panel villanyszerelés logo

Újra panellakások épülnek Lengyelországban?

Kategória: Panel program

     Kétséges, hogy tudja-e teljesíteni a 2015. novemberi lengyelországi választásokon hatalomra került kormánypárt ambiciózus lakásépítési tervét. Sok szavazót szereztek az olcsó otthonok ígéretével, ám szakértők szerint az alacsony árak csak panellakások építésével tarthatók.

 

Újra panellakások épülnek Lengyelországban?

 

     A tavaly novemberi lengyelországi parlamenti választások nyomán hatalomra került Jog és Igazságosság (PiS) párt egyik legfontosabb ígérete a Lakás+ névre keresztelt lakásépítési program volt. Ennek keretében három év alatt 300 ezer lakás tető alá hozását vállalták, ám ezt aligha lehet teljesíteni – írja az onet.pl hírportál.

     Idén 150 ezer lakás átadását ígérték az ingatlanfejlesztők, jó részük magáncég, ám várhatóan ez sem teljesül. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint 70-75 ezer otthont tudnak átadni a cégek egy évben, a szakértők erősen kétlik, hogy a kormány ezt meg tudná fejelni további 10 ezerrel.

     Csetlés-botlás

     Az első lépések ráadásul inkább botlásnak minősíthetők. Egyelőre csak hatezer lakás építését tudták elkezdeni. Az országban 17 helyszínen kezdtek hozzá az előkészítéshez, amelyek között nem szerepelnek a nagyvárosok. Pedig éppen ezekben lakik sok olyan nem igazán tehetős család, amelynek igényeit elvileg a lakásprogramnak kellene kiszolgálnia.

     Várakozások szerint csak a lengyel vajdaságok felében indul el a program, amelynek hátterében az építési telkek hiánya áll. Az államkincstár szinte semmilyen földterülettel nem rendelkezik a nagyvárosokban, míg a kisebb településeken akadnak telkek.

     Sajátos panelprogram?

     Miközben a kormány számításai szerint a lengyel lakosság 40 százalékának lenne szüksége olcsó lakásra, az árak alacsonyan tartásával gond lesz. A PiS azt ígérte, hogy önköltségi áron fogják értékesíteni az állami építésű otthonokat.

     Ez négyzetméterenként 2500-3500 zlotys (180-250 ezer forint) árat jelentene, ami szakértők szerint csak a minőség romlása árán tartható. Előregyártott elemek kellene használni az épületek felhúzásához.

 

forrás: napi.hu

Panelprogram: tíz panelház felújítására lehet elég a keret Hajdú-Biharban

Kategória: Panel program

     Debrecen – Az egyik debreceni lakásszövetkezetnél keveslik az idei panelprogram keretösszegét, közben sok lakó ki sem tudná fizetni a saját részét.

 

Panelprogram: tíz panelház felújítására lehet elég a keret Hajdú-Biharban

 

     – Mi örülnénk, ha a lakásszövetkezet össze tudná hozni. Ebbe is belementünk egyből, annak is a felét mi fizettük ki, felét a polgármesteri hivatal – mondta Hajnal Sándorné.

     Az új panelprogramban lakásonként ötven százalékos önrészt kell fizetniük a tulajdonosoknak. Ez a Hortobágy utca 13-15. alatt lakóknak nagyjából 350 ezer és 650 ezer forint közötti összeget jelentene teljes korszerűsítés esetén. Sokan azonban még így sem biztos hogy vállalják majd a pluszköltséget.

     – Nem kérem, mert nem tudom kifizetni. Abból a 100 ezer forintból egész hónapban gyógyszerre, mindenre nem telik – hallhattuk Sustyák Jánosnét.

     A Napsugár Lakásfenntartó Szövetkezet házai közül egyedül egy felelne meg az új követelményeknek. A 2015-ös Otthon Melege Programban ugyanis csak a 4-60 lakásos házak vehetnek részt.

     A szövetkezet elnöke szerint gyakorlati tapasztalat, hogy a fűtésszámlán a megtakarítás összege fedezi a havonta fizetendő törlesztőrészletet. A pályázatírás költsége nem számolható el, ez körülbelül 1,5 millió forintot jelent, amit szintén a lakóknak kellene összedobniuk. Az összesen 39 épületet kezelő lakásszövetekezetnél továbbá keveslik az összesen tízmilliárdos országos keretösszeget.

     – Figyelembe véve azt, hogy egy négyemeletes, hatvan lakásos épület korszerűsítése durván hatvan millió forintba kerül, akkor nagyjából tíz épületre elegendő ez az összeg Hajdú-Bihar megyében – nyilatkozta Adamkó János, a Napsugár Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke.

     A pályázatokat márciust 9-től fogadják. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál egyébként már készül az a program is, amely a 60 lakás fölötti társasházak lakóit segíti.

 

forrás: dehir.hu

 

Idén is csak ígéret maradt a Panelprogram

Kategória: Panel program

     Bár a hazai villany- és gázárak Európa legalacsonyabbjai között vannak, a rezsi kifizetése egy átlag magyar háztartás számára még mindig sokkal megterhelőbb, mint máshol. A huzatos, elavult fűtésű, gyengén szigetelt lakások és régi berendezések zabálják az energiát, ezért a további rezsicsökkentéshez elengedhetetlen az energiahatékonyság emelése.

 

Idén is csak ígéret maradt a Panelprogram

 

     A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb, 2014. október jelentése a lakossági villamos energia és földgáz átlagárát vizsgálja az Európai Unió 28 fővárosában, és felméri, hogy egy átlagos, kétkeresős család kiadásaiból mekkora részt tesznek ki az energia-költségek. Az eredmény tanulságos: míg Budapesten az egyik legolcsóbb Európában mind a villany, mind a gáz átlagára, addig a modellezett háztartások villamos energia- és földgázfogyasztásának költségei jövedelmük aránya tekintetében hazánk még mindig az élbolyban van. A KSH 2012-es adatai szerint az összes háztartást figyelembe véve elmondható, hogy átlagosan éves jövedelmünk 18 százalékát költöttük energiára.

     Ennek egyik fő oka, hogy Magyarországon egy négyzetméter fűtése sokkal több energiát igényel, mint a hasonló klímájú szomszédos országokban. A magyar háztartások magas rezsiköltségeit nem az energiaárak okozzák, hanem jelentős részben a huzatos ablakok, szigeteletlen falak, elavult fűtésrendszerek – közölte a Magyar Energiahatékonysági Intézet.

Nincs miből felújítani

     Sajnos a legtöbb családnak nincs pénze arra, hogy a szükséges felújításokat elvégezze. Pedig igény lenne a rá, egy 2014 év eleji reprezentatív felmérés szerint a háztartások 20 százaléka tervezi, hogy 3 éven belül valamilyen energetikai célú felújításba kezd és az ezt tervező háztartások 41 százaléka a magas rezsi miatt vágna bele a munkálatokba. Állami ösztönző programok nélkül viszont önállóan csak kevesen tudnak nekikezdeni a felújításnak, mert a magyar háztartások 95 százaléka alig rendelkezik megtakarítással.

     Jól mutatja az állami ösztönző programokra mutatkozó igényt – és a háztartások forráséhségét – az ősz folyamán indított lakossági energetikai pályázatok népszerűsége is. Pedig a pályázati keretösszeg mindössze 2,72 milliárd forint volt, mely néhány ezer háztartásnak elég, szemben az egymillió energetikai felújításra szoruló lakással.

A Panelprogram is késik

     Eredetileg 2013 év végén harangozták be, legutóbb ősz elején tett ígéretet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hogy mintegy 10 milliárd forintos kerettel még az év vége előtt elindul.

     Uniós forrásokból 2015-től az ideinél huszonháromszor több pénz (63 milliárd forint) jut majd lakossági és vállalati energiahatékonysági beruházásokra évente, de csak akkor, ha már sikerült kialakítani az ehhez szükséges intézményrendszert. A rendszer előkészítése és kialakítása, a lakossági forrásközvetítők kiválasztása hosszú hónapokat vehet igénybe, és 2015 közepe is lehet, amíg elkezdődik az igények zökkenőmentes kiszolgálása.

     Holott Magyarország különösen sokat profitálhat az energiahatékonyság javításából, hiszen az ország energiafogyasztásának 40 százaléka a lakásokhoz kötődik, azaz rengeteg import gázt válthatunk ki, miközben a háztartások rezsije is tovább csökken.

 

forrás: http://www.piacesprofit.hu/

 

Nyertek, mégis hoppon maradtak

Kategória: Panel bulvár

     Szeged – Az IKV miatt csúszott le a panelprogramról a Kemes utca 14. szám alatti társasház. Nyertek, mégis hoppon maradtak. A lakók szerint milliókat vesztenek emiatt. A házkezelő állítja, a félretett pénz később felhasználható.

 

 Nyertek, mégis hoppon maradtak  1. kép

 

     – Kétségbe vagyunk esve. Félünk, hogy kimaradunk a panelfelújításból. És oda lesz az a sok pénz is, amit eddig rááldoztunk. Úgy tudjuk, nyertünk. Az újságban mindig figyeltük, melyik ház kezdheti el a renoválást. A miénk sosem volt köztük. Ez lett gyanús – panaszolta a szegedi Kemes utca 14. szám alatt lakó Kákonyi Andrásné.

     Tulajdonostársaival együtt elmondta, az ötemeletes panelházuk közös képviselője kezdetektől az IKV Zrt. A 30 lakásos épület korszerűsítésére a panelprogram utolsó körében, vagyis 2009-ben pályáztak. A nyílászárók cseréjére és a homlokzat szigetelésére összesen közel 35 millió forintot költenének. Az önkormányzat 7 millió forint támogatást ítélt meg, ha az állam finanszírozza a maga 17 millió forintos részét. A lakóknak a maradék 11 millió forintot kell kifizetniük. Az önrészhez nem bankhitelt akartak felvenni, hanem lakástakarék-számlán gyűjtötték a pénzt. Miután azt a tájékoztatást kapták, hogy az állam támogatása is megvan, az ingatlankezelő közvetítésével a társasház árajánlatot kért három cégtől, és a nyertest is kiválasztotta. Gera Ferenc hozzátette, az IKV azóta csak annyit közölt, hogy tavaly áprilisban elküldte a dokumentációt a pályázatokat kezelő állami cégnek. Az augusztusi lakógyűlésen sem mondtak újabbat.

     – Ha nem lesz panelfelújítás, akkor elveszítjük azt a több mint 100 ezer forintot, amit az önerőhöz készpénzben befizettünk. A lakástakarékot már csak másfél hónapig használhatjuk fel, ha nem költjük el, az arra kapható másfél millió forintos állami támogatásról is lemondhatunk. A pályázatírásra költött 825 ezer forintot szintén kidobtuk az ablakon. Nem beszélve arról, hogy a felújítással spórolni akartunk a fűtésszámlán – vette át a szót Juhász Lászlóné.

     Megkérdeztük az IKV-t, mi történt. Nagy Ferenc elnök-vezérigazgató azt írta: „a tájékoztatás a lakók felé elment, ebben tájékoztattuk őket, hogy az állami támogatási szerződés megkötése meghiúsult, ezért az önkormányzattal sincs lehetőség ennek megkötésére. Arról, hogy milyen lehetőségekkel élnek a továbbiakban a felújításra, illetve az eddig félretett pénzekkel kapcsolatban is a lakók döntenek”. A lakókat hidegzuhanyként érte a rossz hír. Azt mondták: nem hagyják annyiban a dolgot.

 

forrás: delmagyar.hu

 

Blöff az új panelprogram

Kategória: Panel bulvár

     Az MSZP szerint blöff, hogy a kormány 500 milliárd forintot fordítana a következő években panellakások felújítására.

 

Blöff az új panelprogram 1. kép

 

     Burány Sándor országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány leállította a 2010 előtt működő panelprogramot, amelynek részeként 200 ezer lakást újítottak fel, most viszont azt ígéri, hogy 2014-ben folytatni fogja.
     Magyarországon a panellakásoknak mára egészen különleges kultusza alakult ki. Míg egy időben szükséges rosszként tekintett a többség a betondzsungelekre, addig mára a fiataloknak egyáltalán nem derogáló paneltömbökben is keresgélni a lakásvásárlás során. Ezekhez ugyanis viszonylag olcsón lehet hozzájutni, és még egy teljes körű felújítással is jó áron úszhatják meg a vételt.

     Felidézte, hogy Németh Lászlóné fejlesztési miniszter november végén azt mondta, 9 milliárd forintból újraindítják a forráshiány miatt leállított panelprogramot. Kedden azonban már arról beszélt, jövő februárban elindul a Panel III. program, amellyel 2020-ig 380 ezer lakást újítanak fel összesen 500 milliárd forintból.

     Burány Sándor szerint ez utóbbi bejelentés csak nagyotmondásként, blöffként értékelhető, amivel el akarják terelni a figyelmet arról, hogy az Orbán-kormány „befagyasztotta” a panelprogramot.

     Az MSZP-s politikus azt mondta: a panelprogram folytatására az a garancia, ha 2014-ben a szocialisták alakíthatnak kormányt. Ez esetben folytatódhat az az épületfelújítási program, amelynek eredményeként igazságos és fenntartható módon csökkenthetők akár 40 százalékkal a fűtési költségek – jelentette ki.

 

forrás: eszon.hu

 

Újabb panelprogram-felújítások indulnak

Kategória: Panel program

     2012 decemberében újabb három panelprogram-pályázatnál kötötték meg a kivitelezői szerződést Miskolcon. Ennek köszönhetően tavasszal megkezdődnek a felújítási munkák a Kis-Hunyad utca 28-30.,32-34. és 36-38. szám alatti társasházaknál. A három kivitelezés költsége összességében 138 millió forint, tíz százalékos önkormányzati és 50 százalékos állami támogatással. A fennmaradó összeget a társasházak lakói által biztosított önrész adja. A panelprogram részeként ezúttal 90 lakás felújítására kerül sor.

 

Újabb panelprogram-felújítások indulnak

 

     Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője portálunknak elmondta: a 2009 júliusában indult ZBR Klímabarát Otthon Panel Alprogram célja az iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás-csökkentést és energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása. Ennek a keretében újulnak meg a panelépületek Miskolcon.

     Városunkból 43 pályázatot nyújtottak be, ezek közül eddig 24 kapta meg a minisztériumi támogatást. A Miskolc Holding Zrt. műszaki ellenőri tevékenysége mellett 12 pályázat már megvalósult, ezek keretében 818 lakás felújítása történt meg. Kilenc pályázat esetében jelenleg is folyamatban van a kivitelezés, ami 574 lakást érint – tájékoztatott Pásztor Imre.

     A panelprogram keretében végzett felújítások részeként általában megtörténik a nyílászárók cseréje, az utólagos homlokzati hőszigetelés, az alsó- és a felső födémek szigetelése, a fűtési rendszerek szabályozhatóságának, mérhetőségének biztosítása, a szellőzőrendszerek tisztítása és négy pályázat esetében melegvíz előállítására alkalmas napkollektor telepítése is. Az eddig megvalósult beruházások tapasztalatai alapján legalább 40 százalékos fűtési hőmennyiség megtakarítás érhető el a panelfelújításban részt vevő társasházaknál.

     Pásztor Imre kihangsúlyozta, Miskolc élen jár a panelprogram megvalósításában, köszönhetően annak, hogy kiemelt támogatást kapott. Az országos támogatás közel 10 százaléka Miskolcra érkezett. Ezzel együtt a Miskolc Holding Zrt. a műszaki ellenőri tevékenység átvételével olyan fokozott ellenőrzési rendszert épített be a panelrekonstrukció folyamatába, amely garantálja a lakók érdekeinek maximális érvényesülését és a folyamatos, magas szintű kivitelezést. Miskolcon a felújítások döntő hányadát helyi, miskolci vállalkozók végzik.

forrás: minap.hu

 

Kérdőjelek a panelprogram körül: annyi az önerő, mint máshol a teljes felújítás

Kategória: Panel program

     Hat lakóközösség visszalépett a panelprogramból Szegeden, úgy érzik, három éve túl sokat vállaltak. Az egyik felsővárosi tömbben 1,5 milliót kellene kifizetni lakásonként.

 

Szeged Tarján városrészében a többség még időben kapcsolódott a panelprogramhoz

 

Önkormányzati határidő: 2013. június 17.

     Három éve húzódik az utolsó panelpályázat eredményhirdetése, mert nincs rá állami pénz. 2009-ben 36 szegedi lakóközösség kért támogatást, de eddig csak 17-et értesítettek, hogy nyert, és ebből csak 8 kötött szerződést az önkormányzattal. Ezeknek a társasházaknak is sietniük kell, mert a kivitelezők pályáztatásával, a megvalósítással és az elszámolással együtt el kell készülniük nyárig. Szeged erre a célra nyitott 450 millió forintos hitelkerete ugyanis 2013. június 17-éig áll rendelkezésre. A többieknek nincs esélyük, hogy le tudják hívni az önkormányzati támogatást.

     „– Korrekt tájékoztatást adtunk, hogy a társasházak felkészülhessenek a legrosszabb forgatókönyvre. Az államtól dodonai választ kaptunk a bent rekedt pályázatokról” – közölte Igaz Ágnes, a polgármesteri hivatal fejlesztési irodájának vezetőjétől.

     „– Mindeközben az is érthető, hogy a pénzintézet az önkormányzati költségvetés és az adósságkonszolidáció feltételeinek ismerete nélkül nem vállal további kötelezettséget” – tudtuk meg. Hozzátette, elképzelhető, hogy tavasszal a bank meghosszabbítja a hitelkeretet, de a fennálló bizonytalan helyzetet ismertetni akarták a házkezelőkkel.

Hat panelház visszalépett a pályázattól

     A makkosházi és felsővárosi társasházak között akad, amelyik teljesen eláll a felújítástól. Olyan is előfordul, ahol a lakók menekülő útvonalként csökkentett műszaki tartalommal igyekeznek folytatni a munkát, hogy ne adósodjanak el teljesen. Némelyik ház extrém magas színvonalú korszerűsítést vállalt nyílászárócserével, homlokzatszigeteléssel és napkollektorokkal. Az egyik ilyen épület beruházásának értéke 170 millió forint, amihez 76 millió forint önerő kell, vagyis annyi, mint amennyi a szomszédos panelház teljes renoválására elég. Megkérdeztük az egyik, visszalépett házakat képviselő házkezelőt, de a tulajdonos nem kívánt nyilatkozni. Annyit elmondott, hogy több hasonló panelrekonstrukciót elindítottak, és az eredmények őket fogják igazolni.

Állóháború a panelben

     Az egyik 40 lakásos felsővárosi paneltömb kiszállt a felújításból, lecserélte a közös képviselőt, és más felújítási lehetőség után néz. Az egyik lakó elmondta: nem akartak mindenáron eladósodni, hiszen három év alatt cserélődtek a lakók, többen munkanélküliek, elszegényedtek. 130 millióba került volna a korszerűsítés, ehhez 60 millió forint saját forrás kellett volna a háztól. Lakásonként 1,5 milliót kellett volna törleszteni 10 év alatt, az első öt évben 11 ezer, a második ötben viszont 17 ezer forint lett volna részlet. Ezt az elején állítólag nem közölte velük a házkezelő, majd amikor megtudták a feltételeket, állóháború tört ki a lakók között: az óvatosak leszavazták a felújítást, a bátrabbak jóváhagyták, végül az óvatosak győztek egy ügyvéd segítségével.

forrás: delmagyar.hu

 

Ezek a pécsiek, nyughatatlan banda!

Kategória: Panel program

     Már rég beszigeteltethették volna házukat, de mivel nem bíznak meg egymásban, inkább fizetik a magasabb fűtésszámlát egy kertvárosi, 64 lakásos panel lakói.

 

Pécs, Kertváros, egymást szívatják

 

Ők azonban nemet mondanak

     A ház fele már korszerűsítve van, a másik felére pedig pályázaton nyertek pénzt. Hogy belefoghassanak a felújításba, szükség van önerőre is; hitelt kellene felvenni, a ház másik felének beleegyezésével. Ők azonban nemet mondanak. A már felújított rész lakói attól félnek, ha valaki súlyos beteg lesz a szomszédban, nem tudja majd visszafizetni a kölcsönt, így nekik kell majd azt törleszteni. A felújításra várók pedig egy már súlyos beteg lakó rosszindulatától tartanak.

     2010-ben az utolsó pályázatok egyikeként fogadták be az Aidinger utcai házat a panelprogramba. Tízmillió forint állt rendelkezésre, hogy korszerűsítsék a fűtést, felújítsák a vezetékeket és szigeteljék a külső falakat. Ez évi több millió forint rezsiköltség-megtakarítással kecsegtetett. Ám a felújítás még csak el sem kezdődhetett, mert ez egy a kevés panelből, ahol két lépcsőház is van.

     Az egyik lakói, még jó pár évvel ezelőtt összedobott pénzből, a közös képviselő bábáskodásával leszigeteltették a saját felüket. A manapság használt hét helyett csak öt centiméter vastag anyaggal és a keretből nem jutott a hőközpontra sem. Így a ház szó szerint felemás lett.

 

Forrnak az indulatok, cikáznak a villámok

 

Már hitelt is kaptak volna

     A másik lépcsőház lakói szakítottak az addigi közös képviselővel – azután, hogy az belement a szeparált felújításba – és egy új kezelőt kértek fel, aki kidolgozta a sikeres panelprogram pályázatukat, ami a teljes felújítást és havi több százezres megtakarítást jelentené a háznak. Ők arra is hajlandók voltak, hogy hitelt vegyenek fel. Azt a bankot is megtalálták, aki finanszírozta volna a beruházást. Ez azonban a lakók közös felelősségvállalását jelentené. Nagyjából azt, hogy megbíznak abban: évtizedes szomszédjuk nem kerül végérvényesen a tönk szélére.

     Egy helyrajzi számon ugyanis egy lakóközösségnek egy adószáma lehet, amelyre akkor vehetnek fel hitelt, ha ahhoz a lakók kétharmada hozzájárul. A kezes ugyanis a társasház maga lenne, igaz sorstartásos kezes. Eszerint a jogi forma szerint, ha nem törlesztik a hitelt, az annak felvételekor megjelölt kezestől hajtják be a pénzt. De csak akkor, ha az adósnak, azaz a lakóknak már semmijük sincs, amit inkasszózhatnának, vagy elvihetnének. Ha minden vagyonukat elveszítenék.

     „– Én szeretem ezt a házat, de mi van, ha valamelyikük megbetegszik és odalesz mindene?” – mondja a vonakodók közös képviselője válaszként arra a kérdésre, hogy akkor végül is miért nem adják a beleegyezésüket.

     „– Ott lakik egy rosszindulatú ember, ő lázítja őket. Tudja, ő nyomorék. Azok mindig ilyen rosszindulatúak” – ezt pedig a másik lépcsőház lakója válaszolja, amikor arra kérem, mondja meg, szerinte mi lehet a vonakodás oka.

 

A pécsi Kertváros látképe

 

Határozatlan ideig várniuk kell

     2007-ig a panelprogramra az állam 34,4 milliárd forintot költött. Ezzel a támogatással 190 ezer házat újítottak fel, 630 ezer még hátravan. A programot 2011-ben felfüggesztették. A hátralévő lakásoknak egyelőre határozatlan ideig várniuk kell arra, hogy állami támogatással energiát spórolhassanak.

forrás: www.pecsma.hu