panel villanyszerelés logo

Népszerűek a panelek

Kategória: Panel bulvár

     Rendkívül gyorsan drágulnak a panelek, a fővárosban már a válság előtti árakat is meghaladták reálértéken – bár a legtöbb helyen még így is jóval olcsóbbak, mint a téglalakások.

 

Népszerűek a panelek

 

     Óriási panelárrobbanásról számolt be nemrég a Duna House (DH). Az ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint július és szeptember között a panelek ára emelkedett a legnagyobb arányban az ingatlanpiacon, mi több, a fővárosi árak már a válság előtti, azaz a 2008 elején uralkodó árakat is meghaladták reálértéken. A jelenség nem új keletű: a panellakások árindexe 2014 második felétől meredek emelkedést mutat az ország minden részén.

     A DH értékesítési adatai alapján a harmadik negyedévben Észak-Budán átlagosan 282 ezer forint volt a panellakások négyzetméterára, Észak-Pesten 271 ezer, Közép-Magyarországon 216 ezer, de a Nyugat-Dunántúlon is 172 ezer. Csak a szeptembert tekintve Budán már 300 ezer forint fölé kúszott az ár, és Észak-Budán, valamint Észak-Pesten alig több mint 30 nap alatt akadt rájuk vevő. Érdekes jelenség az is, hogy Kelet-Magyarországon szeptemberben már többe kerültek a panelek, mint a téglalakások: míg előbbiek 156 ezres, utóbbiak 153 ezres átlagos négyzetméteráron keltek el.

     – Mind a forgalmat, mind az árakat nézve nagy robbanásról beszélhetünk a panellakások esetében – mondta érdeklődésünkre Déry Attila, az Otthon Centrum (OC) vezető elemzője, kiemelve, hogy mind Budapesten, mind a nagyobb vidéki városokban az ingatlanpiaci átlagnál jóval markánsabban drágultak a panelek. Az elemző szerint a nem saját célra vásárlóknak nagyon jó befektetés lehet most egy panellakás. A fővárosban például egy jól kiadható, 50 négyzetméteres téglaépítésű lakást csak 20 millió forint feletti áron lehet megszerezni, ugyanakkor – igaz, nem a belvárosban – egy jó közlekedési kapcsolatú, frekventált, szép környezetben fekvő, saját mérőórákkal ellátott panelhez 12-15 millió forintért hozzá lehet jutni.
A fővárosi árakban nagyon jelentős a különbség. Déry Attila megjegyezte: a használt téglalakások négyzetméterára 350 ezer forint körül alakul, míg a panelek jellemzően 230-240 ezerbe kerülnek. Más azonban a helyzet vidéken, ahol szintén nagyon kelendők a panellakások, ám ezek ára sok helyen alig marad el a téglaépítésű ingatlanokétól. Miskolcon például a téglalakások négyzetmétere átlagosan 110-115 ezer forint, de a panelek is 95 ezer körül vannak, sőt a jobb állapotúakat 100 ezer forint feletti négyzetméteráron kínálják eladásra. Vidéken is jellemző a befektetési célú pa­nelvásárlás, ebben a körben kiemelkedik Pécs, ahol az egyetemistákra alapozva nagyon felpörgött a piac e szegmense.

     Az OC vezető elemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy a vevők korántsem csak befektetési céllal gondolkodnak panellakásban. Egy nagy családnak például fontos szempont lehet, hogy ha csak kétszobás téglalakásra lenne pénze, ugyanannyiból egy nagyobb, három-négy szobás panelt is meg tud vásárolni. A kedvező ár az első lakásukat vásárló fiataloknak is fontos tényező. Az ár mellett az is fontos szempont, hogy a panelprogramban felújított ingatlanok energetikailag akár jóval kedvezőbbek is lehetnek, mint egy-egy téglalakás, különösen, ha egyedi mérősek, s a radiátorokat külön-külön le lehet csavarni. Déry Attila emlékeztetett: mindig is a panel volt az egyik leggyorsabban és legkönnyebben eladható lakástípus, de ez most különösen így van. Ezek tavaly is az átlagosnál gyorsabban keltek el, nagyjából két hónap alatt, de az értékesítési idő a fővárosban most egy hónapra csökkent, és az eladóknak országosan is csupán másfél-két hónapig kell vevőre várniuk. Ennek oka többek között az, hogy ezek a lakások standard alaprajzúak, és bár ki-ki másként rendezi be azokat, alapvetően nagyon könnyű összevetni az egyes paneleket, s így a vásárlók gyorsan tudnak dönteni.

 

forrás: kisalfold.hu

 

Felpörgött a lakáspiac

Kategória: Panel bulvár, Panel rengeteg

     Felpörgött a lakáspiac! Tavaly 20 százalékkal több lakást adtak el, mint 2013-ban. A legnépszerűbbek a használt panel és téglalakások voltak. A tapasztalatok szerint az árak is emelkedtek. A szakemberek arra számítanak, hogy a fellendülés idén is folyatódik.

 

Felpörgött a lakáspiac

 

     A legtöbben befektetési szándékkal vásároltak. Az egyik legnagyobb ingatlaniroda vezető elemzője szerint azért, mert a banki kamatoknál jóval nagyobb hozam érhető így el. A tapasztalatok szerint az árak is emelkedtek: 4-5 százalékkal drágultak a lakások.

     A Híradónak nyilatkozott Bán Henriett ingatlanügynök, aki jelenleg lakást kíván vásárolni, azt mondta azért, mert az elmúlt hónapokban ugrásszerűen emelkedtek az ingatlanárak. „Az utóbbi fél évben keresgettünk lakásokat, mert kinőttük a lakásunkat és szeretnénk egy nagyobbat, azt vettük észre, hogy az utóbbi fél évben két- három millióval megemelkedtek azok a lakások, amiket már kinéztünk idáig is, és van, hogy már oda se érünk, mert már előre elviszik” – nyilatkozta Bán Henriett.

     2014-ben a legnépszerűbbek általában az 50-60 négyzetméteres használt panellakások voltak. A fővárosban a legkeresettebbeket 10 millió forintért kínálták, az ország keleti részében 6-7 millió forintért, nyugaton pedig átlagosan 8 millió forintért keltek el az ilyen típusú ingatlanok.

     Az egyik legnagyobb ingatlaniroda vezető elemzője azt mondta: a lakáspiaci fellendülés oka, hogy legtöbben befektetési szándékkal vásárolnak. Déry Attila szerint sokan a banki betétek helyett inkább kiadják a lakásukat. „Alapvetően magánszemélyekről van szó. Az áll emögött a stratégia mögött, hogy most nagyon alacsonyak a banki, betéti kamatok, és általában kiadásra vásárolnak, főleg nagy városokban, központi területeken, Budapesten a belső területeken, jó közlekedés mellett, hiszen ilyen lakások bérbeadásából 6-7 akár 8 százalékos hozamot is el lehet érni” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. A szakemberek arra számítanak, hogy a következő hónapokban nemcsak a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban, hanem a kisebb településeken is emelkednek majd a lakásárak. Tavaly egyébként összesen 105 ezer lakást adtak el, idén ez a szám tovább emelkedhet.

 

forrás: orientpress.hu