok árából is csupán egy másfélszobás, 44-45 négyzetméteres lakásra telik a legnépszerűbb 11. és 13. kerületekben.

 

forrás: portfolio.hu

Hol és mennyivel csökkentek a lakásárak? És most mennyivel emelkedtek?

Kategória: Panel rengeteg

A 2008-2016-os időszakot vizsgálva, a tranzakciók száma országosan a felére esett vissza a csúcshoz képest, és 5% és 30% közötti árcsökkenés volt tapasztalható Budapesten és vidéken egyaránt. A válság elmúltával azonban a növekedés mértéke igen különbözően alakult az ország egyes régiói között. Néhány helyen már szinte a válság előtti éveket idézte a forgalom, az árak pedig akár meg is haladták a 10 évvel ezelőtti értéket. Az Otthon Centrum feltérképezte a leginkább válságálló városokat és kerületeket

 

Hol és mennyivel csökkentek a lakásárak? És most mennyivel emelkedtek?

 

     Válságálló XIII. és XI. kerület

     Az Otthon Centrum adatai szerint a 2007/2008-2016-os időszakban a fővárosi társasházi lakások négyzetméterárai 5-30%-kal csökkentek a válság hatására. A leginkább válságállónak a XI. és a XIII. bizonyult, itt volt a legkisebb – átlagosan 5%-os az árcsökkenés mértéke. Ezzel szemben a IV. XVI. és XXII. kerületekben 25-30%-os csökkenést mértek az árakban.

     Az árak csökkenése 2010 körül megállt, majd stagnálás és fokozatos növekedés volt tapasztalható 2014-től. Az árak az azóta eltelt időszak alatt másfél-kétszeresére nőttek. A legkisebb mértékű emelkedés a külső pesti kerületekben volt érzékelhető. A XVI. XVIII. XX. kerületekben az elmúlt tíz évben tapasztalt legalacsonyabb árszintről mára másfélszeresére nőttek a fajlagos lakásárak. Ezzel szemben a belvárosban, az V. VII. VIII. IX. kerületekben, a hagyományos tégla építésű társasházi lakások fajlagos átlagára megduplázódott.

     A panellakásoknál 15-25%-kal estek vissza az árak a 2007/2008-2016-os időszakban. A tégla lakásokhoz hasonlóan a XI. és XIII. kerületi panelárak csökkentek a legkisebb mértékben, de a III. és XIV. kerületben is hasonlóan alakult az árváltozás. A többi külső pesti kerületekben viszont 25% körüli árcsökkenés történt a válság éveiben. A legnagyobb mértékű, 30%-os visszaesés Csepelen, a XXI. kerületben volt.

     A családi házak esetében nagyobb mértékű, 15-50%-os árcsökkenés volt tapasztalható 2008 után. A válság elmúltával, a társasházi lakásokhoz képest kisebb mértékben történt meg az árak korrekciója ebben a szegmensben. A legkisebb mértékű visszaesés a XVII. kerületben történt, melyre magyarázat, hogy a válság előtti árszint itt volt az egyik legalacsonyabb. A kerületek többségében 30-40%-kal esett vissza a családi házak fajlagos ára.

     2016-ban már válság során mért legalacsonyabb értékekhez képest 15-85%-os áremelkedést mért az Otthon Centrum, ami csak részben magyarázható a kerületek közötti különbséggel, az árváltozásban az összetételhatásnak is szerepe van. Legkisebb mértékben (15%-kal) a XVI. és XXII. kerületek családi házai drágultak. A legnagyobb mértékű, 80%-os áremelkedés pedig a XXIII. kerületben történt, ugyanakkor ebben a kerületben süllyedtek a legalacsonyabb szintre a családi házak árai a válság éveiben.

     Értékálló debreceni és soproni lakások

     Vidéken a társasházi lakások árai a fővároshoz hasonló mértékben süllyedtek a válság éveiben. A legértékállóbbnak Debrecen és Sopron lakásai bizonyultak, ahol mindössze 5% körüli árcsökkenés történt a válság során, szemben a Tatabányai 35%-os visszaeséssel. A válság során mért legalacsonyabb árakhoz képest számított 20-60%-os áremelkedés elmarad a fővárosban tapasztalt emelkedéstől. A legnagyobb drágulás Szombathelyen volt tapasztalható, míg Pécsett, Szolnokon és Szekszárdon az áremelkedés mértéke nem haladta meg a 30%-t.

     A panellakások árai 10-35%-kal estek vidéki megyei jogú városainkban. A legkisebb mértékben Debrecen, Győr és Sopron panellakásai csökkentek, míg a 35%-os csökkenés, a téglalakásokhoz hasonlóan szintén Tatabányán volt mérhető. A válságot követő 30-70%-os áremelkedés szintén alacsonyabb a fővároshoz képest. A legkisebb mértékben Szolnokon és Miskolcon emelkedtek az árak, míg a legnagyobb mértékben Sopron és Szombathely lakásai drágultak.

     A családi házak lakásárai a válság mélypontjában 10-40%-kal voltak olcsóbbak, mint az azt megelőző időszakban. Debrecen és Sopron bizonyult a legértékállóbbnak. A válság mélypontjától számítva Soproni családi házak árai emelkedtek leginkább (80%-kal).

     A tranzakciószámok tekintetében nagyon erős visszaesés volt tapasztalható szinte mindenütt az országban. A piac a legrosszabb évben mindössze 30-60%-ra zsugorodott, az ugyanezen időszak legjobb évéhez képest. A legkisebb arányú visszaesés Debrecenben (59%), Győrben (52%), Szombathelyen (51%) és Sopronban (50%), a fővárosi kerületek közül pedig a XI. és a XIII. kerületben volt tapasztalható (mindkét kerületben 45%). Az arányok drámaiak, de fontos látni, hogy míg Debrecenben a válság előtti évben közel 4000 lakás cserélt gazdát, Győrben pedig mintegy 3000, addig a XI. és a XIII. kerületben is 5100 felett volt a tranzakciószám, a két említett vidéki város lakáspiaca a főváros VII., VIII. kerületéhez hasonló dinamikát mutatott.

     A válság elmúltával a mélyponthoz képest a legnagyobb mértékben a fővárosi kerületek, különösen a belső kerületek nőttek dinamikusan. Két-két és félszeres számú adásvétel történt a VI., VII. és VIII. kerületben, de a külső kerületekben, így a X., XV., XVI., illetve a XXII. kerületben is kétszeres vagy azt meghaladó volt a tranzakciószám. A legkevésbé dinamikus változás természetesen a leginkább válságálló kerületekben és városokban volt, hiszen itt nem csökkentek olyan mértékben a tranzakciószámok, mint másutt. A XI. kerület, Győr és Sopron érdemelnek említést, míg a lakásépítés szempontjából fontos célterületnek számító IX. és XIII. kerületben már 40% vagy ezt meghaladó volt a tranzakciószám növekedés a válságot követő időszakban.

 

forrás: realista.hu

Pa­nelfit­nesz, avagy ho­gyan láss neki az ott­honi edzés­nek

Kategória: Panel rengeteg

Itt a ta­vasz, ér­ke­zik a lenge és csini ruhák idő­szaka. A kom­fort­ér­ze­tünk és a jó meg­je­le­nés miatt nem mu­száj edző­te­rembe vo­nul­nunk. Ele­gendő né­hány pár ezer fo­rin­tos esz­közt be­sze­rezni ott­honra és máris for­mába len­dül­he­tünk. Néz­zük meg, hogy miért is jó ott­hon edzeni és mit kell be­sze­rez­nünk hozzá?

 

Fotó: Markovics Gábor

 

     Miért jó a panelfitnesz?

     1. Első és egyik legfontosabb előnye, hogy olcsóbb, mint az edzőterem. Igaz a legtöbb eszköznek nem túl alacsony az ára, azonban hosszabb távon jó befektetés. Hiszen ezekre csak egyszer kell beruháznunk.

     2. Kényelmes, mert nem kell időre mennünk sehova. Ha van egy kis szabadidőnk, neki kezdhetünk bármikor és utána is megoldható a gyors zuhany, minden macera nélkül.

     3. Nem kell aggódnunk, hogy hogyan nézünk ki. Nincs felesleges frusztráció a többiek miatt. Nem méreget senki senkit és nincsenek gyönyörűre edzett testek körülöttünk. Na és nem utolsósorban azon sem kell aggódnunk, hogy lemaradunk a gyakorlatsorral a többiektől, mint ahogy az sem számít, ha szerencsétlenkedünk az eszközökkel.

     Az ideális helyiség kiválasztása

     1. A talaj A lakásban olyan területet válasszunk, ahol nincs szőnyeg és kemény a padló. Elsőre biztosan csábítónak tűnik, hogy a szőnyeget foglaljuk be, azonban praktikusabb, ha beszerzünk egy jógamatracot vagy fitneszszőnyeget. Azt lényegesen egyszerűbb tisztán tartani.

     2. Belmagasság Figyeljünk a belmagasságra. Amikor ugrálunk, vagy felfelé szeretnénk kinyomni a súlyokat zavaró lehet, ha folyton a lámpába vagy a plafonba akadunk. Nézzük meg, hol lehet a legnagyobb mozgásterünk.

     3. Ablak Legyen ablak. A mozgáshoz fontos a friss levegő, tehát elsődleges szempontok egyike, hogy tudjunk szellőztetni az adott helyiségben.

     4. Hangszigetelés Keressük meg a lakás leginkább hangszigetelt pontját, hiszen a szomszédok valószínűleg nem fognak repesni a boldogságtól, ha folyton végig kell hallgatniuk az edzésprogramunkat. Amennyiben van rá lehetőségünk, ne pihenő vagy alvásidőben álljunk neki a gyakorlatsornak.

     5. Tárolás Fontos szempont a tárolás. A kisebb méretű eszközökkel nincs nehéz dolgunk, hiszen elég bedobni őket a gardrób vagy a szekrény aljába, és nem foglalnak helyet. Azonban egy nagy fitnesz labda vagy egy kardio gép, már nagyobb kihívást jelent tárolás szempontjából.

     Milyen eszközöket válasszunk?

     Az eszközöket az alapján kell kiválasztanunk, hogy milyen mozgásformát szeretnénk végezni. Erősíteni szeretnénk izmainkat, zsírt akarunk égetni vagy csak át akarjunk mozgatni a testünket egy kis jógával. A szakemberek véleménye szerint edzéstől függetlenül az alábbiak azok az alapvető eszközök, amik közül érdemes válogatnunk.

     1. Súlyzók A kezdőknek bőven elég egy pár kézi súlyzó, a haladóknak viszont már érdemes készletre beruházniuk. A súlyzós gyakorlatok nagyon praktikusak, hiszen sem tárolásban, sem helyigényben nem okoznak számunkra kihívást és bármilyen mozgásformához ideális eszközként szolgálnak.

     2. Gumikötél, gumiszalag Ez az eszköz egyszerű és igazán hasznos. A megfelelő gyakorlatokkal minden izomcsoportot meg tudunk mozgatni vele. A gumiköteleknél jellemzően színnel jelzik, hogy milyen erősségű. Nézzük meg a leírást, hogy a saját edzettségi szintünknek megfelelőt válasszunk.

     A gumikötelet és a kézi súlyzót is érdemes használni otthon. Amikor azt tapasztaljuk, hogy 12 ismétlés után sem érzünk semmit, akkor a kézi súlyzó túl könnyű. Keményebb eszközökhöz kell folyamodnunk.

     3. A fitneszlabda Sok helyet foglal, de ki lehet vele váltani a padot és a széket is. Aki pedig akar, rá is ülhet, jót tesz a gerincnek egy irodai nap után is. Praktikus erősítésre, hiszen rengeteg gyakorlat elvégezhető a segítségével. Nem mindegy azonban, hogy mekkorát veszünk. 152 cm-es magasság alatt 45 cm-es labdát kell választani, 152 cm és 170 cm között 55 centimétereset, 170 cm és 190 cm között 65 centimétereset, 190 cm felett pedig 75 centimétereset.

     4. A szivacshenger Ideális lehet bemelegítéshez és edzés utáni nyújtáshoz is. Felülésekhez is ajánlják, alátámasztásként.

     5. Kardiógépek A kardiózáshoz szükséges eszközök lényegesen többe kerülnek, azonban nem biztos, hogy annyival jobbak is. Egy ugrókötéllel is tudunk kalóriát égetni, ha nem szeretnénk sokat költeni. Azonban tény, hogy jobban mutat a szobában egy elliptikus tréner, szobabicikli vagy futópad, ha van hozzá elég helyünk és a pénztárcánk is bírja.

     6. A taposógép Taposógép, lépcsőzőgép más néven még stepperként is emlegetik. Napjaink, egyik legközkedveltebb kardió eszköze. Nagyon sokan szeretik, hiszen rövid idő alatt számos kalóriától tudunk megszabadulni a használata során. Azonban számoljunk vele, hogy ez az eszköz nem lesz a szomszédok kedvence, az alsó szomszéd kimondottan utálni fogja, ha ennél tesszük le a voksunkat.

     7. Hasizom kerék Egyszerű szerkezete és könnyű tárolása miatt nagyon praktikus választás, azonban figyeljünk a gyakorlatok helyes kivitelezésére, hiszen csak akkor hatékony. Azonban ára és hatékonysága felülmúlhatatlan.

     A szakértők szerint tervezzük úgy a bevásárlást, hogy idővel biztosan ráununk a gyakorlatokra. Ezért lehet, hogy érdemes pár havonta újabb eszközöket beszerezni. Nem muszáj egyszerre megvenni mindent, inkább a gyakorlatokat variáljuk. Kerüljük azokat a gépeket, amelyek azt ígérik, hogy naponta csak pár percet kell használni, és hetek alatt csodálatos eredményeket érhetünk el. Hiszen, ha józan ésszel átgondoljuk, tudjuk, hogy nincs befektetett munka nélkül eredmény.

 

forrás: ripost.hu

Magyar ingatlanpiac: a húsvét és az áprilisi eső nem tett jót

Kategória: Panel rengeteg

Az áprilisi rossz idő, a Húsvét és a munkanapok alacsony száma nem kedvezett az ingatlanpiacnak, miután a márciusi kiugró forgalmat követően az április szerényebb forgalommal zárult. A 10 575 tranzakció ezzel együtt így is kiemelkedő, tavaly nyár óta az egyik legerősebb, azonban az egy évvel ezelőtti azonos időszaktól 16%-kal elmarad. Az év első négy hónapjában a Duna House becslése szerint 40 175 ingatlan cserélt gazdát. 2016-ban ugyanebben a négy hónapban a forgalom megközelítette a 46 ezret, ami 13%-kal magasabb érték az ideinél.

 

Magyar ingatlanpiac: a húsvét és az áprilisi eső nem tett jót

 

     Továbbra is élénk kereslet mutatkozik az idei évben. A Keresleti Index márciusról 1 százalékpontot javítva 85-re emelkedett. Tavaly ugyanekkor még 91-es értéken állt a mutató, de 2016-ban az év hátralevő részében már 74 volt az átlag, amit az idei év rendre felülmúl.

     Áprilisban a paneleket Kelet-Magyarországon 193-, nyugaton 184 ezer Forintos m2 áron vásárolták. Ugyanezért a típusért Pesten 303, Budán 362 ezret adtak. A téglaépítésű lakásért keleten 245 ezer Ft-ot fizettek, nyugaton 223-at négyzetméterenként. A főváros pesti oldalán 438-at, Budán 525-öt, a Belvárosban pedig átlag 663-at adtak ki a vevők. Budán a panelek a magas ár mellett is igen gyorsan elkeltek, átlag 80 nap alatt mindössze, de a Duna másik oldalán is csupán 107 napot töltöttek a piacon.

     Budapesten meghaladta a 30%-ot azon megvásárolt ingatlanok aránya, amelyek rosszabb minőségűek, illetve felújítandók. Közel ugyanekkora arányban vettek ilyet Pest Megyében is. Egyedül Kelet-Magyarországon volt alacsony, 19% ezek aránya. A nagyon jó minőség tette ki országszerte a forgalom nagy részét, megközelítőleg egyharmadát.

     Magasan a XIII. kerület iránt a legnagyobb az érdeklődés a fővárosban vásárolni szándékozók körében. Az összes budapesti vevőjelölt közel 18%-a megjelöli ezt a lokációt lehetséges célpontnak. Nem sokkal marad el a XIV. kerület sem 15%-kal, amelyet majdnem ugyanekkora aránnyal követ a VI. és VII. kerületek. 14% jelölte meg a budai oldalon a XI. kerületet, amellyel a Duna ezen oldalán a legnépszerűbb lett.

     Budapesten továbbra is jelentős a befektetők aránya. A vevők 41%-a vallotta magát annak áprilisban és átlag 31,3 milliót költöttek 68 m2 körüli ingatlanokra. Közel minden negyedik vevő elsőlakás vásárló volt, az ő vásárlási átlaguk már kevesebb, 19,3 millió Ft volt, viszont kisebb, 50 m2-es lakásokat vettek. Vidéken 27-27% volt a nagyobba költözők és az elsőlakás vásárlók aránya. A befektetők itt kevesebb, 24%-ot tettek ki a forgalomból, 12,8 milliót költöttek átlagosan. Természetesen a nagyobb lakásra váltók költöttek a legtöbbet, hiszen eleve 112 m2-es ingatlanokat vettek. Ők 19,2 milliós átlagon kerestek új ingatlant maguknak.

     A fővárosi eladók harmada nyilatkozta, hogy nagyobb lakásba szeretne költözni. Közel ugyanennyien épp kisebbre vágynak. Minden ötödik budapesti eladó örökségtől vált meg, átlag 24,8 milliós áron. Vidéken is minden harmadik eladó költözne nagyobba, ám míg a budapestiek 24 milliós áron értékesítettek a továbblépés előtt, addig a vidékiek 15,6-on. Az eladók negyede értékesített örökséget, átlag 10,2 milliós áron.

     Budapesten idén áprilisban a 60-80 négyzetméter közötti lakások aránya magasan felülmúlta a tavalyi értékeket. Budán emellett nőtt a 80-100 négyzetméter közötti, Pesten pedig a 160 négyzetméter feletti lakások aránya is. Pesten szinte az összes négyzetméterár-kategóriában nőtt az arány az egy évvel ezelőttihez képest, míg Budán leginkább a magasabb kategóriák (550 ezer Ft/m2 felett) aránya ugrott meg. Vidéken ugyan mérsékeltebben, de szintén magasabb áron vásároltak az egy évvel ezelőttihez képest..

 

forrás: realista.hu

Megoldják a denevérek lakhatási gondjait

Kategória: Panel rengeteg

A megyeszékhely intézményeinek és civil társadalmának széleskörű bevonásával országos denevér élőhely-védelmi mintaprogram indult Szolnokon, jelentette be a projekt nyitórendezvényének sajtótájékoztatóján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal denevérszakértője hétfőn.

 

Fotó: Bugány János / MTI

 

     Dobrosi Dénes a projekt keretében elkészült első denevérodú kihelyezésének helyszínén, a szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda udvarán elmondta: az ötletgazdák célja a megyeszékhelyen megtalálható és – az itt megvalósuló mintaprogram kiterjesztésével – a magyarországi denevérfajok élőhelyének hosszú távú megóvása, fejlesztése.

     A helyi közösségek bevonására épülő akció fontos eleme ezen kívül az ismeretterjesztés, az ökológiai szempontból rendkívül értékes emlősök megismertetése, elfogadtatása és védelmük fontosságának hangsúlyozása.

     A szakértő emlékeztetett: az emberre ártalmatlan, ám környezetvédelmi szempontból kifejezetten hasznos városlakó, zömmel panelhézagokban élő és szaporodó denevérfajok élettere a lakótelepek épületkorszerűsítéseivel rendkívül beszűkült. Számukra “életmentő” segítséget jelenthet mesterséges búvó- és fészkelőládák kihelyezése.

     Ezt felismerve a kormányhivatal vállalta a program koordinálását, míg a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 200 denevérodú legyártásával járul hozzá annak sikeréhez – tájékoztatott Dobrosi Dénes.

     Hangsúlyozta: az elkészült odúkat szeretnék minél több szolnoki családhoz és intézményhez eljuttatni és felszerelésükkel párhuzamosan ismeretterjesztő előadásokat, bemutatókat is tartanak majd.

     z eseményen Lenner Ádám, a tiszalöki székhelyű Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a februárjától a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszékeként is működő civil szervezet elsőként tervezi kiterjeszteni és Debrecenben is megvalósítani a Szolnokon meghirdetett denevér élőhely-védelmi mintaprogramot.

 

forrás: index.hu

Kezdődik a bajba került panelrécék szezonja

Kategória: Panel rengeteg

Az elmúlt évtizedben új madárvédelmi problémaként jelentkezik a városi, fővárosi épületeken, erkélyeken és lapostetőkön, városi parkok fáinak ágvilláiban, odúiban vagy akár a bokrok között, sövények tövében a talajon költő tőkés récék április-májusi kelési időszaka. Ilyenkor találkozhatunk “úton mászkáló”, “tetőn szaladgáló” és “udvarban elhagyott” récefiókákkal.

 

Tőkésréce-fiókák Budapesten, egy irodaépületen, a Rákóczi híd budai hídfőjénél (Fotó: Orbán Zoltán).

 

     Szerencsére ezeken a bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni. A fiókák kikelését követően a család akár lábon is kiterelhető az épületből, vagy a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve (a madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók) a közeli folyóhoz, nagyobb vízhez lehet vinni, ahol nyugodtan elengedhetjük őket.

     A többnyire talajon fészkelő ludak récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat. Ezt azért tudják megtenni, mert a fészekhagyó fiatalok testét olyan vastag és tömött, levegővel teli tollazat borítja, mely nemcsak az azonnali úszóképességet biztosítja számukra, de a sok méter magasan lévő fészekből kiugró fiatalok testi épségét is nagy százalékban megóvja a becsapódás végzetes sokkjától. Balesetek természetesen ennek ellenére is előfordulnak, de összességében a tortúrát mindig túléli annyi fióka, hogy a kockázat megérje a szülőknek, a fajnak.

     Madaraknál is ismert a szupernormális viselkedés, amikor az erős motivációs (többnyire a fajfenntartáshoz kapcsolódó) hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő, többnyire a rekorddöntési kísérletnek tűnő dolgot tesz. Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen szupernormális kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkés réce tojók számára, melyek egyre gyakrabban építik fészkeiket a majdan kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre. Ezeknél a fiókák vagy nem tudják elhagyni a fészek környezetét és ezért emberi segítség nélkül éhen és szomjan pusztulhatnak, vagy a nagy magasságból betonra, aszfaltra esve halálra zúzzák magukat..

 

forrás: kisalfold.hu