Két embert kórházba vittek a mentők füstmérgezés gyanújával, miután kigyulladt egy panellakás a főváros XIX. kerületében szerda délután.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője, Kisdi Máté elmondta, húsz embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát, azt követően, hogy felcsaptak a lángok a 10 emeletes Csokonai utcai panelház 8. emeleti lakásában.
A tűzoltók a lángokat eloltották, kiszellőztették a lépcsőházat, majd a lakók visszatérhettek az épületbe.
Az elsődleges vizsgálatok szerint elektromos hiba okozta a tüzet a XV. kerületi tízemeletes panelház nyolcadik emeletének egyik kétszobás lakásában hétfőn délelőtt – közölte a társasház közös képviselője.
Akár meg is halhattak volna…
Weisz Gábor Miklós hozzátette: a lángok a konnektorból csaptak ki, a tűz innen terjedt át rövid idő alatt a helyiség egyéb részeire, így teljesen kiégett. Jelentős károk keletkeztek a kigyulladt lakás alatti szinteken is, több szoba teljesen beázott, tönkretéve a lakók ingóságait.
A közös képviselő szerint a tűz akár emberéletet és sokkal nagyobb károkat is okozhatott volna, ha a panelprogram keretében idén októberre nem készült volna el a társasház teljes felújítása, amely így tűzvédelmi szempontból is sokkal biztonságosabb lett.
5-ös fokú kivonulás…
A tűzoltók hétfőn reggel a legmagasabb, ötös kiemelt fokozatú riasztással, 10 gépjárműfecskendővel, három emelőkosaras magasból mentővel, a műveleti szolgálattal és a doktorszolgálattal vonultak a helyszínre. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője korábban azt közölte, hogy a tűz más lakásokra nem terjedt át, a szigetelés nem égett meg, és a ház jól működő füstelvezetője is kivezette a folyosón felgyülemlett füstöt.
A ház három felső emeletének lakásaiból a füst miatt a nagy erőkkel kivonult tűzoltók minden lakót lekísértek az utcára, közülük három embert kellett enyhébb fokú füstmérgezés miatt ellátniuk, míg a lakás tulajdonosát a mentők kórházba szállították.
A www.panelvillanyszereles.com az adatok kezelésével összefüggésben az általa kezelt sütikről (cookie-k) bővebben az Adatkezelési Nyilatkozat útján tájékoztatja látogatóit.
Az Adatkezelési Nyilatkozat-ban tájékoztatást nyújtunk arra vonatkozólag, hogy weboldalunk felhasználása közben milyen személyes adatok érintettek, a személyes adatok kezelése körében követett elveinkről és gyakorlatunkról, valamint a Felhasználó jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.
Feltétlenül szükséges sütik
Kérlek, először engedélyezd a feltétlenül szükséges sütiket, hogy elmenthessük a sütibeállítási preferenciáidat.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Weboldalunkon a Google Analytics (GA) a Google Inc. webes elemzési szolgáltatását használjuk, amely összesített, ezért anonim statisztikai adatokat nyújt számunkra a látogatókról.
Ezek a sütik nem gyűjtenek olyan adatokat, amely egyedileg azonosítják a látogatót. Ezek a sütik összesített, ezért anonim adatokat gyűjtenek. Ugyanakkor böngészője beállításait módosíthatja. Bővebb információért olvassa el a „4.3 Sütik (cookie-k) törlése” című pontot. Ha ön nem engedélyezi ezeket a sütiket, nem tudjuk nyomon követni a weboldal teljesítményét.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.