panel villanyszerelés logo

Állatkínzás Újpalotán: egyre botrányosabb a helyzet, akár vissza is kaphatja a szaporító a kiskutyákat

Kategória: Panel rengeteg

     Borzalmas körülmények között tartott 17 máltai kiskutyát egy 68 négyzetméteres újpalotai panellakásban egy idős nő – írta meg a Kutyások a XV. Kerületért egyesület, melynek tagjai próbálják megmenti a kiskutyákat. Ami nem egyszerű, tekintettel arra, hogy folyamatosan akadályokba és fenyegetőzésekbe ütköznek – mondták el portálunknak. Az egyesület egyik tagjának például az autója kerekét szúrták ki, ráadásul polgári perrel fenyegetik őket azért, mert megpróbálnak segíteni a szerencsétlen kutyusoknak.

 

Ilyenek lettek (forrás: Kutyások a XV. Kerületért)

 

     A Zsókavár utcai lakást bérlő nő eladásra tenyésztette és szaporította a kutyákat. Az állatok szűk helyen, ketrecekbe és állatszállítókba bezárva, a saját ürülékük között éltek, a lépcsőházban pedig állandó volt a bűz miattuk. Több lakó is évek óta kérte az állat- és közegészségügyi intézkedést, mégsem történt semmi – tudtuk meg az egyesülettől.

     A kutyás szervezet a rendőrség segítségével végül ki tudott menteni tíz kiskutyát, akiket a Rex kutyaotthonnál helyeztek el. Az ügy azonban nem ért véget: az egyesületet perrel fenyegették meg, amiért elhozták az állatokat. Félő, hogy a szaporító visszakapja a kutyusokat.

     Sok furcsaság is jellemzi az ügyet: a hatósági állatorvos először nem is akart kimenni a helyszínre, majd amikor mégis megjelent, nem vizsgálta meg a kutyákat, csak egyet és nem is chipezte őket. Az állatorvos magatartásához a polgármesteri hivatalnak nincs köze, az egy külön állami hatóság – válaszolta kérdésünkre – miért viselkedett így az állatorvos – Lamperth Mónika kerületi jegyző.

     A Zsókavár utcai lakás tulajdonosa egyébként nem tudott arról, hogy mi folyik a lakásban. Ő nem járult hozzá, hogy a bérlő állatokat tartson, ráadásul kötelezte a nőt arra is, hogy hagyja el a lakást. A bérlő ellen kilakoltatási végzés is érvényben van, milliós összegre rúgó közüzemi tartozás miatt.

     „A hölgy magántulajdonú lakást bérel, a tulajdonos nyilatkozott is a Híradóban. A Bíróság jogerősen a lakás elhagyására szólította fel az albérlőt, amit ő nem tett meg. Innentől kezdve a bírósági végrehajtó dolga a kilakoltatás, a bírósági döntés végrehajtása. Az önkormányzat nem megy kilakoltatni. A Zsókavár u. 60. I. em.4. sz. ingatlan magántulajdonban van, semmi köze az önkormányzatnak az esetleges hátralékokhoz.

     Állatvédelmi hatóságként eljárva a kutyákat elszállíttattuk, valamint előírtuk a kutyatartó számára a jogszabály szerinti magatartást. Az ideiglenes elhelyezés 30 napig tart. A tulajdonos csak jogszerű magatartás esetén kaphatja vissza a kutyáit” – írta az ügyről portálunknak a kerületi jegyző.

     „A 17 kutyából 9 rendelkezett chip azonosítóval, ebből 2 kutyának a chip száma azonos volt. A kutyák betegek, soványak, rettegnek az emberi érintéstől és érvényes oltása csak egy-kettőnek van. Több eljárás indult a nő ellen törzslap hamisítás miatt, a fajtagondozó klubból kizárták” – írja az állatvédelmi szervezet, akik arra kérnek mindenkit, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az ügyről, vegye fel velük a kapcsolatot a kutyasoka15keruletert@gmail.com e-mail címen – olvashatjuk az egyesület Facebook-oldalán.

     Frissítve! A 10 kiskutyát a szaporító – határozattal – elhozhatta a Rex Állatmenhelyről tudomásunk szerint.

 

forrás: 15.kerulet.ittlakunk.hu

Kigyulladt egy lift a Páskomliget utcában

Kategória: Panel rengeteg

     Kigyulladt egy tízemeletes panelház egyik lépcsőházának liftje hétfő este Újpalotán, a Páskomliget utcában.

 

Kigyulladt egy lift a Páskomliget utcában

 

     A lift már teljes terjedelmében égett, amikor a fővárosi tűzoltók a helyszínre értek. Az oltással párhuzamosan a liftaknából a lépcsőházba szivárgott füst miatt az épületből húsz embert kísértek ki. A tűzoltás vezetője melegedő buszt kért a BKV-tól a helyszínre, amiben a lakók biztonságban várakozhattak.

     Az egységek nagy teljesítményű ventilátorral átszellőztették az épületet. Ezután mindenki visszatérhetett otthonába. A tűzesetben nem sérült meg senki – írja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

 

forrás: 15.kerulet.ittlakunk.hu

 

I LOVE PANEL – Legtakarékosabb épület

Kategória: Panel bulvár

     Az energiatudatos életmód és a hatékony energiafelhasználás egyre fontosabb az emberek életében, ezt támasztja alá az „I LOVE PANEL – Legtakarékosabb épület” pályázat eredménye is. A FŐTÁV Zrt. 2013 őszén hirdetett pályázatot olyan budapesti távfűtéses panelépületek számára, melyek az energiahatékonysági szempontokat figyelembe véve tudatosan törekedtek a fogyasztásuk csökkentésére számos korszerűsítő beruházás végrehajtásával.

 

I LOVE PANEL – Legtakarékosabb épület 1. kép

 

     A pályázat a lakhatási költségek három meghatározó eleme alapján hasonlította össze az épületeket a 2006. és 2012. év fogyasztásai alapján. A vizsgálatban az épület közös hőfelhasználását, vízfelhasználását és áramfelhasználását vettük figyelembe. A szigorú követelményeket támasztó felhívásra beérkezett 13 nevezés közül a szakmai zsűri három nyertest hirdetett:

     A nyertes épületek 2012-es fogyasztási adataival és a jelenleg hatályos hatósági árral számolva egy budapesti átlaglakás (52m²; 135 légm3) éves fűtési és melegvíz-hődíja (alapdíj nélkül) az alábbiak szerint alakul:

     

  • XX. kerületi Török Flóris utca 2/A: 25.066 Ft/lakás/év
  • IX. kerületi Pöttyös utca 9.: 46.262 Ft/lakás/év
  • XV. kerületi Nyírpalota utca 1-21.: 51.444 Ft/lakás/év

     Amennyiben az alapdíjból és hődíjból álló teljes távhőköltséget vesszük figyelembe – 2012-es fogyasztási adataival és a jelenleg hatályos hatósági árral számolva –, akkor az átlagos (52m²-es; 135 légm3-es) lakások díja egyenletes fizetés esetén havonta az alábbiak szerint alakul:

     

  • XX. kerületi Török Flóris utca 2/A: 6.828 Ft/lakás/hó
  • IX. kerületi Pöttyös utca 9.: 8.595 Ft/lakás/hó
  • XV. kerületi Nyírpalota utca 1-21.: 9.027 Ft/lakás/hó

     A XX. kerületi Török Flóris utca 2/A ház a teljes mezőnyben nyújtott kimagasló eredményének köszönhetően elnyerte a „2013-as év legtakarékosabb panelépülete” címet. A pesterzsébeti ház energiatudatossági törekvése a közös képviselő és a lakóközösség együttműködésének köszönhetően jelentős költségcsökkenést hozott a háznak és lakóinak. A nyertes épületek egyenként 1 kWp villamos teljesítményű napelemet nyertek.

 

forrás: 15.kerulet.ittlakunk.hu