Csaknem 800 ezer lakótelepi lakásban élnek ma Magyarországon. Budapesten 33 jelentősebb lakótelep található, amelyek meglehetősen vegyes képet mutatnak, hiszen az 50-es évek emberléptékű háztömbjeitől kezdve a 70-es évek panelrengetegén át a 80-as évek nyeregtetős házaiig széles a paletta.
Honnan indultunk?
Az elmúlt évek áremelkedése a panellakások értékét is növelték, amelyek megítélése a különböző panelprogramoknak és a távhőárak kordában tartásának köszönhetően viszonylagos javulást ért el a korábbi évtizedekhez képest. Mivel hazánkban 778 ezer panel és iparosított technológiával (közép- és nagyméretű falazóblokk, öntött falas és alagútzsalus technológia, vasbeton szendvicspanel) épített lakás található, ebből 260.000 Budapesten készült el – nagyjából minden ötödik ember lakótelepen él –, ezért a lakótelepek még nagyon hosszú ideig az életünk szerves részét képezik, a lakáspiac meghatározó típusai.
Még a második világháború után alakult ki az első nagyobb lakáshiány, hiszen a háborús veszteségek az épületeket sem kímélték, ráadásul 1953-ig alig készültek lakások. Az első lakótelepek az 50-es években épültek, de ekkor még a város szerves részeivé váltak, mindössze pár száz lakással rendelkeztek. A 60-as években épült házaknál azonban már nem törekedtek arra, hogy az eredeti városszövetbe illeszkedjenek az új lakótömbök. Az 1960-ban elindult lakásfejlesztési program az égető lakáshiányt szerette volna enyhíteni az 1 millió lakás vállalásával, ekkor egy lakótelepre 1000-1500 lakás jutott. Ekkoriban még csak három házgyárat fejlesztettek, ekkor épült pl. a József Attila lakótelep Pesten.
Panelrobbanás
A hetvenes években a népességrobbanás következtében meghirdették az újabb lakásépítési programot. A pártvezetés úgy döntött, hogy az égető lakásgondokat szovjet mintára nagypaneles technológiával oldják meg, hogy az építkezési dömpinget viszonylag záros határidőn belül lebonyolíthassák. Az akkori viszonyokhoz képest modern házgyárakat alapítottak, amelyek segítségével elkezdődött az óriási, 5-15 ezer lakásos lakótelepek építése. Ezek jelentős része tízemeletesnek épült, így a korábbi lakásokhoz képest növekedett a zsúfoltság, és az igénytelen kivitelezés, a fapados megoldások mind a belső szerkezetek esetében, mind a házak környezetének kialakításában előtérbe kerültek.
Az 1961 és 1975 között a fővárosban átadott 187 ezer lakás 74 százaléka lakótelepszerűen épült. Csak a hetvenes évek második felében öt év alatt 153 ezer ilyen lakás épült országszerte, ebből 52 ezer Budapesten. A nyolcvanas évektől ismét előtérbe került a minőség, és egyre több háromszobás lakás épült, miközben az épületek formavilága is változatosabb lett, nyeregtető került az épületekre, és ismét megjelentek a négyemeletes házak. Egészen 1990-ig tartott a panelkorszak, illetve befejezték az elkezdett lakótelepeket. Többféle számítás létezik, az egyik szerint 121 darab 200 lakásosnál nagyobb budapesti lakótelep van, ahová nem csak a panelházak tartoznak. Más adatok az 500-nál nagyobb lakásszámú telepeket sorolják ide – e szerint a fővárosban 33 lakótelep létesült.
Zuhanórepülésben az árak
A rendszerváltás után a kialakuló szabad lakáspiacon a lakótelepi lakások ára akár 50 %-os reálérték-veszteséget is elszenvedett, bár a különböző évtizedekben felépült lakótelepek megítélése nem azonos. Legkedvezőbb helyzetben a 80-as évek elitlakótelepei voltak (pl. Pók utcai, Káposztásmegyeri), az itt található lakások ára lépést tudott tartani az inflációval. A lakáspiaci leértékelődés különösen a 70-es években felépült lakótelepek esetében volt szembetűnő (pl. Havanna vagy Csepel). A Studio Metropolitana még 10 éve, 2005-ben publikálta „A budapesti lakótelepek megítélése” című felmérését. A vizsgált 14 budapesti lakótelep közül leginkább a Pók utcai és a gazdagréti nyerte el a fővárosiak tetszését. A Pók utcai lakótelep egyik fő attrakciója a Római part, ahol élénk társasági élet zajlik, köszönhetően az éttermeknek, kifőzdéknek, tele van zöldfelülettel, kertvárosias hangulatot áraszt.
Az akkori lista középmezőnyében található a káposztásmegyeri, az őrmezői, a békásmegyeri és az újpesti. A Békásmegyerit sokan kedvelik a nagy zöldfelületek és a környező hegyek miatt. Az Újpesti lakótelep pedig közel 17 ezer panellakásával Budapest és egyben Magyarország legnagyobb lakótelepe, amely 1969-86 között több ütemben épült. Újpesten népszerű az 1974-ben létesült Izzó lakótelep, amelyek házai négyemeletesek, igényes zöldterület veszi körbe, a házak gázfűtésesek. Káposztásmegyeren pedig az első ütem építése 1982-ben indult meg, az építkezések 1990-ben történt leállításáig 6 ezer lakás készült el meglehetősen változatos formában.
A legrosszabb vélemény a Havanna lakótelepről alakult ki, de nem túlzottan kedvelt a Fiastyúk utcai vagy a Füredi utcai lakótelep sem. A Havannán a 6 ezer lakás közel 17 ezer lakóval a XVIII. kerület összlakosságának csaknem ötöde. Régebben elég rossz hírűnek számított, azonban az utóbbi pár évtizedben sokat változtak a viszonyok, jelentősen javult a közbiztonság, térfigyelő kamerarendszer működik, sok „renitens” már rég elköltözött.
Mai napig meghatározza az árakat és a presztízst a lakótelepek építésének ideje. A hetvenes évek panellakásai rendelkeznek a legkisebb vonzerővel, az 50-60-as évek lakásai emberléptékűbbek, sok esetben gázfűtéssel rendelkeznek, bár itt is meghatározó a környék, hiszen ha némileg szlömösödött területről van szó, akkor nem sokat ér az emberléptékűség. Ugyanígy a 80-as évekbeli szemléletváltozás is jó hatással van az akkoriban épült lakótelepek népszerűségére. A volt NDK területén a lakótelep rehabilitáció során jó néhány tízemeletest visszabontottak, így sokkal vonzóbb épületeket kaptak. Nálunk hihetetlen nagy politikai bátorságra vallana, ha meghirdetnék a 70-es évek lakótelepeinek átalakítását, az épületek visszabontását, nem beszélve a temérdek pénzre, ami ugye nem áll rendelkezésre.
Az átkos távhő
A panellakások egyik tipikus sajátossága a távhőfűtés, amely szerencsésebb nyugati országokban áldás és környezettudatos termék (pl. Dánia), mifelénk azonban ez is átoknak bizonyult a meglehetősen egyenetlen színvonalú panelprogramok elindulásáig. A probléma az, hogy a távhőrendszerek többségét az 1960-70-es években építették, azonban főleg ipari fogyasztók számára. Kiszolgálásukra nagy, tartalékokkal rendelkező rendszereket hoztak létre, amelyeknek elsősorban a biztonságos ellátást kellett garantálniuk, az energiatakarékosság csupán másodlagos szempont volt, hiszen akkor még virágzott a szovjet-magyar fegyverbarátság.
Az ipari létesítmények távhőigénye pedig a fűtési szezonoktól független, ezért a nagy igényt folyamatosan kielégítő rendszereket kellett kiépíteni. Csupán mellékesen elégítették ki a háztartási fogyasztók igényeit, miután a 70-80-as években csúcsra járatták a házgyárak termelését. Az ipar közben tönkrement, az igények drasztikusan csökkentek, viszont megmaradtak az energiapazarló rendszerek, amelynek költségeit már egyedül a távfűtött lakások viselik, így fajlagosan nagyobb teher hárul rájuk.
Számos rendszer erősen (50-100 %-os mértékig) túlméretezett. Ezt nagyszerűen példázza a borsodi megyeszékhely esete. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például 43 ezer panellakást építettek, köztük Miskolcon 32 ezer panellakást húztak fel. Miskolcon a 70-es években volt a távfűtés csúcspontja, akkor egy-egy téli időszakban 2,5 millió GJ energiát használtak fel, és itt ne felejtsük el a miskolci nehézipart, mint kiemelkedő fogyasztót. Ma már szinte teljesen megszűnt a helyi nagyipar, és maradtak a panellakások, így ma a fűtési időszakban majdnem a felére esett vissza az igény.
forrás: realista.hu
